Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-25 / 8. szám

Erre azután a „Rel." a következő megjegyzést teszi : „Elismerjük, hogy ez szomorú egy helyzet, de nem látnák-e be Debrecenben, hogy e bajon a protestantismusnak nincsen hatalma segiteni ? A protestantizmus a tekintélyt elvetve, evvel elvetette az eszközt is, mellyel megakadályozhatná az ismeretes „fejlődést". A superintendensnek épen oly kevés joga és hatalma van ezt megakadályozni, mint a legutolsó hivőnek. A protestantismus elve „a szabad vizsgálódás" tiltakozik a debreceni rendszabály ellen, és mi nagyon természetesnek találjuk protestáns szempontból, ha „hahotával fogadják" a superintendens bármily korlátozó rendszerét a hit dolgában. Igaz, hogy ez feloszláshoz vezet, de ebben is csak a protestáns „szabadság" nyilatkozik. Mi nem is hiszszük, hogy a debreceni felszólalás a liberális protestantismusnak csak egy szalmaszálat is képes lenne útjába görditeni és fejlődését megakadályozni. Ez már a protestantismus bűnhődése. E panaszos nyilatkozat ujabb bizonyitéka annak, hogy a kath. hivőnek sokkal jobb az infallibilis jogaikormányzása alatt élni, mint a protes. embernek a „szabad vizsgálódás" mellett. Hiába nincsen más mód a protestáns emberre nézve, mint vagy tűrni, miként oszlatja fel a liberalismus egyházát, és pedig kinok közt tűrni, mert legjobb szándéka mellett sem segíthet rajta, vagy ha kínaiból menekülni akar, katkolikussá lennie, hanem ugye, durum est contra stimulum calcitrare, vagyis nebéz az előítéletet letenni Nos, mit szólnak t. olvasóink és ellenfeleink a „Rel." ezen megjegyzéséhez ? Nincs igaza ? Mi azt hiszszük teljesen. Vagy érvényben kell maradni a szabad vizsgálódás elvének, és akkor csak „hahotával" lehet s kell felelni az „Ev. lap" fentebb idézett és ehhez hasonló több más cikkére; vagy útját kell állani minden hitbeli eltérésnek, és az egyszer megállapított dogmák érvényét minden áron fentartani, és akkor elfogadni a „Rel." tanácsát; vagyis belátnunk azt, hogy apáink Luther és Kálvin vezetése mellett rosszul kezdték a kabátot begombolni, és így Deák F. szerint nincs más mit tenni, mint azt egészen kigombolni, és újra kezdeni a gombolást. Intézkedni úgy, hogy legyen szigorú hitegység, az az alávetni magunkat az infallibilis jogarnak.Mi legalább abban a nézetben vagyunk, hogy a ,Rel/ okoskodása egészen nyomon jár. Mindössze is azon egy megjegyzésünk van, hogy az általa úgynevezett feloszlás, dissolutio, valami borzasztó lehet a „Religió"-ra valamint minden katholikusra nézve ; de mi protestánsok a vallásos nézetekben való megoszlástól nem irtódzunk, sőt annak bekövetkezhetését, és minél gyakrabban való bekövetkezését igen nagy előnyünknek és az emberiség haladása legfőbb emeltyűjének tekintjük. Már minálunk ez így szokás. Luther, Melanchton, Karlstadt, Zwingli, Kálvin, Socin, Schwenkfeld és sok mások meg kezdték a dissolutiot divatba hozni, és azóta folyvást, a hol egészséges volt a protestántismus, megvolt és megvan a véleménykülömbség. S hála Istennek, hogy megvan. Minket nem az egységes dogmák, hanem a keresztyénség és a protestántismus alapelvei egyesítenek. Mellékesen megjegyezzük, hogy t. debreceni ellenfele nk sokszor sürgetnek bennünket az egyházból való kilépésre. A1

kinek nem szolgálunk — mondják — annak ne együk kenyerét s Heiszler úr többször felhozta mái-Luthert is például, hogy lám ő, midőn nézetei ellentétbe jöttek a kath, egyházéival, becsületbeli kötelességének ismerte a kathol. egyházat elhagyni. Engedelmet kérünk, de mi úgy tudjuk, hogy Luther soha sem lépett ki a kathol. egyházból, hanem őt abból kidobták. 1517. oct. 31-ikétől 1520 dec. 10-ig ő még mindig a kath. egyház kenyerét ette, pedig már ekkor azt nem valami híven szolgálta. Ha azután ekkor kiakolbolitották, hát persze kívül maradt a kath. egyházon. Ugyancsak Zwingliről is én azt tanultam, hogy éveken keresztül hirdette már a reformátiót, a mikor még mindig kath. papi fizetését sőt még a pápai évdijt is élvezte. De még többet mondok. Jézus bár az ó testamentomi törvénynek a réginél egészen más értelmezést adott; bár a legélesebben kikelt a zsidóság uralkodó vallásos iránya ellen : azért mind végig megmaradt a zsidó vallásközség kebelében ; tanítványai s az első keresztyének a jerusálemi templomban tartották istenitiszteletüket, s csak miután István vértanú innen kihurcoltatván, megköveztetett, alakultak külön egyházzá. Ezekből értsék meg t. ellenfeleiak, hogy mi Jézusunk és reformátoraink példáját követve teljességgel nem j szándékozunk egyházunkból kilépni, hanem igen is szándékozunk abban Krisztus lelkét minél inkább feleleveníteni, mit sem törődve azzal, hogy egy némely Írástudók és farizeusok, törpe és nem törpe Kajefások mit tanácsolnak. * (Beküldetett.) Kérdés, válasz kérés nélkül. Az „Ev. prot. Lap" „csudákról" írott cikkeit olvasva, dr. Heiszler úr cikke után legközelebb V e r i t á s hitvédő s hithű „szavazatára" találtunk. Hogy tollat fogtunk annak oka épen nem az, mintha a fentirott dolgokban Veritas hithűségét megróni s őt vis>zatériteni szándékoznánk ; hanem azon egyszerű — egész naivsággal feltett kérdés : valyon tagja-é j még Veritás a magyarországi prot. „Reform egyletnek" V I melynek névlajstromába a legeslegelől jelentkezett 137 egyén neve közt (lásd „Egyházi Reform" 1871. 1. sz.) az övé is ottan áll. Vagy talán az 1871-ben „nagy széllel vetett egyletezés", melynek Veritás is öntudatos (?) és szilárd (!) meggyőződés- és elhatározással tényezője, vagy legalább is nevével előmozdítója lett legyen ; ma — mikor a szabolcsi határozatot „a m o d e'rnisták szent ereklyéjének és emlékkövének" hiszi Veritás, szabad legyen tőle megkérdeznünk, hogy a megujjult színvallást a ..tempóra mutantur e t nos m u t a m u r in i 11 i s" féle elv (!) alapján tetle é, vagy pedig a „sapientis est consilium mutare in melius szerint cselekedte? Ha felelni nem akarna, fogadja el a nagynevű Rousseau paedagogus colitgától ezen jó tanácsot ; „valamíg nem t u dj u k, hogy mit kell cselekednünk, abban áll a bölcsesség, hogy semmit se tegyünk." (x-f-y.)