Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-08 / 14. szám

A vallás befolyása a tudományra és a köznép életére. Nagyon jellemző és az észszerű gondolkozásra igen széles és bő anyagot nyújtó fárgy azon, korunkban fölvetett eszme, hogy a vallásnak határtalan befolyása van a tudományra, főleg a tu lósok képzésére. Tudjuk a tős gyökeres római kath. Franciaországról, hogy a közelebbi években tudományos akadémiájának 89 külföldi tagja közül 73 volt protestáns és csak 16 katholikus; pedig mint tudjuk 107 millió katholikus és 68 millió protestáns ember van Európában. Sőt legközelebb a francia akadémiának egyetlen külföldi tagja sincs katholikus, hanem mind protestáns. Legtöbb tudóst ad aránylag a világnak a szabadelvű kis Svájc, mely jelenleg is 12 tudóssal gazdagítja a francia akadémia tudományos világát; míg az óriás nagy Oroszország még csak képviselve sincs ott. Nem szólok e téren magyar hazánkról, mert itt dicsekedve jegyezhetjük föl, hogy a különböző vallásfelekezetek büszkén mérkőzhetnek egymással a szabad szellemű, tudományosan képzett, jelesebb egyházi és világi férfiak nem kicsiny számával. Csak egy futó pillanatot vessünk a fényben és vagyonban gazdag római kath. püspöki karra, melynek vallásossága és tudományos képzettsége csak fokozza áldozatkészségét és hazafiságát, s melynek még politikai mérséklete ellen sincs valami nagy okunk vádat emelni. Azonban ha jól esik is lelkünknek a központon, részben főpapi székekben,egy Haynaldot, Horváth Mihályt, Rómer Flórist, Ipolyit, Fraknóit, egy Szabót tisztelhetni; de ha leszállunk innen az alsóbb régiokba, a falusi plebánusok körébe — kik, míg egyrészről a műveltségnek, a fölvilágosodásnak és a hazaszeretetnek évszázados bizonyítékaival nem kevésbbé dicsekedhetnek ; addig más részről, a vallásosság terén, egyházi értelemben, inkább hajlandók egy némelyek a mai Loyolák vagy Lonkaiak tanítványai lenni, vagy a vallásfelekezetek közötti gyűlölség már-már hamvadó tűzét roszakarattal szitogatni törekvő „Religio" sugallásaira hallgatni, mint dicső és keresztyénileg gondolkozó főpapjaik lelkes és magasztos példájuk után indulni; — ha mondom, a kath. közpapság vallásos működését, a Krisztus és az anyaszentegyház által reájok bizott nyáj legeltetését tekintjük : valóban elszomorodik lelkünk, ha a vezetésükre s vallásos oktatásukra bizott köznép bárgyú bigottságát s elfogult felekezetes szűk gondolkozását halljuk és megismerjük. Itt már igazán kérdezhetjük magunktól, ha valyon a plebánus urakban van-e itt a hiba és vétkes mulasztás, vagy épen magában a kath. vallásban rejlik annak titokszerű oka, hogy az alpapság korszerű előhaladásával és világi műveltségével még most sincs párhuzamba hozva hallgatóiknak kívánatos észszerű gondolkozása, vallásos józan fejlődése, és minden vakbuzgóságot és vétkes előítéletet kizáró tanitatása és nevelése ? Bizony a közép századok fanatikus korára és buta népére emlékeztet jelenleg is azon vidékünkön fel-feltűnő jelenség, hogy ha tűz vagy más elemi csapáso's. által károsult kálvinista ember megy a pápistaságra kéregetni: ha azt akarja, hogy alamizsnát kapjon, minden házban el kell vallását tagadni és „dicsértessék"-kel köszönni , különben nem számithat semmi könyöradományra. Magam is emlékszem a mult időkből, hogy diák korunkban, mint utazó legátusok nem kaptunk Jász-Apátiban éjjeli szállást kálvinista beköszönésünk miatt, s midőn egy derék jász asszony házánál az utasok vagy a vendégi szeretet előjogával amúgy diákosan élni kényszerűlénk : utánunk reggel, midőn házát elhagytuk, azt szentelt barkával és tömjénnel kifüstölte. Itt történt az is, hogy az „adjon Isten jó napot" köszöntésünket: „edd meg ha jó" felelettel viszonozták. Még egy esetet jellemzésül nem mellőzhetek el a jelen időből. Egyházam hívei romladozott templomuk helyett uj templomot akarnak építeni s ennek következtében az egyházközség néhány évvel ez előtt, némi csekély egyházi adót szavazott meg a templom leendő építésére, oly módon, hogy a megajánlott összegnek évenkénti kamatját fizetni fogja ki ki a templom felépüléséig. Azonban egy köztünk lakó, vegyes házasságban élő, római katholikus atyánkfia, kinek leánygyermekét a szomszéd plebánus úr a törvény ellenére épen e napokban keresztelte meg illetéktelenül, midőn reformáta nejeért ezen templomi adó kamatját meg kellett volna fizetnie, azt feleié az elöljáróságnak: mig élek, soha ?em akarok kálvinista templomra adakozni^ Bizony, bizony Uraim! míg az elemi tanítás és nevelés a felekezeti iskolákban a felekezetesség kátéján kezdődik; míg a kátéban ott figurái ezen evangyéliomellenes kérdés : melyik az igaz religio ? vagy melyik az egyedül idvezitő vallás? és egyenesen ujjal mutatja ki azt minden szeretet és keresztyéni türelem nélkül, és aztán ily tanok által vezettetik be a szegény pápista gyermek a keresztyéni szeretet szent egyházába : addig a gyermeki benyomások hatalmánál fogva, örökké híve marad a más vallásúak iránt szivébe csepegtetett gyülölségnek és téves irányú tanoknak ; és ily szűkkeblű s embertelen nyilatkozatokat mindig fogunk hallani azoktól, kik bennünket „eretnek"-eknek és vallásunkat „lopott vallás"-nak szeretik tekinteni. De hogy a másik felekezet táborába is bepillantsunk, vagy hogy a felől teljes bizonyossággal meggyőződjünk, hogy a vallásnak csakugyan nagy befolyása van nem csak kizárólag az emberek tudományos képzésére, de a köznép nevelésére, gondolkozásmódjára és egész élete folyamára is, egy a napi életből meritett jelentékeny példával akarom megbizonyítani. Ugyanis vidékünkön a jánosii ódonszerű, de omladozó pápista templomot újították a közelebb lefolyt