Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-08 / 27. szám

letes s megfelelő arányban az öntudatos szellem hatalma is végetlen és tökéletes. Vagy vegyük ugy mint Dux Adolf állítja ; „oly készüléknek nevezhető az emberi agyvelő, melyben a világ képzeletekké, a képzeletek gondolatokká válnak, minél fogva nem saját énem gondol én bennem, hanem a világ . . .* Ez hypothesis, mely felveszi, hogy a világ bennünk öntudatosan gondol. Azonban hasonló joggal állíthatjuk fel azon hypothesist is, hogy az a világ máshol és másban is gondolkodik, nem csak mibennünk. Lehet máshol oly „készülék", mely a bennünk levőnél végtelenül tökéletesb. Tehát nem zárható ki végkép a materialismus álláspontján sem egy a mindenséget átható, öröké való ész — az Isten fogalma. A materialisták felállított elvükhöz hiven a gondolat fogalmát is pusztán az anyagból törekesznek kimagyarázni. A gondolat Moleschott szerint az anyag mozgása. Vogt tovább megy, és azt erősíti, hogy „a gondolat úgy viszonylik az agy velőhöz, mint az epe a májhoz, vagy a vizellet a veséhez." E nézetot még Büchner is túlzottnak találja s oda módosítja, hogy a gondolat az agyvelő szerkezetének mechanicus működése. Minden ilyféle állitásokat világgá bocsátani, igaz — nagyon könnyű; de bebizonyítni valóságukat az elfogulatlan ész előtt — lehetetlen. A gondolatnak agyvelő váladékká, pusztán anyagszerű mozgássá degradálása egyedül csak a materialismus elvének — melyszerint minden létezőnek ős szülője az anya deductive kierőszakolt eredménye. Ha kiindulási pontúi azon feltételt fogadjuk el, hogy nincs más mint anyag a hozzá tapadó erővel, akkor természetesen a gondolatra nézve sem tehetünk kivételt. Hol nincs szellem, ész, ott nem lehet szó az ész működéséről, a gondolkodásról sem. Ily nyilatkozatokkal azonban, hogy a gondolat agyvelőváladék, vagy anyagrészek mozgása, még nincs teljesen tisztázva a kérdés. Még felvilágositást kell kérnünk arra nézve : hogyan választja ki az agyvelő a gondolatot, akarat közvetítésével vagy a nélkül ? Mi mutatja meg az agyvelő mozgásának az irányt: akarat, vak eset, vagy az uralkodó természeti törvény ? Ha az akaratot megtagadja a materialismus, úgy az embert vak eszközzé, gyáva bábbá degradálja, mely fölött az erőnek föltétlen joga van. Ez irányban a materialismus a magasbra törekvésnek, lelkesedésnek forrásait táplálni az emberiség keblén nem fogja soha, de igen is hű támadéka lehet a lélekölő zsarnokságnak. Ha pedig tért enged az akaratnak, akkor azt kérdjük : mi az a mi akar ? Maga a puszta anyag nem lehet az akaró fél, ez képtelenség volna Igy tehát az erő, a természeti törvény lehet az akarat fogalmának alapja. Ám de erő mindenütt van, hol anyag gondolható s a természet törvénye az egész mindenséget uralja és hogyha bennünk általunk akar, meg kell engednünk, hogy van akarat mindenütt. Továbbá, bennünk az akarat ren* Vallás és tudomány Dux A. 1875. Budapest 5 7 1. dezni, teremteni törekszik hatáskörében, igy fel kell tennünk, hogy ama természeti törvény az akarat mellett egyáltalán bir teremtő és rendező hatalommal. Röviden az akaratnak — mint az öntudatnak is — elemzése szükségképen tul visz a materialismus határain. Épen ennek tudatában, többen a természettudósok közül, hogy az akaratról világosabb értelmezést adhassanak, lelkes atomokat vettek fel, vagyis az észt, akaratot, mit a puszta anyagból leszármaztatni nem szeret, visszahelyezték a materiába, illetőleg atomjaiba. Ezen feltevés újra közeledés Hartmann elvéhez, s e szerint miután nem csak az anyagi, hanem a physikai atom is romolhatlan, a lélek és személy egy ronthatlan basist nyer, s a levés folyamatában csak az öntudat és öntudatlanság állapota közt váltakozik.* Vessünk egy pillanatot a materiálisták- s ezek sorában különösen Haeckel által oly sokszor hangsúlyozott monisticus világnézetre. Ennek célja a sokféle jelenségeknek egyetlen elvből leszármaztatása. A monismus eszméje Haeckel szerint a mechanismus eszméje, vagyis azon gondolat, hogy mindenütt egy szükséges ősoki öszszefüggés uralkodik, s az előttünk megismerhető világ egységes egész. Máshelyen ugyanezen tudós azt mondja, hogy a monismus nem állít mást, „mint hogy a világon minden természetes uton történik, s minden hatásnak meg van a maga oka, s minden oknak a maga hatása." E monismus aztán az atomok egyszerű mechanikai eréjánek működésében áll. A világ mechanismus és monismus eszméje lehetetlenné teszi legalább ugy látszik, az örök észt, s a teleologiát, vagyis a célszerűség tanát. Midőn azonban Haeckel a különböző jelenségeket egy elvből származtatja le, akkor nála is a sokaság előzetje az egység. Az atomok sokaságában egy őket vonzó és uraló egység van, különben idegenek maradnának egymásra nézve, szétszórtan egymás mellett s egymáson kivül. Ezen bennünk uralkodó egységet ugy fogjuk fel, mint teleológiait, mivel a világgépezet szerkezetében az atomokat, mint alkotó mű darabokat állítja fel, s helyezi el, s ez alkotmányban kölcsönhatásuk céljának bizonyítja magát.** Ki azt erősíti, hogy a világ alkatrészeit, nem így a mindenséget alkotó törvény uralma alatt működnek közre, idézik elő a változásokat kicsinben, s nagyban, s alkotnak itt növényt, ott állatot, az. mig egy részről kénytelen mindenütt vak esetet, véletlenséget venni fel ; másrészről ellent mond a világ mechanismus tanának. Az egység pedig a mozgásban levő sokaságra nézve mindenesetre cél. *** Ezek folytán nem alaptalan azon állítás, hogy a teleologiai világ nézet, nem hogy ellenkeznék a monisti kussal, sőt voltaképen azzal egy és ugyan az. Míg ellenben azon törekvés, mely az atomokat magukat akarja utolsó * Zur Krit. der mod. Scliöpfungl. J. Huber 20. 1. ** Ugyanott 11. 1. *** Ugyanott 11. 1.