Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-01 / 13. szám

hellenistája, ki 24 éves korában képviselőnek választatott, az elragadó szónok, ki egyszersmind vidám kedélyű emberbarát: a serdülő ifjak intézetében velők melegen kezet szorítva, hozzájok a bölcs bonatya nyelvén szólva, oly jelenség, mely megérdemli, hogy képzeletünket pillanatig e képre függeszszük, s pár percig figyelmünkkel kisérjük azt a beszédet, melyet, ha oda gondoljuk, amint a nagy férfi maga is mondá, hogy talán ez az utolsó látogatás és istenhozzád-ja ez intézetben, méltán parainesisnek nevezhetünk. Gladstone magvas beszédéből a következő vonásokat közöljük : II. Ha ez a nap érdekes önökre nézve, bizvást mondhatom, hogy nem kevésbé érdekel engemet is. Ha az ifjúság szivesen tekint azokra, a kik csak most futották meg pályájukat: arra is számithat, hogy az agg kor sem felejtette el, hogy egykor ő is szivesen részt vett ily találkozásban. Meglehet, hogy nehezen hiszik el, hogy a mik jelenleg önök, koromra nézve én is az voltam egykor ; és azt is nehéz elhinniök, hogy a mi én most vagyok, önök is azokká lesznek annak idején. Bár az idő repül, mi egyesülve vagyunk ; egy azon érdek közös hangulata járja át egész életünket. Mentül jobban egymásba fonódnak életők részei, annál jobban élvezték azt, mentül jobban elő birják idézni a jövendőt s mentül hívebbek maradnak általa ön magukhoz, annál boldogabbak lesznek. Ugy gondolom, hogy az én hajlott koromban fő-főkötelesség önöknek megmutatni, önökkel felfogatni, minő végtelen becsiiek az órák, melyekkel az ifjúság rendelkezik. Erre azonban nem nagy szükségök van, mert oly szerencsések, hogy egy merős-merőben ifjú s mégis régi emlékekkel dicsekvő iskolában oly rendszer alatt növekednek, mely a férfiasan egyszerű habitusok fenntartására törekszik, és bizik benne, hogy oly korban mint ma, midőn a vagyonosság országszerte oly hirtelen növekedik, a habitusok emez egyszerűségéhez való ragaszkodás legnagyobb jelentőségű, már csak annálfogva is, mert majdnem legyőzhetetlen akadályokkal jár. Mig önök az iskolának tiszteletre méltó férfias és jó hagyományát követik, ugy hiszem, hogy nem csak nem lesz okuk a miatt pironkodniok, sőt azt, mint férfiasságuk kiegészitő részét, s mint kötelesség teljesítésének nevezetes támaszát fogják becsülni. Önök szerencsésebbek, mint némely más középiskoláink tanulói. Attól tartok, hogy az ősz Eton is, melyhez engemet oly kedves kötelékek fűznek, aligha mérközhetik önök intézetével e tekintetben.' Ma már nem kis nehézséggel és kísértéssel járó dolog, hogy Eton nagy kollégiumai az ország nagyjainak és nemeseinek nevelést kereső fiait magukhoz vonzzák ; ám de ennél még nagyobb s kényesebb kisértés a vagyonosoknak oda tó dúlása, a növendékeknek és nem növendékeknek pénzzel való bő ellátása, mi az iskola szellemét rontja és alább szállítja. Az én tanuló koromban egy tanuló társunkot sem becsültük jobban vagy kevésbé csak azért, mert sok vagy kevés zseb-pénze volt. A sok pénz nem vált érdemére, ép mint a kevés nem vont le belőle. Attól tartok, hogy ott sem ugy van mint volt régen, s hogy az a sok vagyon, melylyel a szülék nem csak elkényeztetik hanem valósággal ingerlik is gyermekeiket, ólomsulylyal nehezedik e nagy iskola (Eton) értelmi működésére. Üdvözlöm önöket, hogy bizonyos tekintetben e bajtól is mentve vannak ; mert mondhatom, hogy bár sok fajta bálvány-imádásra adhatja magát az emberiség, s bár sok csalóka kápránd téritheti el, az emberi és a keresztyéni kötelességek útáról: még sincs egy is oly alacsony bálvány, nincs oly nyomorult kápránd, mint a pénz rabszolgai bálványozása. E mellett még van ez intézetnek egy sajátszerű előnye: a tanitók összhangzó, áldozatkész működése/

a mi a sikeres munkának kivánt feltétele. Angolország közép iskolái nem csupán angolok ; azok az angol életnek nevezetes alkotó eleme ; az angol társadalomnak jellemző része, mert azok oly igazán hozzá tartoznak, mint a nemzeti és a társas élet egész körének bármely intézménye. Maga az alsó ház, melyről talán jobban ismerik világ szerte Angliát, mint bármely más cimen : cseppel sem igazibb s nem kiválóan és saját szerűen nemzetibb, mint Angolország középiskolái. Az öregeknek lélekemelő látvány ez iskolák számának növekedése s a dicsőségben való gyors emelkedése. Ily intézetben bizonyos vagyok benne, hogy önök munkája sok reményre jogosit. Még az élet küzdelmében megedzettekre nézve is van valami mélyen megható abban, ha látja, hogy az érzelem tisztaságát és frisseségét megőrizték azok, a kik még nem jutottak abba a korba, midőn az ember igen gyakran szégyenleni tanulja azt, a mi közvetlen és őszinte. Es most eszembe jut az az idő, midőn önök e falak közül a nagy világba szélednek, hol a pályák nagy tömegében válogathatnak. Ott van a jog, a katonai pálya, a természettudományok, a tanítás nemes tiszte; ott van a sok oldalú ipar és vállalkozás, ott van saját szakmám: a politika, és ott van az a pálya, melyet kiváló érdekkel kell megemlítenem, a falusi lelkipásztor (vallás-tanitó) pályája. E papság itt levő gyermekeire nézve örömmel győződtem meg, hogyjellemök és tehetségöknél fogva inkább az intézet díszére, mint sem szégyenére válnak. Egy némelyik, vagy talán többen akadnak önök közül, a kik politikai pályára adják magukat. Azoknak, nem csupán észlelésből, hanem saját tapasztalásomból egyet mondhatok; és ez az, hogy honfitársaik igazságosságára, szívességére és kíméletére mindig számithatnak. Bár mely élet-pályát válaszszanak önök barátim ! el ne felejtkezzenek ifjú koruk nyiltszivüségéről és tiszta érzelmeiről. Az azokhoz való ragaszkodás nekünk férfiaknak sokkal inkább javunkra válnék, ha nem szégyenlenők oly nagyon, mint szoktuk rendesen, a mi érzelmeinket. A világban elkövetett hibáknak, a nyilvános életben fölmerült botlásoknak csekély része esik a túlcsapongó érzelmek rovatába. Egészen más és sokkal veszedelmesebb ellenségre fajzik a világban hemzsegő sok botlás ;