Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-12 / 32. szám

Huszadik évfolyam. 33. SK- Budapest, 1877. augusztus 12. PROTESTA1TS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII ker. Mária-utca 10. sz. I. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes számú példányokkal mindég- szolgálhatunk. Egy társadalmi kérdés. I. Két oly jelentékeny tény, mely minden esetben nagyon méltó a megbeszélésre, mivel igen jellemez egy fajt és egy vallást, szolgálhat bevezetésül azon tárgy fölötti tanulmányhoz, mely, mivel kezdete óta sohasem volt jól felfogva, a Boileau által elkárhoztatott egyedüli faj kategóriájába esett, nevezetesen, az unalmasnak kategóriájába. A vasárnapnak kérdését az egyházi beszéd régiójába szoritották és századunk nem sokat törődik már azzal, micsoda helyet foglal el az egyházi beszéd az irodalomban és korunkbeli mozgalomban. Azon tények egyike, melyekre célzunk, épen ez. Körülbelül harminc éve, midőn egy skót keresztyén embernek az a gondolata jött, hogy pályázatot nyisson a munkások közt s nyújtson nekik alkalmat arra, hogy ők magok mondhassák ki szabadon véleményüket egy oly intézmény felett, melyet némelyek már mint akadályt, mint békót, mint jogaikba és szabadságukba * E kis munkát, mely a vasárnap megszentelése nagy fontosságú kérdését tárgyalja, legközelebb elhunyt Kálosi Lipótunk ültette át irodalmunkba és mi azt mint a derék ifjú kegyeletének legszólóbb hagyatékát adjuk át a közönségnek annál szivesebben, miután a kérdés magában is érdekló'de'sünket több tekintetben veszi igénybe. Előhaladott iparral birú nemzeteknél a vasárnap megülésének socialis oldala lép előtérbe, mig nálunk különösen * allás-erkölcsi tekintetben nagy fontosságú a kérdés. Mindenesetre gondolkodóba ejthet a ténv, hogy a világ legszabadabb két népénél, t. i. az angolok és svájciaknál a vasárnapot a legnagyobb szigorral és erkölcsi komolysággal ülik meg, s épen azoknak társadalmi élete a legegészségesebb, iparuk legfejlettebb és jólétük hasonlíthatlanul nagyobb mint azon országoké, hol a vasárnap megszentelését az egyéni szabadságon elkövetett injuriának veszik. B. M. való túlkapást akartak feltüntetni. Ez az 1847-dik év vége felé történt. Három jutalom volt kitűzve, az egyik 25, a másik 15, és a harmadik 10 font sterling, a vasárnap kérdéséről irt három legjobb értekezésnek. Csupán csak munkások pályázhattak. Bár valószínűleg ez volt az első ily nemű felhívás ezen osztály embereihez, és noha csak igen rövid idő volt kiszabva munkájuk elkészítésére és beküldésére (az 1848-ik év három első hónapja), a beküldött művek száma mégis meghaladta a 950-et, bizonyságáúl azon óriási érdeknek, melylyel Nagybritannia munkás osztályai az ő heti nyugalmi napjuk iránt viseltetnek. Válaszul ezen váratlan számú pályázóknak Skóthonban egész mozgalom jött létre s a vasárnap barátai átlátták, miszerint az ő kötelességük a szétosztandó jutalmak számát bőkezű aláírások által növelni. De a legszembeszökőbb epidzódja ezen pályázatnak azon zavar volt, melyet a bíráló bizottságnak az első díj odaítélése okozott. Valóban, a megkoszorúzott emlékirat egy asszonynak műve volt, egy öreg szolgálóé, egy munkásnőé s a programm pedig csak is munkásokról szólt. Talán túlhajtott tiszteletből a pályázati hirdetmény szórói-szóra vett értelmezése iránt, vagy a többi pályázóra való tekintetből, ezen munka mellőzve lett; de egyszersmind magától érthető, miszerint ily értékű irodalmi termék nem maradhatott ismeretlen ; elhatározták annak külön kiadatását, a királynő beleegyezett, hogy az neki Jegyen ajánlva és a „Napok gyöngye", előszóúl a szerző szerény életiratával, oly lelkesültséggel fogadtatott, minő túl a la Mancheon nem ritka eset, ha vallásos és társadalmi kérdésekről van szó és a mi homlokegyenest ellenkezik azzal, a mit angol flegmának szoktak nevezni.