Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-06-03 / 22. szám

remélve, hogy nyilatkozata visszavételére még talán reábirható, siettek a másnapi tanácskozást megelőzőleg egy folyamodványt benyújtani, mely hű visztükrözője azon ritka viszonynak, melyben Ballagi úr úgy a jelenlegi, mint bármily időbeli tanítványaival állott, ezért ide igtatjuk azt egész kiterjedésében. Mely is igy hangzik: Főt. egyházkerületi gyűlés ! Alulírottak a budapesti ev. ref. theologia növendékei megdöbbenve hallottuk ama lesújtó hirt, mely nt. Ballagi Mór, szeretett tanárunk tanszékéről való lemondását tette közzé. Elannyira leverő a bir, hogy igy kiált föl az ifjúság minden tagja Jeremiással : ..Elveszett az én erősségem és az én reménységem az Úrtól!" A theologiai ifjúság nem keresheti és nem is keresi az okokat, melyek a nt. urat lemondásra késztették, de mi, a theol. intézet növendékei, az ő tanítványai, kiket legközvetlenebbül ér ez esetnek leverő hatása, nem maradhatunk némák és panaszainknak kifejezést kell adnunk ama pótolhatatlan veszteségek miatt, melyek felejthetetlen professorunk távozásából származnának. Hisz intézetünk virágzása annyira személyéhez fűződik, annak minden egyes növendéke annyira ragaszkodik hozzá, hogy az elválás perczei valóban mélyen megrázó érzést keltenek keblünkben. Nem tudjuk ragaszkodásunkat és azon óhajunkat, hogy a nt. úr tanszékében megmaradjon, elég ékesszólással kifejezni és egy folyamodvány szük keretébe szorítani, de érezzük a veszteség nagyságát, s nem akarjuk hinni, hogy a nt. úrnak ezen elhatározása megváltozhatatlan, és reményünk van, hogy hogy 8 meg fogja másítani szándékát és folytatni fogja a tér művelését tovább, melyen annyi éveken keresztül oly fényesen tündökölt! Mi reméljük, hogy nem hagy el minket, tanítványait megtartja a tanszéket, melyről táplálta az ifjúságot, adott annak szellemet, lelkesülést, csepegtetett belé vallásosságuak, emberszeretetnek és jóságnak lelkét, hirdette és tanította a szabad szellemű theologiát oly ékesen és mindent leküzdő lelkesültséggel, hogy több izben a bántó betegségnek háttérbe kellett szorulnia az apostoli hév mellett, megtanította az ifjúságot arra, hogy miként lehessen a kor színvonalán állva vallásos kedélyűnek, egyháziasnak és Krisztushoz, mesterünkhöz hőn ragaszkodónak lenni. Mind ennek nélkülözését a theol. ifjúság alig viselhetné el; épen azért azon alázatos kérelemmel járulunk a főt, egyházkerületi köz gyűléshez, hogy a betegségen kivül netán létező akadályokat, a melyek szeretett tanárunkat a tanszék visszafoglalásában gátolnák, elhárítani kegyeskedjék és oda működni méltóztassék, hogy tanszékén megmaradván, továbbra is e téren hasson legközvetlenebbül a theol. ifjúság javára s a magyar prot. egyház fölvirágzására. Mely alázatos kérelmünk után stb. Következnek az aláírások. Ugyan e napon a conventi képviselőkre való szavazás megejtetvén, megválasztattak az egyháziak közül Szász Károly, Fördős Lajos, Baksay Sándor ; a világiak közül Tisza Lajos, Molnár Aladár, Szilágyi Dezső; póttagokul : Szilády Áron, Filó Lajos, Kiss Miklós és Vizsolyi Gusztáv. FARKAS JÓZSEF. (Vége következik.) KÜLFÖLDI EGYHÁZ ÉS ISKOLA. Pitest, 1877. május 18. Kiin bujdosó hitfeleink, £őleg a moldovaiak azt hiszik, hogy már eddig a muszkák feltüzelték a missió magyar kathedráját. Miután húsvétkor sem mehettem Ploestinél tovább, s Braila, Galat és Szászkúttal csak levél által érintkezhetém. Most pedig már épen be vagy ok rekedve, mert a pitesti vaspályán, sőt az országutakon is, éjjel nappal özönlenek az északi hatalom hordái s gödrükből kicsalt kigyókként húzódnak az al Dunához. A közelebbi napokban még is egy oly eset adta magát elő, a mely végett kilehetett és kellett rándulnom, a Pitesthez két állomásnyira fekvő Kimpulungra. Békésmegyei fiatal embernek, Hegy esi Lajosnak temetésére mentem ki. Szüléi többé nincsenek, a mint bejelenték, de életben van Szeghalmon egy özvegy nővére. Itt az egész környék, még a románok is becsülték a boldogul tat. S mint egyszerű kovács legény oly fedhetetlen életű és takarékos volt, hogy köztudomásunk szerint mintegy ezerötszáz frankja: részint gazdájánál, részint egyébb ismerőse s barátinál van letéve. Ilynemű összegtől főképen Oláhországban, az illető testvér avagy rokon, igen könnyen elejtetik. Azért értesitém rögtön a békésmegyei törvényhatóságot, mely a bukaresti generál-konzulát utján, ha késedelmezni nem fog, megmentheti az összeget. Barátai, tisztességtevői, temetésén és — mint haliam — halotti torán is, temérdeken voltak; de utolsó órájában talán az sem találkozott, a ki szemeit befogja. Ridegen, kórházban mult ki, és halála előtt olasz papot vittek hozzá, hogy meggyónjon és pápista legyen ; s hihetőleg, hogy a halálról én ne is értesülhessek. Miután sejték azt, hogy az én tudtommal a pénznek jogosabb öröklője is kerülhet, mint a kiknél letéve van. A haldokló a megjelent olasz papot elutasította, saját papját követelte. Igy kellett a gazdájának a zsebébe nyúlni és Pitestre érettem küldeni. De már én csak holt testét találtam. A magyar pünköstöt Tirgowiszten reméltem tölteni. De ha oda nem mehetek, csak egy helyen mondhatom el, a mit nem egy helyen óhajtanám ily formán mondani : „Magyar erdő tört gallyai, távol hazám idegen ég alá sodortatott népe! Helyzetünk ha még oly fenyegetve van is : nem féltelek én titeket, sem az oláh sem a muszka megtámadásoktól. Mert ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? De féltelek saját bujtogatóitok- és féltelek tennen magatoktól. Ha minden szájhősben' vezért, ha minden tűnte-