Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1877 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1877-02-18 / 7. szám

számára vallási s egy háztör ténel mi kézikönyveket írni, | azt a hazai prot. iskolák, a prot. egyházegyetem csak örömmel nézhetik.— Legalább én, a mily egyenes, nyilt s talán kiméletlen őszinteséggel tártam s emlegettem fel pár év előtt, ugyancsak e becses lapok hasábjain, egyéb tankönyvek hiányai s gyarlóságai mellett a vallás- és erkölcstani kézikönyvek hibáit is: most ép oly örömmel s készséggel sietek elismerésemet nyilvánítani az ismertetés alatt lévő kézikönyvek javítói iránt.— De lássuk már magát a könyvet. Az átdolgozott, vagy legyen itt is új kiadás, áll bevezetés-, azonfelül három szakaszból és függelékből. A bevezetésben mindjárt észreveszszük, hogy itt egész rendszerváltozás történt. Azonban az első kérdés hogy : „Mit nevezünk kötelességnek" kissé indokolatlannak látszik, mintha ajtóstul akarnánk bejutni a házba. Talán jobb lett volna ilyenforma kérdést bocsátani előre : „Mi az az erkölcstudomány s miről tanít?" S midőn azt felelte rá, hogy az emberről, mint erkölcsi valóságról s az ő erkölcsi életéről vagy kötelességeiről tanit az erkölcstudomány : akkor jobban jött volna ki azt kérdeni, hogy : „mit nevezünk kötelességnek?" De azt azért ki kell jelentenünk, miként még indokolatlanabbak a réginek meszsziről kezdő s a ker. erkölcstudományba távolról sem tartozó dolgokat tárgyazó kérdései és feleletei. A feleletről pedig, melyet az első kérdésre ad a javitó, azt kell mondanunk, hogy az egészen korrekt, szabatos, világos; az emberről alkotott mai tiszta fogalmakhoz, és hogy úgy fejezzük ki magunkat, a modern theologiai és erkölcstudományi elvekhez illő.— „Kötelességnek nevezi ugyanis javitó azt, a mit Isten akaratja : az úgynevezett erkölcsi törvény s emberi szivünk becsületes érzései szerint közülünk kiki tenni tartozik." Ezentúl szép logikai rendben következnek a kérdések : „Mit tanit az erkölcstudomány;" „Ki ismertette meg velünk valódi kötelességeinket s mely könyvben vannak azok_e!éadva" stb. stb. Itt lesz már ideje s helye felemlíteni, hogy az átdolgozó majd minden fontosabb kérdésnél, mely erkölcsi igazságot tartalmaz, hivatkozik a bibliára és a zsoltároskönyvre ; hogy a hason értelmű szentirási hely és zsoltár vagy dicséretvers betanítása által, az azon kérdésben foglalt eszmét minden oldalról megvilágítsa s ez által is maradandóbbá tegye a gyermek lelkében; s egyszersmind a bibliával és zsoltáros könyvvel, mint két nélkülözhetlen talizmánnal a növendéket annyira megbarátkoztassa, hogy ezeket nélkülözni többé ne tudja; hogy az azokkal való folytonos érintkezést lelkiszükséggé tegye. Ezek után, kihagyva néhány az erkölcstudományba nem tartozó kérdést, melyek holmi száraz, üres, unalmas, híg lében feleresztett elmélkedést tartalmaznak, átmegy az egyes szakaszok : az Isten, magunk és embertársaink iránti kötelességek tárgyalására. Az I. sz.-nál a legelső kérdéssel mindjárt azt indokolja, hogy : „miért vannak nekünk kötelességeink Isten iránt?" A bálványozás- s babonáról szóló kérdéseknél ismét bibliából, zsoltárból, dicséletversekből vannak tapintatosan s nagy bibliai jártassággal kiválasztott példák ; az előbbire Jeróboam és Diána; utóbbira : Saul és az endori asszony s a 118 dics: 3. V, Ott azonban, hol az istenitisztelet gyakorlásáról szól szerző, a régiből elhagyott egy kérdést, t. i. hogy : „Kötelesek é minden rendű és rangú keresztyének a szent gyűlésekben megjelenni?" Ezt pedig épen a miatt nem kellett volna kihagyni, mert vannak emberek, kik erősen állítják, sőt vitatják, hogy a templomtól egy bizonyos miveltségi fokot elért emberek távol maradhatnak. Ellenkezőleg, én azt állítom s vitatni is kész lennék, ha szükség volna reá, hogy a templombajárás kötelezettsége alól senki ki nem nőhet, ha egyébért nem is, már csak a miatt sem, mivel a templomot a felnőttek iskolájának tekintjük, a hová, ref. felfogás szerint, tanulni járunk. A tanulás s az ezzel együttjáró fejlődés, tökéletesedés utja pedig véget nem érő, illetve soha be nem fejezhető. Van ugyan az új kiadásban e helyett egy rövid kérdés : „miért kell a ker. embernek a templomot gyakorolni;" de ez nem meriti úgy ki a tárgyat, mint ama régi.— A tárgyhoz azonban ez úttal tüzetesebben nem szólok; nehogy valamikép indiscretiot kövessek el; a mit nem szeretnék. A II. szakasznál, mely a magunk iránti kötelességekről szól, adja mindenek előtt az uj kiadás az embernek mint erkölcsi Valóságnak fogalmát, s úgy jön rá, hogy ily lénynek már mi a kötelessége Önmaga irányában. A szerző helyes felfogását s tapintatosságát mutatja itt főleg azon eljárás, melyet a lassú öngyilkosok: kártyások, buja, feslett életüekről szóló kérdés módosításánál tanusit. Mert ugyan mire való volt ezen címeket eddig is a 8—9 éves gyermek eleibe vinni ?! És ugyan melyik tanitó s mi módon magyarázta meg, hogy : mi az a bujaság s feslett élet ? ! . . . Bizony — nagyon itt volt az ideje az átdolgozásnak — elég erre ennyit! . . . A III. sz. az embertársaink iránti kötelességeket tárgyalja. Szembeötlik itt mindjárt, hogy átdolgozó az embertársaink iránti kötelességeket nem közönséges és különös, hanem általános és különös kötelességekre osztja; tehát helyesebben, a logika szabályainak megfelelőbben disztingvál, mint a régi kiadás. Tanulandó s olvasandó példák vannak itt is a bibliából, zsoltárból s dicséretek közül mindenütt nagy számmal idézve. A különös kötelességekről szóló cikkelyből kihagyatott a házastársak egymás iránti kötelessége. Hogy ne ? ! Hát mit érti az a gyermek, hogy mi az ? mikor ezen kötelességeket mai napság még azok sem igen i akarják érteni, tudni s teljesíteni, a kiktől méltó joggal megvárnánk. . . . Kimaradt továbbá, hogy : mi a szülének a kötelessége gyermeke iránt; köteles-é a szüle a gyermekbe a védhimlőt beoltani ? No bizony ! mikor magok a tudósok sem képesek e kérdést jó lélekkel eldönteni se jobbra, se balra. De ha eldöntik is, e kérdés akkor sem ide, hanem az élettan vagy egésségtanba tartozik. Kimaradt