Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

731 732 megfelelő „helyeseltetett." A somogyi esperesnek eljárása is azonban — részint a somogyi viszonyokra való tekintettel, részint az intentiók jóakaratból való származásán a kerület nem akarván kételkedni — „nem lett hibáztatva." 15. A panpresbyterianusok edinburgi gyűlésén, Lónyai Menyhért, Tisza Lajos, Ballagi Mór, Nagy Pé er és Ba'og F. által kivánja kerületünk magát képviseltetni. 16. Felavatásban részesült 3 segédlelkész. Főt. sup. úr remek, élethű képét domboritotta ki, felavató beszédében, a ref. lelkipásztornak. Meghatóan ecsetelvén e pályának fény- és árnyoldalait. A szószékből jól kidolgozott alkalmi beszédet és imát mondott Vály Lajos esperes. A közebéden legelsőben is sup. úr emelt poharat. »01y válságos időt élünk, melyben egyedül csak királyunk alkotmányos érzületétől függ hazánk, nemzetünk sorsa." Az egész közönség (circa 130) felállva hallgatta a köszöntést. Volt még köszöntés a törökökért, Kossuth Lajosért, a hazáért, a zsinatért stb. BEGEDI LAJOS, ref. lelkész. Németh Ferencz alapityánya. Ha a magyar protestáns egyházegyetem, nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a Baldácsi-féle hagyomány hirét, mely által nevezetesen megkönnyebbedve érzendi magát anyagi létezhetésének nagy küzdelmében ; ugy nem szolgálhat kissebb örömére, midőn egy kis testvéregyház jövőjét, mely eddig nehéz áldozatok mellett küzdött a létezhetésért, megalapítva, biztosítva látja. Hiszen „ha egy tag szenved, minden tagok egyetemben bánkódnak, ha egy tag tisztességgel illettetik, egyetemben örülnek minden tagok." (1. Cor. 12. v 26.) Es ha az oly nagy lelkű férfiaknak, kik az egyház, a vallás, és ezekkel együtt az emberiség jóltevőinek tekinthetők, méltán oszlopot emelünk a halhatatlanok pantheonában; ugy joggal igényelhetünk ott mi is egy kis helyet a mi Németh Ferencünknek, ki ugyan az, — vagy tán még több is volt, — ránk nézve, mint az egyetemnek Baldácsi ; mert mi közvetlen részesei vagyunk nagy lelkű hagyományának. „Mint Absolonnak, neki sem vala olyan fia, kinn az ő nevének emlékezete fennmaradhatna; azért ő is gondolt vala magában egy dolgot és még életében emelt magának egy oszlopot." (2. Sám 18. 18.) Egy oly oszlopot, mely nem fog elporladni mint elporlott Absolon oszlopa, melynek betűit nem fogja le marni az idők foga és eltakarni a századok moha ! . . Es ez az oszlop abból áll, hogy a mi Németh Ferencünk a mult 1876-ik év aug. havában a bőnyi ev. gyülekezetünk lételének biztosítására első osztályú birtokából 32 holdat szántó földekben és 2 holdnyi erdőt hagyományozott végrendeletileg oly képen: hogy abból 10 holdat és az erdőt maga az egyház, 10 holdat a lelkész, 10 holdat a tanitó, és 2 holdat mindenkor az egyházfi. haszonélvezzen. r Es ezt a nagy és nemeslelkü jóltevőnket f. évi május 23-án kisértük hosszú, 85 évekre nyúlt éietpálya és 5 évi súlyos szenvedések után a nyugalom helyére. Méltó volt már a nyugalomra, de méltó arra is, hogy neve és emléke, mely a mi és utódaink szivében a késő századok után is áldásban élni fog, legyen ismertté az egész magyar protestáns egyetem előtt is. Mert hisz „ha egy tag tisztességgel illettetik, egyetemben örülnek minden tagok. Bőny, 1877. május 25-én. PFEIFER LAJOS, bőnyi ev. lelkész. KÜLÖNFÉLÉK. * Felhívás Dr. Ballagi Mór volt taniványaihoz. Dr. Bal agi Mór egykori volt kedves tanárunk, ki a budapesti előbb egyesült ágost. ós helvét hitvallású protestáns, később kizárólag református jellegűvé lett theologiai tanintézetben 22 évig, ezen kivül az ötvenf-s évek elején a kecskeméti reform, theologiai tanintézetben 4 évig, ezt megelőzőleg a szarvasi ág. hitv. evang. lyceumbau 9 évig volt tanár, folyó év május 29-én a dunamelléki ref. egyházkerület közgyűlésén egészségi tekintetekből a tanári pályáról lelépett. A hozzá közelebb levők aggódva sejtették már régebb idők óta, hogy az őt időnkint meg megrohanó testi bajok miatt e lemondás be fog következni; de még is most, midőn lemondási szándékát a közgyűlésen bejelentette, ós e szándóka mellett, — dacára a közgyűlés ós jelenlegi tanítványai szives marasztaló kérésének — megmaradt, fájdalmas érzés tölte el minden őt ismerőjének, de legelső sorban egykori s jelenlegi tanítványainak keblét. Felelevenült lelkünkben minden édes emléke azon tanári nemes hévnek ós buzgóságnak, azon lelkes ós lelkesítő előadásnak, n r ; azon az ifjúság iránt mindenkor nemesen erzo szívnek, melyeknek mi éveken át tanúi, élvezői, ós tapasztáléi valánk. Éreztük, hogy ha pályánkon egy| házunknak, hazánknak, a társadalomnak némileg hasznára lehetünk, azt egy jelentékeny részben most lelépett tanárunknak köszönhetjük. I)e éreztük azt is, hogy hálás elismerésünknek, s tiszteletünknek külsőleg is némi jelét kell adnunk. Fogy miképen ? Talán valamely értékesebb emlékjellel, vagy talán valamely jótékony célú, s egykori kedves tanárunk nevet viselendő alapitványnyal-é ?