Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1877-07-01 / 26. szám
így kénytelen beköszönteni egyházába: „mint egy, ez idő szerént legyőzött ügynek szolgája, egy vert hadnak katonája jövök hozzátok. Jövök, hogy képviselője legyek köztetek annak a legyőzött ügynek, hordjam kigúnyolt jelvényeit, hirdessek nektek korszerűtlen tanokat, ó-világbeli tudományt, megvetett igét, hitet, melyet nem hinni általános," És az el undorító óletbeli példák felhozása megrezzentette a jók lelkét, bizony mondom sokan felébredtek, hogy tenni, hatui kell! Ámde még nincs vége, rnóg szeretve tisztelt főmunkatárs uramnak is igen sokkal tartozom, mert bizouy mondom, hogy az én kemény nyakamat, keményen verberálta a szeretet szavaival, s midőn nagy becsű feleletének régi elmélkedéseit olvastam, sírt bennem a lélek . . . tíz óv előtti eszméim, elrepült kedves ábrándjaim szálltak vissza hozzám ! úgy örültem nekik . . . jertek — mondók — lakjatok ismét szivemben, hisz ti voltatok azok, kik engem a papi pályára vezettetek, holott két más kecsegtető üt állt előttem, a kétszerkettő négy, s a ragyogó művészeté ! nem vagytok ti még most se előttem idegenek, hisz ha reggeli könyörgésre megyek, ott látom a templom oldalához támasztva a baltát, szekercét, ásót, kapát, hisz most oly kedvemre való nép közt élek, ki a bibliával, zsoltárral hóna alatt, nem adná oda hitét a világ minden kincséért! Hajh! kedves főmunkatárs uram! ne csodálkozzék, hogy az Isten igéje megkeseredett az ón számban, és nem tudok többé vakefieldi pap lenni, kit a zsiványok kinevetnek, mégis prédikál, hanem ügy teszek mint a jelenkor legnagyobb ábrándozója, legnagyobb idealistája Lincoln: (igen elmésen lerajzolva egyik ólclapban a fentebbi években) gyere csak édes fiam! — úgymond a rabszolgatartó délihez — halld csak! majd minő szép szent igéket fogok óu neked olvasni ebből a bibliából ... ha pedig ide nem hallgatsz, úgy vágom a fejedhez a szent könyvet, hogy menten felfordulsz! ... Es oda vágta, ós meghalt hogy oda vágta ... de egy szenny-folt ismét letöröltetett az emberiség homlokáról ! Én nem tudom azt elfeledni soha, hogy gyerek koromban nekünk még a római, görög, helvét és magyar hősöket állították fel tanulmányúi; míg a mai időben a „délibábok hőse* kitűnő Írójának modern zsiványságaít bámulják sokan ifjaink közül, ós bizony mondom hallottam midőn sajnálkozva emliték | p gy-e §T Stroussberg, vagy a legközelebbi bécsi mons| tre-pör hősének elitóltetésót! Engem elkeserít, elmérgesít az, ha látom, hogy a gonosz szárazon menekül, s épen azért nem tudora tűrni, ha a gonosz nő, ki gyermekét a trágyadomb oldalba ásta el, a proconsulok által — természetesen illendő és megkívántató prókátori sególylyel — bizonyítékok hiányában a gyermekvesztés ocsmány bííne alól felmentetik, holott ón a tény valódiságáról meggyőződvén, a bűnöst már becsukattam. Midőn látom, hogy a világ, az erkölcsök, napról-napra romlanak, bármit hirdessenek is a humanisták, ideálisták! És mikor látom, hogy az erkölcsök m e g| veszósének épen a humánus eszmék túlságba vitele s nem kellő helyen alkalmazása a legnagyobb okozó ja, bizony kénytelenítetem a tacticára gondolni, s olyan gyógyszert adni be a betegnek a minőt természete megkíván ! De menjünk tovább. Legközelebbi tételemet, azt t. i. hogy mi magyarokül sohse tudtunk még azon erkölcsi magaslatra emelkedni, hogy a magunk által hozott s királyunk által szentesített törvényeinket kellőkép respectálni és végrehajtani tudtuk volna: űgy hiszem a felhozott keserű példák által bebizonyítottam, és — bárki mit mondjon — még szeretve tisztelt főmunkatárs uram kitűnő felelete után is, sőt épen ez után, nem javulását, hanem veszedelmes sülyedését látom az erkölcsiségnek, és kegyetlenül tndok sajnálkozni, midőn a legkitűnőbb fők az idealismiis szemüvegén át nézve a világot, tetemes javulással, a Krisztus országa terjedéséről beszélnek. Terjed ám : a Mammon, a Bóliál meg az Asztaróth országa ! Ugy-e, azt senki sem tagadhatja, hogy mind a polgári államnak, mind a ker. anyaszentegyháznak főtényezője a boldog és vallásos család élet ?! S hogy vagyunk ezzel? Majd mondok példát: a Dráva mentén lakó catholicus horvát nép között — mióta az évenkénti rendszeres újoncozás életbe lépett s a fiuknak elébb 5 most 3 korosztály előtt nem szabad nősülni — egy borzasztó szokás jött divatba, anticipálták maguknak a házasságot, az apa kinézett 17 vagy 18 éves fiának egy lányt, valamelyik vásáron megvette neki az ajándék piros csizmát, egy éjszakán aztán — leányával egyet értve — a leányt ellopták, s az apa azt rnondá fiának — ki eddig a dolognál semmit se tudott, mert őt nem is szükség értesíteni — ne ! itt a feleséged. A leány apja reggel megtudván
