Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-27 / 21. szám

s különösen főiskolánk jólétének s virágzásának előmozdítására. A sárospataki főiskola tanárai nevében ORBÁN JÓZSEF igazgató. * Nagyszerű hivatás várakozik, s majdnem világtörténelmi eredmény helyeztetik kilátásba a pár hét olta emlegetet magyar református zsinatra. Mi ugyan ezt magunktól nem tudtuk, hanem a „Religió" közelebbi száma nyitotta fel szemünket, elmondván, hogy mily dolgok kivitelére vagyunk mi szegény protestánsok képesek, ha zsinattá összeülhetünk. Mi óhajtottuk a konventet, a zsinatot, hogy a mi szétforgácsolt erőnket némileg egyesit- | hessük, és nagyon sok oldalról megrongált Sionunkat némileg megépítsük ; a mi tisztelt ellenfelünk szerint pedig, a ki a protestáns nemzeti zsinat tárgyaiul kitűzött pontokat nyugalommal elolvassa, az „bizonyára azon meggyőződésre fog jutni, hogy itt rendszeresen van összefoglalva mindaz, mi által a protestántismus már is létező uralmát biztosítani akarja, mindaz, mi által a katholicismus rabszolgaságát, protestáns uralom alatt elérhetni véli", s azon meggyőződésre fog jutni, legalább a cikkírójára zsinatunk tanácskozásra kitűzött pontjai „azon benyomást tették, hogy nem sikerülvén az országgyűlésen belől, legalább nem oly gyorsan mint óhajtatott, a katholicismus koldusbotra juttatása és elnyomatására intézett mozgalom . . . most az országgyűlésen kivül tétetik kisérlet a mozgalomra, mely annál hathatósabb lehet, mert stb." Azután elmondatik, hogy mi protestánsok a zsinatból előterjesztendő kívánságainkkal a forradalom terére léptünk, s hogy „az országgyűlés is általunk a forradalmi térre szoríttatni céloztatik, a katholikusok ellen'/ hogy ha mi az egyház és más vallásfelekezetek közti viszony rendezéséről és teljes vallási jogegyenlőségről beszélünk, ennek más értelme nem lehet, „mint hogy a katholikusokat e hazában, melyet verőkkel áztattak és tartottak fenn akkor, midőn a protestánsok az izlammal szövetkeztek, páriákká, földönfutókká akarják tenni," hogy „lehetetlenné akarják a katholikusokra nézve tenni az existcntiát." Honnét vettük mi protestánsok ezen nagy hatalmat ? Vagy jobban mondva : mi fokozta fel ennyire a „Rel." fantáziáját? A cikk végén kilátszik a ló-láb. Maga a „Rel." is megsokalta a lapunk által is egy ízben szemére lobbantott vallási izgatást, most keresett köpenyt, a mely alatt haza- s nemzetellenes agitálását feleleveníthesse, a honfiak közötti egyenetlenség, fanatizmus tüzét éleszthesse. Ezen passussal fejezi be ugyanis idézett cikkét : „Nem folyik-é az előadottakból szükségszerűleg a katholikusok sorakozásának szükségessége? Nem kell é nekünk, ily támadás lévén az ajtó előtt, tömörülve megbeszélni a teendőket, hogy a támadást visszaverhessük ? Ne mondják, hogy mi izgatunk, nem, mi csak védelemre szólítunk, buzdítunk, mihez mindig jogunk van, midőn jogtalanul megtámadtatunk." * Egy adat népünk fogyásához. (Ajálva a m. kormány figyelmébe.) „Oly kevesen vagyunk, hogy az apagyilkosoknak is meg kellene kegyelmeznünk!" A nagy magyar e szavai különösen akkor jőnek eszünkbe, mikor ama komor fellegeket látjuk északon a Kárpátok fölött tornyosulni. Vihar jöhet, midőn szükség lesz e hazában minden ép karra ... Es oly kevesen vagyunk! Nem növekszünk mint más népek; hanem fogyunk mint a gyertyaszál ... Az égalj mostohasága, az egészség- és nevelés-ügy elhanyagolása oly sűrű rendeket enged vágni a halálnak minálunk, a milyeket sehol egyebütt e világrészben. Csak nem rég jelezve volt e lapokban is, hogy mily feltűnő módon pusztul a jövő nemzedék a szülei gondatlanság, roszakarat s tudatlanság miatt. Mindezt fáj tudnunk ; de megnyugtat legalább némileg egyrészről az, hogy a természet törvényeit meg nem másithatjuk ; másrészről pedig, hogy a népnevelés és közegészség ügyének rendezése s javulása idővel mérsékelni fogja a nagy halandóságot. Pedig a pusztulásnak — óh fájdalom — még több ösvénye is van. Ott a kivándorlás, mely oly ijesztő mérvben fogyasztja a derék székelyeket, hogy kormánykörökben is szükségesnek bizonyult ennek meggátlása. Ha nem ily feltűnő nagy mérvben is, de mégis elősegíti az apadást a katonás kodási rendszer. A közös hadseregben szolgáló magyar ifjak nemcsak vallási, de nemzetiségi tekintetben is veszélyeztetve vannak. Megesik az — úgy hiszem — egyébütt is, a mit alólirott 6 év alatt 4 esetben tapasztalt, hogy a Csehországba kivitt magyar ifjak keresztleveleiket kérik vagy ők maguk személyesen, vagy hivatalosan valami cseh pap által-Kiadjuk. Es rövid időn a megyei hatóság értesít, hogy N. N. a katholikus egyház kebelébe tért. A fiú megnősült ott a cseh földön, elébb azonban áttéritteíett. A hazai törvények szerint vannak bizonyos formaságok, melyeket az áttérésnél respectálnunk kell. A cseh papnak elég a keresztlevél. Nemcsak az a baj pedig, hogy az elvakított ifjú ily könnyen elhagyhatja hitét; hiszen azért még végkép el nem szakadt tőlem, még van kötelék > mely hozzám fűzi, — ő is azt az Istent imádja tán aki^ én, a magyarok Istenét . . . Igen, itthon ! de ott a csehek közt! ? — Aki ott katholizált s megnősült, az többé vissza nem jő. És épen ez a baj : nem csak hitét, de nemzetét is elhagyja, megtagadja örökre. Azon szerencsétlen ifjú kivel legutóbb volt ily nemű személyes érintkezésem, miden inteném, dicsekedve hozta fel mentségére, hogy »vagyunk mi már ott elegen ; nem vagyok első, nem is leszek utolsó; csak Budweisban 15 me-települtet ismerek, sok bizony már köszönni sem tud magyarul." Meghiszem. Csak az én egyházamból 3 van ott. A negyedik most irt ezelőtt 14 nappal a keresztleveleért. Tudtam mit akar, azért nem adtam ki, hanem írtam neki, kértem, intettem : ne tagadja még hitét, nemzetét egy szoknya miatt. Hamarosan válaszolt is rá, hogy csak küldj em szaporán s ha 8 nap alatt meg nem küldöm, törvényesen fogja keresni És én megvárom, mig a hatóság felszólít. Lehet, hogy felszólitásra sem kerül a dolog; mert a cseh papnak keresztlevél sem ke 1. Térit és esket minden eretnek irás nélkül. Köszönjük meg, ha majd tudtul adja a tényt. De ha a hatóság elé kerülne is a dolog, elszenvedjük a megrovást; legalább ne ugorja át az a poltron oly