Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-11 / 10. szám

lyen haladva a Jézus életét méltán és hiv.m megirni lehet. De épen mert ezt tartja helyesnek, tévesnek kell nyilvánitnia mind az orthodox felfogást, mind a másik, úgy nevezett naturalistikust. Az első, mely Jézusban, ha következetesen jár el, minden fejlődést kizárni kénytelen, s benne már a földi lét első percében teljesen kész, bevégzett istenszemélyt felvenni, legyőzhetlen bölcsészeti és evang. történeti nehézségekbe ütközik. A másik modernizált ebionita nézet pedig, mely a magasztos tárgyhoz felemelkedni nem birva, Jézusban az embert csak földi salakjaival, isteni eredetétől és rendeltetésétől elszakítva tekinti, ezen silány értelemben vett ember-Jézust tanitó nézet, sem a történeti okmányoknak meg nem felel, sem a vallásos érzület követelményeit soha kielégitni nem képes. Azonban ezen eszmét ismerni annak, ki Jézus életét akarja megirni még nem elég. Ki Jézus történetét hiven és méltóan ecsetelni akarja, annak bele kell élnie magát Krisztus egész eszme- és érzelem-világába, vagyis jó theolognak és jó keresztyénnek kell lennie. Ki az istenit megérteni akarja, először meg kell szeretnie; ki Jézust felfogni óhajtja, legyen először rajta, hogy benne lakást és testet vegyen. Külömben minden munkája hiú erőlködés leend! A mondottakból, azt hiszem, en miniatűr az olvasó lelke előtt áll a Hase-i Jézus-kép s én, az ismertető, szinte mellőzhetném a könyv további bemutatását. De a „Geschichte Jesu"-ban annyi becses és annyi szép van a mondottakon kivül is, hogy azoknak legalább futólagos áttekintését lehetetlen mellőznöm. Mindjárt első sorban a Jézus életére vonatkozó irodalom szindús és sikerült birálatos ismertetésére hivom fel figyelmedet, szives olvasó. Az egész német irodalomban nem ismerek munkát, melyből hivebb, megbízhatóbb és helyesebb becslésű képét nyerhetnéd annak a gazdag és tanulságos irodalomnak, mely a názárethi Jézus életére vonatkozó kérdések körül az idők folyamán s főként a folyó században képződött. Három faját külömbözteti meg ez irodalomnak ; a harmonistikust, melyet a középkor és a dogmatikus protestantismus mivelt, a történetit, mely a szabad protestantismussal e században született s tenyész és a költőit, mit minden kor kegyes és nem kegyes fantáziája Jézusról alkotott. Kiváló figyelem és kritika tárgyává teszi a történeti feldolgozásokat s ezek között a Strauss, Neander, Schleiermacher, Ewald, Renan, SchenkelésKeim műveit s nem különben a B a u r és iskolája forrás-tanulmányait. A költői feldolgozások között a Klopstock „Messiása" foglal el legnagyobb tért s nyer legnagyobb elismerést, mig a Dulk és Gouea n-féle modern Jézus-drámák felett nem annyira a ker. kegyesség, mint inkább a dramaturgia szempontjából határozottan pálcát tör. Az „ előtörténet "~nek, vagyis a Jézus nyilvános fellépését megelőző evangeliomi közleménynek jókora tért és gondos kutatást szán a szerző. Lelkiismeretes kritikáának az az eredménye, hogy ez előtörténetből a Jézus születésének körülményei és helye, az angyal hirdetése, a szűztől születés, az angyalok kardala, a csillag jelenet, a napkeleti bölcsek, az Egyptomba menekülés, a bethlehemi gyermek-gyilkolás nem a hiteles történelem körébe tartozó események. Azért nem történetiek, mert bennök túlságos a csudás és képzeleti, mert a Máté és Lukácsféle közlés ellenkezik az általános evang. hagyomány nyal, mert a Lukács tudósítása pontról pontra eltér a Mátéétól, s mert pl. a bethlehemi hajmeresztő rémtörténetről senki a kortársak közül, sem Josephus, sem mások egy szó említést sem tesznek. Ezért a nevezett közlemények, melyek Máténál naiv és népies, Lukácsnál bizonyos idylli, sőt drámai hangot és menetet mutatnak, részint a ker. hivő község titkos dicsőitési ösztönéből támadt hitmondák, részint ó testamentomi typusok után képződött mythosok. Bennök a vallásos fantázia érzékelhető burokban, a csuda bíbor köntösében, örök érvényű vallásos eszméket ábrázol és érzékeltet, melyek a ker. művészet-, szónoklat- és népies vallástanitásnak örök szép tárgyait képezik. De csak a burok, a héjj képzeleti bennök, a belső, a mag igaz és valódi vallásos eszme, kifejezve, hogy Jézussal az isteni lépett a világba. Szép és festőileg ecsetelt a szent család, a kegyes Mária, a munkás József, a testvérek s közöttük a szende, okos gyermek- Jézus rajzolása, ki a boldog körben növekedék a bölcsességben és Isten iránti szeretetben. Figyelt, észlelt, tanult s valószínűleg dolgozott az ácsmester műhelyében. Tanult az „írásokból", tanult a természet sokat mondó könyvéből, tanult nemzete viharos múltjából s nagy aspiratioiből, tanult a farizeusok gazdag traditioiból s az essenusok mély vallásos kegyességéből, (hogy az alexandriai bölcsészetet ismerte volna, az kimutathatlan) ; de nagy lelkének megragadó kincsét nem innen vette. Az ő világrázó hatalmát s imádatra gerjesztő fenségét Isten kegyelméből nyerte és saját nagy akaratával fejtette ki ; az nála a vallási genius mennyei hozománya s a vallási genius saját teremtménye volt. És milyen ezen vallási genius, bün nélküli és csalhatatlan ! E két nagy kérdést veti fel és fejti ki Hase vonzóan, érdekesen, mint mindent könyvében. Absolut bünnélküliséget, helyesebben absolut jóságot, mely csak a legfőbb jót, a szentséges Istent illeti meg, szerző az orthodoxia minden makacskodása dacára sem tulaj donithat Jézusnak. Hogy Jézus soha bünt nem tett, ez tény ; de az absolut bűntelenség nemcsak ennyiből áll. Soha bűnös gondolat, visszás érzelem nem dúlta lelkét; ez is könynyen bebizonyítható Jézusról, de még ez sem az absolut bűntelenség. Soha nem ingadozott, lelkéhez nem fért a kísértő tántorító szava, keblét remegés, ingadozás, harc, lelki küzdelem soha sem zavarta, ez volna az absolut bűntelenség; igen de a pusztai megkísértés s a gecsemanei nagy tusa elvitázhatlan tanúk Jézus lelki küzdelmei mellett. Igaz, hogy ezeket diadallal megharcolta, a kétkedő ingadozást dicsőén legyőzte ; de megharcolta, s e harc, épen e harc a prágnáns bizonyíték, hogy Jézus a maga szeplőtlen erkölcsiségét küzdve szerezte meg.