Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-07-01 / 26. szám

játok; és a szeretetnek s a békességnek Istene legyen veletek". Vissza tekintve az egészre, — a mi t. i. Szlanavoda vidéki hitsorsosainkat illeti, — tapasztalataim a következőkben vonhatók össze : szilárd protestáns jellemben, meleg vallásos érzésben, ernyedetlen becsületes munkásságben, e híveinknél nincs hiány. Nagyban különböznek ők a fentebb említett szegényektől. — Van azonban hiány ezeknél is tanügy tekintetében, mert „tanügy" fájdalom itt egyátaljában nem létezik. — Nem én vagyok az első, ki e hiányról szólok nézetem szerint azonban a bajnak, hiánynak emlegetése soha sem felesleges mind addig, mig az helyre ütve. kipótolva nincs ; mely hiányra tehát e főt. egyh. ker. igen becses figyelmét én is ez úttal felhívni bátor vagyok. — Mert szerény véleményem az, hogy e hiveink jövendőben is csak úgy tarthatók meg, ha ők maguk protestánsságuk tiszta, józan tudatával bírnak, mi ismét csak úgy lehetséges, ha a gyermekek kellő oktatásban részesülnek. — Ha a szlanavodai és vidékebeli növendékek jövőben is úgy nőnek fel mint eddig, félő, hogy a pásztornak nem lesz kiket fölkeresni, mert a kevésbé értelmes jövő nemzedék, a Vucsinból évenként kijövő plébános ház-szen telésének majd nagy fontosságot talál tulajdonítani, ez az úr pedig nem tesz válogatást, szintúgy beszenteli évenként a reformátusok mint a róm. kath. házait. — Tapasztalatom szerint a vidékiek készek lennének mind beadni gyermekeiket Szlánavodára tanulás végett, az itteni lakosok pedig kész öi'ömest elfogadnák őket s igy összejönne legkevesebb harminc növendék. — Vagy nem jó lenne — e községi iskolát eszközölni, hisz a szlanavodai magyar ajkú róm. kath. és reformátusok lélekszáma a 400-at meghaladja. — A vidék földes ura ifjú Jankovics, tudomásom szerint áldozatkész emberbarát, a szentügyért lelkesülni tudó ifjú embei', — sokat megtenne, esak lenne valaki mozgató. — Fájdalom azomban hosszabb utat bajos tenni a felkeresendőket felkeresni, mert legközelebbi utazásom költségeinek fedezésére is, sem egyik sem másik pénztárból nem érkezett semmi. — Adja isten hogy szlanavodai és vidékebeli hi veinken mielőbb segítve legyen! AMBRUS JÓZSEF ref. lelkész. ISKOLAÜGY. Az ez idö szerinti legnagyobb szellemi szédelgés. (Vége.) Epen azt az eredményt érjük el, a mit elérne p. o. oly bölcsen vezetett testgyakorolda, mely tekintet nélkül a korra és fejletlen testi erőkre, növendékeivel a tornászainak minden szereit venné elő, s azokat minden rendszer nélkül csak azon elv és cél által lelkesítve, gyakoroltatná, ide értve még a vívást, birkózást és nyargalást is, hogy mind erősebbekké, ügyesebbekké, edzettebbekké és vitézebbekké tegye növendékeit. Holott, az idegek és inak túlerőltetése által ép az ellenkezőt érné el. Mi körülbelül ilyen bölcs tornászok vagyunk ama mi szellemi gymnastikánkkal! Sokat akarunk és semmit vagy csak keveset markolunk! Ne hadarászszanak hát olyan nagyon azzal a copffal, mert legfelebb bepuderozhatnak, de el nem hallgattatnak. Nem hiszszük, hogy nem volnának meggyőződve indítványunk helyessége s célszerűségéről : ép azért ne torzsalkodjanak a növendékek nagy lelki s szellemi kárára csupa ellenmondási viszketegből, vagy holmi vas következetességet és elvszilárdságot szenvelgő tudós meggyőződésből, avagy pláne a féle ártatlan mukker illatú és irányú pietásból a régiek iránt, melynek itt sem helye sem jogosultsága. Mi tehát egész nyugodt lelkiismerettel, sőt „rebus quasi bene gestis" nemével bizonyos lelki örömnek, a latin nyelvet az első és második gymn. osztályokból kitömjénfüstölnénk, hogy ne mondjuk exorcisalnánk: vagy ha még is ama reverentiánál fogva, melylyel a régi gyakorlat tisztes hívei iránt viseltetünk, valamit deferálnánk: akkor ez osztályokban a latin nyelv tanításánál csak annyira szorítkoznánk, hogy az első osztályban pusztán csak vocabulumokat íratnánk és emiékeltetnénk ; a másodikban ugyan ezt még nagyobb mérvben folytatva legfelebb az öt declinatiót és a négy activa és passiva paradigmákat betanittatnánk, s í'áadásúl a fiúkkal egészen puszta mondatkákat alkottatnánk a meglévő vocabulum-készletből. Ily tisztességes „copia verborum"mal fölkészülve és vértezve, átjönnének a tulaj donképi latin tanfolyamra a harmadik osztályba, a hol támaszkodva a meglévő anyanyelvi alapra és latin szóbőségre, vagy legalább bizonyos készletre, tanuló és tanár kevesebb idő és fáradság mellett, sokkal nagyobb eredményre jutnának. Ez osztályban tehát valamint a negyedikben is folytatólagosan a nyelvtant minden subtilitásaival és nuangaival tüzetesen és terjedelmesen tanítanánk : nem használva semmiféle auctort olvasmányúl : hanem annál többet fordíttatva még pedig az óra alatt latinra, nem pedig ebből az anyanyelvre, mint azt visszásán sok helyütt teszik, lesve a dolog könynyebb végit. Mert mi azon nagyon is tudva lévő s általánosan ismert meggyőződésből indulunk ki, hogy modern nyelvet is (holt nyelvet tehát még inkább) sokkal rövidebb idő alatt és kevesebb fáradsággal lehet elsajátítani, hogy ha kirekesztőleg arra a nyelvre fordítunk, még pedig minél többet, a melyet megakarunk tanulni. Az ötödik és hatodik osztályokban a simplex és sublimior syntaxist per longum et latum cum omnibus subtilitatibus, pertractáltatnánk hasonlókép mentül többet fordittatva latinra, még pedig fokozatosan mindig nehezebbet, szemelőtt tartva mindig azon szabályokat, melyeket az órában ép magyaráztunk. Ezek magyarázatánál azonban sokat nem theorisálnánk, hanem practice annál több példát mondanánk magunk, az Írókból vagy pedig ex