Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-03-04 / 9. szám

veltségével, mindenkor képes nyújtani növendékeinek annyit, mennyire egy pályájára komolyan, lelkiismeretesen készülő fiatal embernek mint alapra, szüksége és ideje van; istennek hála, van annyi mivelt köre, hol egy tisztességes fiatal ember mindenkor megjelenhet, ha akarja és annak szükségét látja s én nem mondom, hogy Miskolcon nem fog több fényes kirakatot, zajosabb utcai életet, több mulatságot, több kávéházi ajtónyikorgást látni és hallani ; de az a szorgalmas, szerény anyagi körülmények közt élo, Miskolcra átszállított joghallgató? bizonyára ott sem fog bankettekre, salonokba járni és járhatni, s azt is tudom, hogy egy nem épen érzéketlen emberre nézve, nincs könnyebb dolog, mint megszokni a szőnyegeken való járást, rangos magatartást, módos magaviseletet, s hogy mindez igen szép, igen í-zükséges dolog, csak aztán a fej ne maradjon mellette üresen ; mert annak meg van ám a maga természetes növési ideje és ez idő kedvező felhasználására ügyelni, minden irányú intézetnek első rangú feladása. De ha Kun Pál tiszttársam áthelyezési indokai ily gyenge lábon állanak, még gyöngébbek a kivitel módozataira tett ajánlatai. Na, itt már igazán a levegőbe épit, s végképen elhagyja logikája, mi nélkül pedig a mathesis és pénzdolgában mozdulni sem lehet — szédelgés nélkül. „A pataki kollégium pénztára — mondja — az évi 11 000 forintot, 12 részletben, a miskolci jogakadémia illetékes közegeinek megküldi . . Másfelől, csak 30 frtra számítva a tandíj t, miután maga Miskolc szolgáltathat 20—30 növendéket, évenként 150—200 tanulóra bizton számithatni s igy 4500, illetőleg 6000 frt tandíj bevételéből, a jogakadémia dologi szükségei igen szépen fedezhetők." Ez ugyan elég hatalmasan rendelkező hangon van mondva, s tegyük fel, hogy a sáx-ospataki főiskola, a lentebb emiitett hagyomány-levelek rendelkezésével is szakitva, a miskolci jogakadémiát „exponált organumának" tekinti s ilyen módon, saját testén olyasféle keresztmetszést tesz, mint mikor a természetrajz tanára felhasítja a béka mellét; kiborítja annak szívét, hogy láthatóvá tegye abban a vérkeringést — s megküldi, rendeletre, a 11 ezer forintot. De hát aztán? Mindnyájan tudjuk, hogy jogakadémiánkban most sincs annyi tanerő, mennyit tulaj donkép a miniszteri szervezet kiván, s hogy két bölcsészetszéki tanár segiti ki a jogi szakot, oly módon, hogy ott van lefoglalva erejének, idejének legnagyobb részével. Nagyon természetes azért, hogy az áthelyezés alkalmával, csakhogy a jelenlegi tanerő megmaradjon is, vagy ezeket is el kell vinni Miskolcra s aztán Patakra választani két más bölcsészeti tanárt, vagy pedig itt hagyni őket s Miskolcra beállítani már nem két, hanem 4 uj jogtanárt ; mert ha én a minisztériumnak vagyok, igenis megvárom, hogy egy tisztán fényűzési tekintetekből hurcolkodó s nagyvárosi módra fészkelődő jogakadémia, első sorban tegyen eleget a tanügy érdekében tett ujabb szervezkedés kivánalmainak; annyival is inkább, mert a jelenlegi szám mellett, a mostani jogtanár urak, valóságos áldozatot tesznek; közülök némelyiknek ezermesternek kell lennie, oly sokféle, egymástól elütő jogi tantárgyakat adván elő, hogy azokkal megbirnia majdnem lehetetlen. Gondoljuk most már meg azt, hogy miután az áthelyezés által, a jogtanárok oly kedvezményektől fosztatnak meg (főiskolai előnyös lakok) melyeket Miskolc nem adhat, jelenlegi fizetésöket legalább is 1600—1800 frtra kellend emelni.; közülök egynek igazgatói dijat fizetni, egy nélkülözhetlen, legalább is 1000 frtos questura-féle hivatalt tartani: kérdem, hogy telik ki abból a Patakról oda megküldött 11 ezer forintból az a 20 ezer forintnyi összeg? És ezzel még korán sincs ám vége a kontónak. En nem tudok képzelni egy tudományos intézeti ágat, könyvtár, stipendiumok, a szorgalmat, a magánképzést előmozdító pályadijak nélkül; mert már olyan herostratesi dúlást talán még Kun Pál és Miskolc sem fognak kívánni, hogy a pataki könyvtár egy részét is rakjuk ládákba s küldjük el az „exponált orgauumnak;" vagy, hogy a miskolci tanulónak a pataki főiskola adjon ösztöndijat. Számítsunk azért egy szükséges szakkönyvtár lassankénti előtereintéséhez csak 2000 forint tőkét, két 30 frtos pályadíj alapjául, 1000 frtot ; 20 szegény jó tanuló stipendiumául, 30 irtot véve egyre, 10 ezer forintot, megint kérdem : honnan kerül ez ki ? A Kun Pál által felszámított tandíjból ? Az a papíroson ott álló 150—200 tanítvány, illusiónak, igen jól veszi ki magát; de a valóságban sohasem fog előállani, ha másért nem, már csak azért is, mert az a Miskolcra átköltöztetett, convictustól, alumniumtól megfosztott szegény pataki jogász, nein fogja ám birni fizetni a 30 frtra számított tandijt s keres magának kevéssé úri, de melegebb szívű atyát — például, a nem messze levő Debrecent, mely városi életet és kenyeret is ad. De hát ott van Miskolcnak, különösen a miskolci ref egyháznak á 1 d ozatkészsége! Birja az ! Hiszen ha ugy volna?! En Miskolcról minden jót felteszek, de hát erején felül ő sem tehet, neki most akarni a is lehetetlen. Talán nem követek el hitelképessége iránt indescretiot, ha egy körülményt fölemiitek. Előttem fekszik egy ilyen című könyv : „A miskolci helv. hitv. ref. egyház évkönyve. S.-Patak 1875." s abban a 11-ik lapon azt látom, hogy a ref. egyház adóssága 21805 frt 43 kr. Ennek fedezésére, igaz, hogy ugyanott, 24073 frt 86 kr. van kimutatva, de hát jegyezzük meg jól: .az egyház tagjainál egyházbér címen kint levő hátralékban." Attól félek, hogy azoknak az egyháztagoknak, a kik igy vannak terhelve adóssággal, nem igen magasra csapkod-1 hat fel buzgóság lángja ; különösen akkor, mikor első sorban épen ott van gymnasiuma, melyben a tanároknak például, csak annyi fizetést sem képes adni, mint Patak s mikor, ha telik, kötelessége ide fordítani erejét. Hogy pedig a várostól mit lehet várni, erre magának a „Miskolc" igen tisztelt szerkesztőjének őszinte nyilatkozatából is vonhatunk következtetést, midőn lapja 12 ik számának egy helyén azt mondja : „a város a lyceumhoz egy zsindelszöget sem ad évenként, sőt századok óta." Ez