Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-05-20 / 20. szám

getö négy egyházkerületre nézve ? Mert mi gátolná ezen egyházkerületeket abban, (a legrosszabb esetet a zsinat létre nem jöhetését téve föl) hogy nem csak adhoc konventnek, hanem magokra nézve határozó konventeknek tartását jövőre is megkísértsék — habár azokban fájdalommal kellene is nélkülözniök, ötödik s legtekintélyesebb testvérüket ? Vagy mi abban: h >gy nem határozó csak tanácskozó konventekkel is igyekezzenek az egyház javát s abban a közszellem erősbiilését előmozdítani? A tiszántúli fellépés, igy is, úgy is csak nyereségre vezethet. Ezúttal csupán jelezni kívántam némely nézeteimet, a zsinattartás kérdése alkalmából s csak mintegy visszhangul a tiszántúli „örvendetes izenetre." Ha továbbb érik a dolog, lesz alkalmam a zsinati alkotmányozásról átalában s különösen az általam emiitett két pontról: az állami főfelügyeletről s az egyházi legfőbb törvényszékről, igénytelen nézeteimet bővebben is előadui. SZÁSZ KÁROLY. A dunántúli egyházkerület lelkészválasztási szabályzatához. (Folytatás.) e) Ugyan azon egyházmegyebeli gyülekezetek bá rm elyikében működő segéd, hely. vagy rendes lelkész levén csak választható: ím ez a szűkkeblű, mogyoróhéjbeli politika, a választási szabályba ütközők szerint. De kérdem mindazokat, akik már a theologiai szakfolyamon, iijúi ábrándjaik tárgyaivá tették leendő lelkészi pályájuk népboldogító teendőit, nem jelölték-e ki maguknak előre az egyházmegyét, a melyben születtek, növekedtek, ahol talán gyámolitandó aggszülőik, rokonaik laknak, a hova ifjúi emlékeik, a „nescio qua natale solum dulcedine" vérünkbe átmenni szokolt érzelmivel, csatolják: jövendő működésük teréül ? Sérti-e tehát a választás alattiak érzületét, a fönebbi intézkedés, holott alig-alig van rá példa, hogy egyik egyházmegyéből a másikba választatott volna valaki lelkészül. De sértheti-é a választók jogát is, holott »ignoti nulla cupido", pedig egyik egyházmegye gyülekezeteinek népére nézve, a másik egyházmegye lelkészei, — fájdalom — „ignota quantitás"ok. Pedig a dunántúli egyházkerületet azon meggyőződés vezette, hogy „okszerű s igy üdvös csak úgy lehet a lelkész-választás, ha a választók azon körből való választásra vannak utalva, amelyre látkörük terjed; ellenkezőleg mások, úgy lehet egyéni érdeken alapuló ajánlataikra támaszkodva, csalódás és késő megbánás vészes következményeinek tehetik ki magokat és választottjukat s azzal egyházi életüket" ezért s mig mert „ép a szabadság érdekében az egyházmegyék individualitásukat, egyéni jogkörüket fentartandónak vélték, a bizonyos fokon túl ártalmas centralisátióval szemben" tette a főnebbi intézkedést egyházkerületünk. „Nehogy azonban ez által szélesebb látkörü gyülekezeteink magasabb érdekei szükségtelenül korlátoltassanak, avagy magukat kiválóbban s tán közszolgálatokban is érdemesített egyének előtt is elzárassék az út, oly gyülekezetbe léphetni be, melyben a közszolgálat igényeinek inkább megfelelően működhetnének" megengedte a vál. szabály, hogy „az egyházkerület minden gyülekezetébe választható legyen az egyházkerület (én azt javaltam, hogy „és egyházmegyék") lelkészi minősitvénynyel biró minden tisztviselője s főiskolájának lelkésztanárja is." Mely utóbbi intézkedés által gondoskodva van arról, hogy merev és túl megszorító ne legyen e fönnebbi pont. De ha csakis saját egyházmegyéikből szokták választani gyülekezeteink lelkészeiket, „felesleges" tán a fenti szabály, mondhatja P. barátom. Éppen nem felesleges, válaszolom én. Mert először ama szabály nélkül, a fönnebb szükségesnek s a választásokra idáig is jó hatásúnak kimutattam kápláni „sorrend", fentartható éppen nem volna. Sőt szükséges, vallom továbbá: mert p. o. a belsősomogyi egyházmegyéből, csak az én emlékezetem óta is „Consilium abeundit" kapott vagy fél tucat káplán, a fönnebbi óvintézkedés nélkül ismét vissza választathatott volna egyházmegyénkbe, ami által aztán egyházmegyénk puritán és epuráló elvei, most itt majd amott, úgy a fönnebbi attentátum folytán „békességükre valókat eszükbe vett" egyháziakon mint az azokhoz naivul ragaszkodó gyülekezeteken hajótörést szenvedtek volna, s eláradott volna, először a fejetlenség, azután annak révén a bűn és romlás; minek folytán maga az egyházi intézmény létcélját veszítené. íme tehát a fontos okok, melyeket Barla ur nem látott. Vagy a még talán megjavítható s uj viszonyok közt uj életet kezdhető s igy hasznossá is válható ifjakat, könnyelműségbőli botlásaik miatt, megsemmisíteni kellett volna?! Szeretetteljesebb eljárás volna ez? S végre ha más superintendentiabeli lelkészek is választhatók egyházkerületünk gyülekezetei által, halomra dűl leik. vál. szabályzatunk egész rendszere • más választási elvek mellett itt, más elvek mellett azokban, vészes bonyodalmak fejlődhettek volna ki és összeütközések a testvér egyházkerületekkel, s egyik-másik nagyobb gyülekezetünk, a választásban érdeklettek és a kormányzat bosszantására csak azért is, mert hisz ember az ember, más egyházkerületből hozott volna lelkipásztort. Barla úr az erdő miatt nem látta meg a fát. A dunántúli egyházkerületet, midőn az uj leik. vál. szabályzatot alkotá, azon főeszme vezette, a mit sokan 39*