Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-10 / 23. szám

Harmadik nyíltlevél, ezúttal Farkas József hittanár úrnak ! A bibliai csodákról s egyebekről. Két cikknek, a fentebbi tárgyról közlése után, nem anynyira magam, mint az evangyéliomi keresztyénség, illetőleg a Jézus Krisztuson mint alapon tovább vitézkedni törekvő protestantismus érdekében bár körülményeim miatt ily későn, nem hagyhatom válasz nélkül Farkas József tisztelt atyámfiának a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 16. sz.-ban cikkemre tett rövid észrevételét. Először is köszönettel veszem F. úrnak multamra vonatkozó elismerését. Valóban, én hit nélkül, nem tehettem volna a miket tettem, s nem szenvedhettem volna át a melyeket kiállottam. S magamról tapasztalván, határozott meggyőződésem, hogy az isteni mindenhatóság az ő gondviselése, a Jézus Krisztusban mint üdvezitőben s legdicsőbb példaadóban vetett hit nélkül, nem lehet hirdetni az ő evangyeliomát úgy, hogy az a lelkek tidvességére szolgáljon, s az örök élet boldogságáért lelkesítsen. Ha ez így van : semmi nem lehet károsabb, mint az isteni mindenhatóság azon tényeinek tagadása, vagy kétségessé tétele, melyek már a keresztyénség életében meggyőződéssé váltak, s a melyek ellen a megindított támadást, bármennyire a protestáutismus haladási szempontjából akarjuk indokolni: célt tévesztettnek kell tekintenünk, mert a kicsinynek látszó részek hitelének lerontásával, az istenség örök tökélyeit s azoknak a Jézus Krisztus és evangyélioma által lett legdicsőbb nyilvánulását vonjuk kétségbe. Az e feletti aggodalom indított engemet, hogy Kozma barátunk túlzott, mondhatni megfeledkezett nyilatkozataira szóltam ; s épen én, ki két év tizedet haladt nyilvános irodalmi és lelkészi pályámon nem találok semmi jelt, mely azt mutatná, hogy merev confessionálismusnak, vagy szélső rationálismusnak hódoltam volna. Nem, ezt nem tettem, és nem teszem. Én, a keresztyén vallást, a maga idvezitő ereje és megdicsőítő hatása szempontjából áldom és tekintem. Nekem a biblia az isteni kijelentés szent könyve, mely — egyes, lelkemre hitemre nem tartozó részeit illetőleg helyeit, a zsidó nép történetének egyes homályosságát leszámítva, az örökké való istent a maga mindenhatóságában tünteti fel, még pedig a Jézus Krisztus az én édes idvezitőm által, mint szerető atyámat, gondviselőmet, lelkem és életem mindenét. Ez az én mindenható Istenem, miként nem tehetett volna általam fel nem fogható dolgokat, csodákat ? hiszen hogy tovább ne menjek, az én életem is egy megfejthetetlenség. A bibliai erkölcsi tanúságot tartalmazó csodák, nem csak az ó de az uj szövetség lényeges részét képezik, Krisztus életének megfoghatatlan fényességével és hatalmával. A magyarországi protestáns egylet kiindulásában s közelebb a Kozmaféle cikkekben, én a keresztyén vallás alapját, Krisztus személyiségét a váltság munkáját láttam néha közelről, néha távolabbról érintve, s fájdalom nem egyszer a nevetségessé tételig megtámadva. És láttam annak hatását már egyes lelkészeken, értelmesnek hitt világiakon, kik mert mélyebben s a vallás nagy dolga felől kellő komolysággal nem gondolkodnak és éreznek : a vallási és erkölcsi magasabb eszmék alapját az evangyeliomot kicsinylő kor zászlója alá sorakoznak, a mivelődés, humanitás, és szabadság, a haladás, a semmiségig meg sem pihenés jelszavával. Ez felfordult állapot, s nem szolgálat, de kártétel a protestantismusnak, a protestantismus nevében. Én külömbséget teszek az egyház, a hit és a vallás közt Az egyház nézete közegyetértéssel változtatható, s ezen változás, bár csak később, lehet pár embernyom kihalása után, megteszi a kellő hatást a lelkek hite s vallásos meggyőződésére is. De a hitnek és vallásnak alapját támadni meg, gyökereit szaggatni azon ürügyen, hogy jobban erősödjék, magasabb ágaknak adjon életet akkor, midőn ő a lét elemeitől fosztatik meg : ezt csekély eszemmel és felfogásommal megérteni nem tudom. Mert nem állítom magam semminek. Nem dicsekszem nagy tudománynyal. Egész életpályám, az emberi lélek és élet legtermékenyebb tiz esztendeje az evangyéliomi hitnek a gyakorlati életre alkalmazásában, a bűnösök és elhagyatottak Krisztushoz térítésében határozódik Ez az én terem, melyről a hittani dolgok tudományos vitatására most is nehezen indultam De már nem lehetett hallgatnom, a nélkül, hogy magamat ne vádoljam. Az excommunicatiónak, bármely oldalról jöjjön az : barátja nem vagyok, s még ha az evangyéliom gyalázásáért való büntetés lenne is szóban, mint Grf. R . . . dr B . . . úrnak K . . . ra vonatkozással megjegyzé, hogy nem máglyát de 25-öt érdemelne: azt is helyteleníteném, s az emberi lélek meggyőződése és szabadsága nevében visszautasítanám. De mig mindenek szabadok, az irás szerint, mindenek nem csak nem használnak, sőt nem is illendők. Az ev. keresztyén vagy protestáns egyház nem csak lelki egyesülés, hanem társadalmi intézmény is, mely mig az egyénnek szabadságot ad, attól az alapnak védelmezését követeli. A kisebb dolgokra nézve, megengedhető, hogy egy társulat tagjai, eltérő nézetet nyilvánítsanak, s az egyéni élet szabadságának futást engedjenek; de a fő dolgok ellen való működésnek tért engedni, az egyháznak létezhetési alapját saját tagjai által romboltatni hagyni : méltóztassanak megengedni oly megfeledkezés, melyre az önvédelmet kötelességgé tevő keresztyén morál szemet nem húnyhat. Aztán a szabad gondolkodással, ha az valódi, kapcsolatban van az önbecsérzet, a léleknek azon ereje, midőn magát másoktól elszakasztva azt mondja : itt állok. Ha én valamely társulat elveit, eljárását stb-