Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-08 / 27. szám

A veszprémi ev. egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk közgyűlését Veszprém városában jun.20-án tartotta meg Tatay Sámuel esperes és Ajkay Imre egyházmegyei felügyelő urak ikerelnöklete alatt, melynek közérdekűbb tárgyait, dióhéjba szorítva, van sze­rencsém itten közleni. A közgyűlés a templomban reggel 7 órakor énekkel és a helybeli lelkész úr által mondott buzgó imával vette kezdetét, melyet egy rövid beszéddel az egyházmegyei főfelügyelő úr nyitott meg. 1. Kineveztetett a jegyzőkönyvet hitelesítő bizottság-2. Egy, még a mult évben megválasztott világi tör­vényszéki ülnök, Lazányi Béla úr, esküje letételére felszó­lhatott, a ki azt ünnepélyesen le is tette. 3. Az esperesi évi jelentés felolvastatott, melyből egyházmegyénk újonnan meggyőződhetett a felől, hogy egyházmegyei egyházi elnökében mily lelkiesmeretes, buzgó és ügyes vezért tisztelhet. 4. Az eltávozott egyházmegyei pénztárnok Sántha Károly úr helyébe Gyurácz Ferenc pápai lelkész egy­hangúlag pénztárnoknak megválasztatott, a ki hivatalos esküjét le is tette. 5. Az egyházmegye derék számvevője Fadgyas Jó­zsef atyánkfia, súlyos betegségbe esvén, helyébe Szalay Sándor nagy-szőllősi lelkész választatott meg, a ki esküjét azonnal le is tevé. 6. A megyei népiskolai bizottságbani további műkö­désre, miután abba az egyházmegye által már a mult évben megválasztatott, Tatay Sámuel esperes úr megké­retik és költségeinek egy részbeni megtérítése, miután erről a magas kormány tudni sem akar, — megsza­vaztatik. 7. A miniszteri rendeletek felolvastattak s tudomásúl vétettek. 8. Olvastatott az egyházmegyei ügyész jelentése, melyből örömmel hallhatta az egyházmegye, hogy jeles fiatal ügyészünk, t. Bélák István úr, nagy buzgalommal hozzá lát a sok hátralék behajtásához. 9. A magukat nem képviseltetett gyülekezetek 10 frt pénzbirságban elmarasztaltattak. 10. Az egyházmegyei népiskolai bizottság pontos és figyelmet megragadó jelentése felolvastatott, a melyből örömmel győződhetett meg közgyűlésünk a népnevelés szent ügyének haladása felől. 11. Iskola vizsgálók választattak. Bakony alsó-vidé­kére : Szarvasy Sámuel k.-komáromi lelkész. Somlyó felső-vidékére : Borbély Sándor és Szalay Sándor lelké­szek. A Somlyó alsóvidékére pedig: László János a hír­neves kiskamondi tanító. 12. Olvastatott a gyámintézeti bizottság jegyző­könyve, melyből azt az örvendetes tudomást szerezte magának az egyházmegye, hogy a folyó évben e szent élra 101 frtot gyűjtöttek ai egyes gyülekezetekben, c Legtöbbet gyűjtött Pápa. Voltak olyan gyülekezetek is, melyek épen semmit nem gyűjtöttek. 13. Több gyülekezet magtárának alapszabályait nyujtá be felülvizsgálat és megerősítés végett. Maholnap alig lesz egyházmegyénknek gyülekezete, mely magtár­ral ne dicsekedhetnék. 14. Folyamodvány volt egy sereg, melyek közül csak a palotait, mely lelkésze biványának leszállításért és a lajos-komáromit említem, mely a háromféle nyelven magyarul, németül, tótúl tartandó vasárnapi délelőtti és délutáni istenitisztelet visszaállításáért esedezik. Egyik gyülekezet kérelmét sem adhatta meg az egyházmegyei közgyűlés, miután mind a kettő felett az egyházkerület határozott. 15. Olvastatott superintendens úr megbízó levele a Sopronban tartandó egyházkerületi gyűlésre, melyre kép­viselőkül az egyháziak részéről megválasztattak : Bor­bély Sándor, Gyurác Ferenc és Szalay Sándor, a vilá­giak részéről pedig: Lazányi Béla, Bélák István és Szenthe Pongrác urak. 16. A jövő évi egyházmegyei gyűlés helyéül Pápa városa tűzetett ki. Fordultak elő még több érdekes tárgyak, tétettek több rendbeli indítványok is. A gyűlés délután 6 órakor befejeztetett, s annak képviselőit a veszprémi ev. gyüle­kezet felügyelője Unger Manó úr vacsorára a „Szarvas" vendégfogadóba meghívta, a hol azok fényesen meg is vendégeitettek. Sz. S. A dunamelléki helv. hitv. egyházkerület tanári gyám-egylete folyó hó 1-én rendkívüli közgyűlést tartott Budapesten, melyet még a gyám-egylet elnöke dr. Ballagi Mór nyitott meg, de csak azért, hogy az egylettől búcsút vegyen, azon kijelentéssel azonban, hogy jó indulatát és eshetőle­ges szolgálatát, nem vonja meg e jótékony intézettől ezutánra sem, s az egylet tagjai arra bizalommal számít­hatnak. S egyszersmind jegyzőkönyvileg kifejeztetni kéri azt is, hogy a gyám-egylettől részére jutandótt segélyről, saját és családja nevében egyszer mindenkorra lemond. A közgyűlés sajnálattal vette tudomásul szeretett elnökének elvesztését, a min azonban ő nem segíthetett, s hogy ki­fejezze tiszteletét az eltávozó iránt, ki a gyám-egylet­nek első indítványozója és megalakulásában tevékenyen munkás volt: egyhangúlag elhatározá, 1. hogy Ballagi Mórt, míg él, tiszteletbeli elnökéül tekinti, s 2. hogy saját tőkéjéből 1000 frtot külön szakít, s azt „Ballagi tiszte­letére tett alapítvány" cím alatt külön kezelteti. Előre kitűzött tárgya mindössze is három volt a köz­gyűlésnek, s azok közül egy csekély fontosságú, t. i. hogy a képviseleti gyűlésekre ezentúl a vidéki választ­mányi tagok is meghivassanak, azonban az úti és egyéb költségeket ezek saját zsebjükbői fedezzék. Fontosabb volt ennél az a határozat, mely a tavaly 300 frtra fel-54*

Next

/
Thumbnails
Contents