Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-08-05 / 31. szám

barnát ,dervisnek", egy vézna szőkét „cinke-fogónak" stb. És kérem ezen cimek a legotrombább káromlások kíséretében ugy mint dévajkodások közt illetvén és sújtván az ilyenekhez nem szokott mivelt és nemes lelkű, kinpadra hurcolt, a gúny céltáblájául szántszándékosan kitűzött népnevelőt: képzeljék el uraim mit szülnek ennél és mit az azokat hallók és látóknál! ? A tanítónál szüli azt, hogy elkeseredik az emberek iránt, világunttá és gyűlölővé lesz. Mit szül emezeknél? azt, hogy azon nimbus, mely a tanítót eddigelé szemökben, mint ilyent övedzé, végképen elenyészik, hazatérvén, többnyire kárörvendve elregélik honosaiknak szegény tanítójuk viszontagságos de semmiesetre sem kívánatos katonai életét s igy lesz megásva lassan-lassan de sokszor nagyon is hamar, sírja ama méltán óhajtott s kívánt tanítói tekintélynek. Mégegyet. Istenemre nagyon furcsa az, hogy nekünk tanítóknak oly sok urunk van, hogy azt sem tudjuk, melyiknek engedelmeskedjünk elsőbben ! A mult évben zászló szentelési ünnepélyre voltam beidézve: megjelentem, de akkor elnapoltatott; kevés idő múlva újra hivtak, de épen azon napra a tanfelügyelőt is várnom kellett. No most! gondolám a melyik közelebb azt fogom meg, hisz mind a kettő az állam érdeke s itthon maradtam. Azt hiszik önök, hogy itt a punctum ? Dehogy! mint szökevény köröztettem s már előbb kiérdemelt káplári méltóságomból degradáltattara. Törvénytevő urak ! magyarázzák meg nekem, melyiknek kellett volna inkább engedelmeskednem ? Ugy-e polgártársaim e kép, melyet festék elég sötét? de szerencsémnek tartom mégis, hogy én már tapasztalásból beszélhetek, — hisz tudva van, hogy a magyar ember magán tanul ; — az elmélet embere e dolgot nem ilyennek gondolta ez előtt, inert még tanügyi lap is találkozott, mely egy életképes tanegylet (a felső-vasi) ez ügyben az országgyűléshez benyújtott kérvényét kegyes volt agyon dorongolni. Ha volna még most is ki oly módon kardoskodnék a tani'ó katonakötelezettsége mellett (azzal az általános had- és védkötelezettséggel ne ámítsuk se magunkat, se mást, épen a szegény ember rovására játsza ki a gazdag és pártfogolt) annak azt ajánlom, hogy csak két hónapig próbálja n;eg személyesen ; lehet ezt napjainkban nem csak a két hanem a három X-es magam-forma öreg legényeknek is, ha épen mint én, tiz év óta családos ember is. Probatum est! Azoknak a kiket érdekel megsúgok én még egy statustitkot is. Mindnyájunk előtt tudva van azon elszomorító tény, hogy közép és felső tanintézeteink létszáma az utóbbi években, viszonyítva az ötvenes vagy még hatvanas évekhez is, tetemesen apadt, (lásd a theologu sokat) azt meg pláne régebben tudjuk, kogy ugy felekezeti mint állami képezdéink a szükségletnek nem képesek eleget tenni. E rejtélyt sokan nem képesek felfogni, megmagyarázni. Nagyon egyszerű. Hajdan ugy mint ma, a nem nagyon kecsegtető lelkészi és tanitói pályára csak a szegényebb sorsú emberek gyermekei készültek és készülnek, itt a kivétel fehér holló ; a gazdag szülék gyermekei a hálásabb és fényesb jövővel kecsegtető világi pályára törekedtek és törekesznek, nagyon tudják ezt azok, a kiknek beszélek és ha visszagondolnak gyermekkorukra s azon körülményekre melyek jelen pályályukra teielék, igazat adandnak nekem. A legigénytelenebb kis falucskában is tünt fel olykor-olykor egy-egy szép tehet égű de szegény sorsú tanuló gyermek; a tanitó, szüle és lelkész elvégezték együtt, hogy beviszik a eollegiumba, lesz belőle pap vagy tanitó „legalább nem lesz katona." Es az ilyen porból lett is nekünk sok jeles tanítónk, papunk, püspökünk! Ma már az ilyen ember nem viszi a eollegiumba a fiát. „Nem költök rá — mondja — igy is ugy is csak katona lesz belőle ' — és az arany ott marad a porban. Ennek aztán nagyobb kárát vallja az állam, s az összemberiség igy, mint amúgy. Az állam előtt nem lehet cél, hogy tanitóit nem kivánt alkalomkor tűzbe haj fsa s ott elvéreztesse. Cél lehet főképen ez, hogy a néptanító értvén, tudván a katonai tudnivalókat, azokra növendékeit képes legyen oktatni, s igy őket előkészíteni az elkerülhetlen katonai pályára s azt velők lehetőleg megkedveltetni egyfelől, másfelől a tornászat által testi és szellemi fejlődésükre jótékonyan hatni. Ezekből kifolyólag én a következő indítványt mint javaslatot bátorkodom eléterjeszteni és óhajtanám, hogy ezt ott is meghallanák a hol volna erő és hatalom tenni is valamit ez ügyben : a) tekintve azon visszás helyzetet, melyet a néptanító had- és védkötelezettsége eléidéz, mely több években előforduló behívások által az iskolát tanítójától, az egyházat kántorától fosztja meg, mely a tanítót azon kellemetlen helyzetbe sodorja, hogy7

az egyház vagy község tőle mint nem szabad egyéntől, szabaddal cserélendő fel, szabadulni óhajt. b) tekintve azon anyagi veszteséget, mely katonás -kodása alatt reá háramlik, c) tekintve azon rosz akaratot, mely a tanítónak katonáskodásban töltött idejéérti kizsarolását célozza, szóval tekintve mindazon körülményeket, melyek a népta nitók előtt a katonáskodást gyűlöletessé tehetik, egyrészről, másrészről tekintve acélt, mely a katonai kiképeztetést ugy tanitó mint tanitványra nézve egyaránt szükségessé teszi, mondatnék ki és törvény által határoztatnék meg hogy : 1) a néptanító, ki már 3 évben katonai kötelezettségének eleget tett, véglegesen szabadságoltatik illetőleg felmentetik. 2) a néptanító ki állami oklevelet szerez s mutat elő, mindeunemű katonai szolgálat alól felmentetik. Igy vélem én elérhetőnek és megóvhatónak ugy a néptanítók mint az állam érdekeit. SZOBOSZLAY D.