Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-05 / 31. szám

tetlen akadályait; de miután nézetem szerint a homiietika immár a lehető legtökélyesebben ki van müveive, meg volt a biztos kalauz még akkor is, ha szerző nem akart a más nyomain haladni. íme bemutatom röviden azon egyházi beszédeket, a melyek egy vagy más szempontból homiletikailag kifogás alá esnek. Itt van mindjárt a füzet elején az „áldozó csütörtöki tanúságok" themáju beszéd, ezzel a frappans textussal: „mit állotok nézvén menybe." Nézetem szerint a textusnak oly szoros összefüggésben kell lenni az egyházi beszéddel, hogy az annak mintegy magvát, mintegy forrását képezze, mert ellenesetben semmi szükségünk a bibliára. Épen az a baj már itt, hogy a textus túlságosan rövid, semmi olyan gondolatot nem fejez ki, a miről beszélni lehetne; igy tulaj donképen nem egyéb, mint egy béna fő a testen. E meggondolatlanság aztán a théma szövegszerűtlenségének is szülő anyjává lőn; sőt a hiba még a partitio hibás voltával is tetőzve van. Szerző ugyanis hármas kategoricus felosztást csinál, s a kitűzött tételre ezt a feleletet adja: „E nap biztosít bennünket I-ör a felől, hogy ha mi a Krisztussal együtt küzdünk, vele együtt fogunk megdicsőíttetni. II. Felemel minket is a merengő lélek ég felé, hogy Ill-or az égi kéz által szivünkbe irt törvények teljesítésére figyelmeztessen." Még ha elismerjük is azt, hogy a kitűzött tételre helyes az adott felelet, teljességgel nem tarthatjuk jónak a felosztást, a mennyiben a második és harmadik rész egymással szorosan összefügg, külön nem választható. Ugyancsak felosztási hibában szenved a VH-ik számú pünkösdi egyházi beszéd, a mely ezen tételt állítja fel: „ne oltsátok meg magatokban az Istennek lelkét." Miután a tétel állító, nem lehet más fundamentom dividendi mint az, hogy a tételt a részekben be kell bizonyítani, meg kell mutatni, hogy az Istennek lelkét ezért és ezért nem kell megoltani. Es mégis Lukács ezt a két részt veszi fel: I. „mi az Istennek lelke az emberben." II „miáltal szokták azt megoltani az emberek;" a mi minden bizonynyal figyelmetlenségről es gondatlanságról tesz tanúbizonyságot, s habár látszólag ugy is tűnik fel, mintha valósággal benne volna a tételben, mégis komolyabban megfigyelve, helytelen és erőszakos, mert nem bizonyít akkor, midőn bizonyítani kellene. E két predikatio felosztásából is kiderülvén, hogy szerző nem mindenkor fordít kellő gondot a homiletikai utasításra, szólanunk kell egy másik fajta hibáról, a mely már igazán szokatlanság ; s a magam részéről nem is szeretném ha megszokottá válnék. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy szerző túlságosan szereti az analytikai predikatiókat. Nincsen ellene semmi kifogásom. Magam is azt tartom, hogy az analytikai predikatiónak épen ugy meg van a maga jogosultsága, mint a synthetikainak, ha megtartja a kellő határt az illő korlátot. Lukács azonban túl lő a célon s az analytikai formula örve alatt egész hosszú értekezéseket bocsát közre. Itt van p. o. az úri imáról szóló értekezés 17 levélen 5 portióban és a gonosz munkásokról szóló példázat fejtegetése két nagy adagban. Semmiképen sem lehet helyeselnünk ezen eljárást, még ha szerző oda tette is a subrosába, hogy az úri imáról szóló részecskék ugy vannak közrebocsátva, miszerint a segédlelkészek önkészített bevezetéssel önállólag is használhatják. Mint jeleztük volt, az egyházi beszéd egy organikus test, a melynek meg van a lényeges szervülete : kezdete, tárgyalása és conclusioja. Minthogy már e három rész egyetemlegesen teremti meg az értelem felvilágosítását, a meggyőződést és a megindítást; a kitűzött feladat érdekében egyszerre kell annak elmondatnia. Nem lehet vele ugy elbánnunk, mint a hirlapi cikkel vagy a regénynyel, hogy ha el nem fér a kitűzött rubrikában, hát a folytatása majd megjő a következő számban. Ugy de talán sokan azt fogják mondani, hogy hiszen a Lukács szerinti Úri imádság nem igy van szétdarabolva, meg van ott mindenik folytatásnak még a textusa is, csupán csak az exordium hiányzik, azt meg majd megcsinálja az ifjú tiszteletes, ha épen prédikálni óhajtja. Bár mennyire kitűnjék is azon szándék, hogy szerző az Úri ima egyes pontjait külön-külön önálló beszédben igyekezett feldolgozni, még ekkor sem helyeselhetjük eljárási módját. Munkásságának célja, mint exordiumából kitűnik az, hogy a kevésbé mélyen gondolkozó is megértse igazságát, átérezze nagyszerűségét az úri imának, mint a lélek mindennapi eledelének. Vájjon hogyan érhető el már a kitűzött cél, midőn a szórványos eljárás miatt az utolsó pont fejtegetése épen egy hónap múlva következik az első után. Nem a hogy a kevésbé feszült figyelmű hallgató megtudná tartani az elmondottakat, de még a műveltebb elevenebb emlékezetű embernél is épen a hosszadalmasság miatt jóformán majdnem semmise marad meg. Különben is én legalább azt tartom, hogy az érzelmek és eszmék bármily mélységes kincsbányája legyen csatolva az Uri ima minden egyes mondatához, elfér annak a fejtegetése egy predikatio keretében is, csak ne törekedjünk minden áron a terjengősségre és a hosszúságra. Még helytelenebb eljárás a gonosz munkásokról szóló példázat fejtegetésének a kettészakitása. A felolvasott példázatban (Máté XXI. r. 33-41 v), felismerjük először is a jó ügynek, az igazság önzetlen bajnokának szomorú sorsát; de feltaláljuk másodszor az isteni igazsászolgáltatást is, mely előbb utóbb, de elvégre mégis bekövetkezik. Ha a textus e két eszme igazságát fejezi ki, mindenbizonynyal e körül kell meg fordulni a tárgyalásnak mint sarkpont körül, s a rendszer, öszhang és a prédikátio természete ellen való vétség az erőszakos kettészakitás, mégha az idő előhaladott voltával van is igazolva (?). Épen úgy veszi ki magát az ilyenforma eljárás, mint midőn a zenedarab előadásánál egyszer csak szétpattan a hangszer húrja, s tönkrevan téve az egésznek harmóniája. Már e ciklus forma egyházi beszédeknél is kitűnt, hogy szerző különösen a folytatásokban, sem az exordiumra, sem a conclusiora nem fordit illő gondot. E tekintetben való gondatlansága előfordul más helyen is. Igy p. o. a X. egyházi beszédben (Minden nemesebb tehetségeinket kifejteni tartozunk) elégnek tartja rövid tiz