Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-01 / 13. szám

hellenistája, ki 24 éves korában képviselőnek választatott, az elragadó szónok, ki egyszersmind vidám kedélyű emberbarát: a serdülő ifjak intézetében velők melegen kezet szorítva, hozzájok a bölcs bonatya nyelvén szólva, oly jelenség, mely megérdemli, hogy képzeletünket pilla­natig e képre függeszszük, s pár percig figyelmünkkel kisérjük azt a beszédet, melyet, ha oda gondoljuk, amint a nagy férfi maga is mondá, hogy talán ez az utolsó látogatás és istenhozzád-ja ez intézetben, méltán paraine­sisnek nevezhetünk. Gladstone magvas beszédéből a kö­vetkező vonásokat közöljük : II. Ha ez a nap érdekes önökre nézve, bizvást mond­hatom, hogy nem kevésbé érdekel engemet is. Ha az ifjúság szivesen tekint azokra, a kik csak most futották meg pályájukat: arra is számithat, hogy az agg kor sem felejtette el, hogy egykor ő is szivesen részt vett ily ta­lálkozásban. Meglehet, hogy nehezen hiszik el, hogy a mik jelenleg önök, koromra nézve én is az voltam egy­kor ; és azt is nehéz elhinniök, hogy a mi én most va­gyok, önök is azokká lesznek annak idején. Bár az idő repül, mi egyesülve vagyunk ; egy azon érdek közös hangulata járja át egész életünket. Mentül jobban egy­másba fonódnak életők részei, annál jobban élvezték azt, mentül jobban elő birják idézni a jövendőt s mentül hívebbek maradnak általa ön magukhoz, annál boldogab­bak lesznek. Ugy gondolom, hogy az én hajlott korom­ban fő-főkötelesség önöknek megmutatni, önökkel felfo­gatni, minő végtelen becsiiek az órák, melyekkel az if­júság rendelkezik. Erre azonban nem nagy szükségök van, mert oly szerencsések, hogy egy merős-merőben if­jú s mégis régi emlékekkel dicsekvő iskolában oly rend­szer alatt növekednek, mely a férfiasan egyszerű habitu­sok fenntartására törekszik, és bizik benne, hogy oly kor­ban mint ma, midőn a vagyonosság országszerte oly hirtelen növekedik, a habitusok emez egyszerűségéhez való ragaszkodás legnagyobb jelentőségű, már csak annál­fogva is, mert majdnem legyőzhetetlen akadályokkal jár. Mig önök az iskolának tiszteletre méltó férfias és jó ha­gyományát követik, ugy hiszem, hogy nem csak nem lesz okuk a miatt pironkodniok, sőt azt, mint férfiasságuk kiegészitő részét, s mint kötelesség teljesítésének nevezetes támaszát fogják becsülni. Önök szerencsésebbek, mint némely más középiskoláink tanulói. Attól tartok, hogy az ősz Eton is, melyhez engemet oly kedves kötelékek fűznek, aligha mérközhetik önök intézetével e tekintetben.' Ma már nem kis nehézséggel és kísértéssel járó dolog, hogy Eton nagy kollégiumai az ország nagyjainak és nemeseinek nevelést kereső fiait magukhoz vonzzák ; ám de ennél még nagyobb s kényesebb kisértés a vagyono­soknak oda tó dúlása, a növendékeknek és nem növendé­keknek pénzzel való bő ellátása, mi az iskola szellemét rontja és alább szállítja. Az én tanuló koromban egy tanuló társunkot sem becsültük jobban vagy kevésbé csak azért, mert sok vagy kevés zseb-pénze volt. A sok pénz nem vált érde­mére, ép mint a kevés nem vont le belőle. Attól tartok, hogy ott sem ugy van mint volt régen, s hogy az a sok vagyon, melylyel a szülék nem csak elkényeztetik hanem valósággal ingerlik is gyermekeiket, ólomsulylyal nehezedik e nagy iskola (Eton) értelmi működésére. Üd­vözlöm önöket, hogy bizonyos tekintetben e bajtól is mentve vannak ; mert mondhatom, hogy bár sok fajta bálvány-imádásra adhatja magát az emberiség, s bár sok csalóka kápránd téritheti el, az emberi és a keresz­tyéni kötelességek útáról: még sincs egy is oly alacsony bálvány, nincs oly nyomorult kápránd, mint a pénz rab­szolgai bálványozása. E mellett még van ez intézetnek egy sajátszerű előnye: a tanitók összhangzó, áldozatkész működése/ a mi a sikeres munkának kivánt feltétele. Angolország közép iskolái nem csupán angolok ; azok az angol életnek nevezetes alkotó eleme ; az angol társadalomnak jellemző része, mert azok oly igazán hozzá tartoznak, mint a nemzeti és a társas élet egész körének bármely intézménye. Maga az alsó ház, melyről talán jobban ismerik világ szerte Angliát, mint bármely más cimen : cseppel sem igazibb s nem kiválóan és sa­ját szerűen nemzetibb, mint Angolország középiskolái. Az öregeknek lélekemelő látvány ez iskolák szá­mának növekedése s a dicsőségben való gyors emelke­dése. Ily intézetben bizonyos vagyok benne, hogy önök munkája sok reményre jogosit. Még az élet küzdelmében megedzettekre nézve is van valami mélyen megható ab­ban, ha látja, hogy az érzelem tisztaságát és frisseségét megőrizték azok, a kik még nem jutottak abba a korba, midőn az ember igen gyakran szégyenleni tanulja azt, a mi közvetlen és őszinte. Es most eszembe jut az az idő, midőn önök e falak kö­zül a nagy világba szélednek, hol a pályák nagy töme­gében válogathatnak. Ott van a jog, a katonai pálya, a természettudományok, a tanítás nemes tiszte; ott van a sok oldalú ipar és vállalkozás, ott van saját szakmám: a politika, és ott van az a pálya, melyet kiváló érdekkel kell megemlítenem, a falusi lelkipásztor (vallás-tanitó) pályája. E papság itt levő gyermekeire nézve örömmel győződtem meg, hogyjellemök és tehetségöknél fogva in­kább az intézet díszére, mint sem szégyenére válnak. Egy némelyik, vagy talán többen akadnak önök közül, a kik politikai pályára adják magukat. Azoknak, nem csupán észlelésből, hanem saját tapasztalásomból egyet mondhatok; és ez az, hogy honfitársaik igazságosságára, szívességére és kíméletére mindig számithatnak. Bár mely élet-pályát válaszszanak önök barátim ! el ne felejtkezzenek ifjú koruk nyiltszivüségéről és tiszta érzelmeiről. Az azokhoz való ragaszkodás nekünk férfiak­nak sokkal inkább javunkra válnék, ha nem szégyenlenők oly nagyon, mint szoktuk rendesen, a mi érzelmeinket. A világban elkövetett hibáknak, a nyilvános élet­ben fölmerült botlásoknak csekély része esik a túlcsa­pongó érzelmek rovatába. Egészen más és sokkal veszedel­mesebb ellenségre fajzik a világban hemzsegő sok botlás ;

Next

/
Thumbnails
Contents