Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-04-01 / 13. szám

mellett arra is tudott kis időt szakasztani,hogy egyházunk, vallásunk kórdósévei foglalkozzék s a felöl nyilatkozzék. Azonban ha e nyilatkozatot közelebbről megtekintjük, méltán elmondhatjuk: „Adtál Uram esőt, de nincs köszönet benne"; mert távol attól, hogy vallásúak ügye iránti érdé eltség indította volna György Endre urat írásra, cikke egész tartalmából inkább az rí ki, hogy ő a vallással mint ilyennel cseppet sem törődik, a kérdés vallási oldalát nem is ismeri; nem is keresi, hol és melyik részen van az igazság, hanem egyszerűen csak azt mondja: hagyjátok abba a veszekedést, és ne bolondoskodjatok avval a ti homoousion és homoiousion féle vitátokkal, melyet mi okosabb emberek ügy is nevetünk; mert hiszen: „a nagy prot. közönség -— liberál vagy orthodox — nem sokat törődik Krisztus isten vagy isteni voltával, ragaszkodik az egyházhoz szokásból, ragaszkodik, mert a hit szükségét érzi, és ragaszkodik, büszkén azon szolgálatokra, melyeket tett egyháza a fölvilágosodás és a hazafiság ügyének." Tehát György Endre úr szerint vallásunk csak olyan formai valami, melyet szokásból követ, s melyre nemzeti szempontból büszke a nagy protestáns közönség, de mint magában véve értéktelen dologgal kár bíbelődni, kár azt szóvá is tenni, hogy tartalmának ilyennek, vagy amolyannak kellene lennie. Ily nézet mellett, míg egyfelől vallási reform soha létre nem jöhetett volna, s következéskópen azon institutió sem szüleinlik meg soha, „meiy által apáink bölcsesége a kálvinista parasztot az önkormányzat eszmeköri magaslatára emelte% (tudtunkkal a luth. egyház is ugyan ezt tette) másfelől az egyház mint üres, tartalom nélküli iustitutió, Roland ama hires paripájához válik hasonlóvá, melynek semmi más hibája nem volt, mint az, hogy nem élt. Mi, kik a hit szükségét magunk is érezzük, és e kérdésekkel tüzetesen foglalkozunk, úgy tudjuk, hogy éppen az afféle nézet ellen való protestatió szülte a XY1. században a vallási reformatiót, midőn az uralkodó egyházban a „fabula de Christoról" beszéltek, s mégis azt vélték, hogy a tömegek fékezésére ós a társas rend föntartására szolgálatát az egyház tovább is megteendi. A történelem tanúsága szerint minden positiv vallásnak az a végzetes oldala, hogy külső intézmény nélkül nem létezhetvén, idők folytával az intézmény mechanismusa előtérbe lép, s közönyössé teszi az embereket a szellemi tartalom iránt, a melyért fönáll; az emberek ajakkal tisztelik az Istent, ele szivük távol van tőle, és a megszokásból gyakorlott vallási cselekvények olyanok mint a festett sugár, mely sem nem világít, sem nem melegít. A protestantismus, a mint egy következő cikkben ki fogjuk fejteni, első sorban e bajnak akart correctivuma lenni, s ezért meg nem elégedvén az egyházi cselekvóuyek teljesítésével, mindenek felett hitet, benső meggyőződést sürgete't. Miután pedig ujabb időben tapasztaltatott, hogy negyedfólszázados positiv fenállás után a hitbeli jelzett közöny a protestáns egyházban is kifejlett, kérdésbe tétetett: vájjon vallásunkat középkori alakjában megtartván, sülyedni engedjük-e oda, hova a keresztyénség keletkezésekor a görög-római vallás jutott, hogy t. i. a paganusok = falusi tudatlanok sajátjává legyen úgy, hogy a felett az augurok egymás szemébe nevetnek, vagy pedig a reformatio elvéhez híven azon legyünk, hogy vallási életünk eszményi természetéhez képest fejlődve, az értelmi haladással lépést tartson s mennyei eredetét, örök voltát, éppen meg-megujuló metamorphosisa által bizonyítsa be? Egyházaink egy nagy része az alternatíva utolsó felét fogadta el, mig a másik rósz az ősök iránti kegyeletből nem meri bontogatni a régi határt, melyet elei csináltak s ennek folytán fejlett ki az a vita, melyet György Endre úr a pestiek ós debreceniek közt folyó szomorú viszálynak nevez. Ha, amint percig sem kételkedem, néhány fanatikust kivéve, Debrecenben csak úgy mint nálunk igen jól tudják, hogy a protestáns egyházban nem létezik emberi auctoritás, mely a lelkiismereteket örök időkre egy és ugyanazon tanalakhoz bilincselje, tudni fogják azt is, hogy az egyházkerület közös administratiója — mert egyéb joghatósággal felruházva nincsen — cseppet sem fog alteráltatni az által, hogy ha, a mint eddig volt, ezentúl is, ugyanazon örök igazságokat pl. a buji egyházban más alakban hirdetik, mint Dombrádon, ós a felső-szabolcsi esperes ma a feltámadott Krisztust prédikálj a, a nélkül, hogy Isten dicsőségére válónak tartaná, ha kezei művének, a nagy mindensógnek örök törvényei valaha megbomlottak volna. Mihelyt erre nézve egyszer tisztában leszünk, az érintett kérdések feszegetése azonnal megszűnik szomorú viszályt képezni, s inkább arra szolgáland, hogy az egyház kebelében a szellemi életet innen is, túlnan is fokozza, s a meggyőződéseket szilárdítsa. DK. BALLAGI MÓR. 2*5