Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-25 / 12. szám

363 364 alkalmazni, hogy botrányt ne szüljön, de hozzá teszszük egyszersmind azt is, hogy ha a botrány a törvénynek helyes alkalmazása által elkerültetik, az nem a törvény érdeme, hanem azon testületé, a mely azt helyesen alkalmazni tudta, s ezen esetben az alkalmazás azon monstrumnak és csudabogárnak látszó törvénynek halálát jelenti, vagy legalább felhivást jelent arra, hogy a monstrumot oly gyökeres kura, oly sebészi műtét alá kell venni, mely azt vagy a monstruositás kinövéseitől megmentse, vagy esetleg jobblétre szenderültét eszközölje, levén esetek, midőn a halál is a szegény nyomorékra nézve valóságos jótétemény. A mi a püspök előtti delatorságot illeti, arra nézve is elmondom véleményemet; ne állítsuk élére a dolgot; Körmendi Sándor törvényes alapon tette meg teljes jóakaratulag a delatiót, de ez eljárás még sem helyeselhető egészen ; áll itt is Nagy J. úr véleménye, mely szerint, ha a püspök simpliciter betiltotta volna is az uj választást: élni kellett volna a consistoriumnak municipális jogával s a kerületi consistoriumnak tartani fenn a döntő bíráskodást. S már most kimondhatjuk bátran, hogy igen helyesen járt el a b.-somogyi egyházmegye comistoriuma, midőn Dombó Gárdonynak megengedte a választást; helyesen járt el mondjuk, de bizony nem a megalkotott s hatályban levő lelkész választási törvény értelme szerint. Helyesen és még se törvényesen, micsoda ellenmondás ez ! Hát bizony ez valóságos ellenmondás, de a melynek nem a belső-somogyi egyházmegye nagyon tisztelt Consistoriuma az oka, hanem oka maga ez a lelkészválasztási törvény, melyet monstrumnak és csodabogárnak Barla úr méltán nevezett, s mely egy általában nem érdemli meg azon nemes és szent tüzet, melyet Körmendi barátom védelmére kifejt s nem hangol jobb véleményre bennünket a törvény iránt, azon nyomós érvekkel sem, melyeket védekezés közbeu használ. A törvény absurdumait semmiféle logikával, semmiféle érvekkel sem lehet helyre igazítani, s igaza van Barakonyinak, midőn mondja, hogy ha a lelkészválasztási törvény ilyen jogosult, de mindamellett sajnálatos intermezzókat hoz elő : akkor ujat kell helyette teremteni, alkotni, mert félő, hogy mire az ilyen absurd törvény az idők viharai alatt magában összedűl: akkorra már igen sok bajt s zűrzavart fogad majorem Dei glóriám csinálni, pedig egyházunknak ilyeténféle látványosságokra szüksége most épenséggel ninc?en. Még csak egy paragraphus, a 17-dik, s már is mennyi baj ; az egyházmegye consistoriuma kénytelen leszavazni a törvény védelmére kelt főpásztort s jogilag indokolt óvás inditványoztatik a püspöki eljárás ellen; Barla J., Nagy J., a b.-somogyi egyházmegye igy magyarázza a törvényt, Körmendi Sándor, a püspök meg emigy. Mit szóljunk már az ilyen törvényhez, mely az anarchicus állapotoknak, romlásnak, viszálkodásnak lehet ugyan elohozója, de rendet, békét, virágzást nem létesít egyházunkban soha ? Hát a kápláni sorrendhez mit szóljunk ; mit szóljunk ahhoz, malv a közlelkészeknek egyik egyházmegyéből a másikba megválasztatását tiltja, az egyházkerületi tisztviselőknek pedig szabad menetelt enged, s nem választatás esetében őket örökös compromissióknak teszi ki ?! Gyönyörű, a testvériség elvével egyező intézkedés az ís, hogy gyülekezeteinknek a testvér egyh. kerületekből papot választani nem szabad. Mindezeken segíteni kell; vagyis lelkészválasztási törvényünk korszerű reformja, revisiója által vissza kell állítani a választási szabadságot, s ezzel kapcsolatban a békét, a rendet, az erélyes, de nem a jogokat megszoritó kormányzatot. Míg e törvény él, egyik bajból a másikba, egyik viszásságból a másikba fogunk vetődni s egyházkormányzóink tekintélyén, mint itt a püspökén oly csorbák fognak üttetni, melyeket megorvosolni nem is mindig sikerülend. PERESZLÉNYI JÁNOS. ISKOLAÜGY. A gymnasiumi vallástanítás és módszertana. Általános cél. A mennyiben a vallás életünk leghívebb kísérője, istápja, sőt megszentelője, annyiban a gymnasiumi vallástanítás célja nem lehet más, mint a hit, remény és szeretet lelkiországába avatva a nevendékeket, a vallás forrásából fakadó örök igazságok által oly fogékonynyá tenni az erkölcsi jó, szép és igaz iránt az ifjúi kebleket, hogy mig egy részről ez igazságokat valló hitsorsosok közösségéhez oda adó buzgósággal ragaszkodnak, addig más részről szeretettel ölelvén az emberiséget, oly kincs gyanánt tekintsék mindenkor a vallást, mint a mely egyedül ád valódi becset életünknek, emeli tetterőnket, megszenteli akaratunkat, fűszerezi örömeinket, vigasztal búnkban. bátorít a vészben s nem hágy el a halálban. Ily nagy tényezője lévén a vallás igazi boldogságunknak, kettős cél lesz szem előtt tartandó: és pedig e boldogság lelki hajlékának alapmegvetése, mely az algymnasiumi vallástanítás feladata, és e hajlék betetőzése, mely a felgymnasium kötelessége. Minthogy a romlatlan gyermeki kebel, ha kivált a szülői házból hozta magával a vallás első csíráit a tanodába, különösen alkalmas a vallás igazságainak befogadására, ennélfogva: I. Az algymnasiumi vallástanitás célja leszen: A nevendékek mindén szépre és jóra fogékony keblébe oly mélyen csepegtetni a vallás-erkölcs igazságait, hogy azok korán ébresztetvén föl, az erkölcsi Öntudatot, a sziv romlatlanságát ne csak megőrizzék, hanem az erkölcsi élet szakadatlan gyakorlására is valódi keresztyénies buzgalmat keltsenek, hogy továbbá az egyháztörténelmi események és kiváló egyházférfiak életének eleven rajza által az egyháznak hű és buzgó tagjaivá legyenek. Ha tehát a vallástanitásnak célja ezen életnemesitő boldogító, sőt megszentelő feladatában és elemében fek-