Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-24 / 52. szám

1665 1 666 fogását elsajátítva, Krisztusnak nem csak az 1800 évvel ez előtti, hanem folyton inegujuló születése felett Örvendenek, a kik nekiek adatott talentumok mértéke szerint komoly lelkiismereteséggel fáradoznak, hogy az igazság, felvilágosultság, testvéries szeretet beth­lehemi csillaga minél szélesebb körben s minél fénye­sebben tündököljék, épen kettős öröme. Boruljunk le imádattal eltelten az igazság Fejedelmének, a világ Megváltójának majd két ezer éves bölcseje előtt; de másrészt munkálódjunk lankadatlan kitartással, hogy Krisztus bennünk és embertársainkban újból és újból megszülessék, hogy legyen az emberiségnek folytonos s hova tovább boldogabb Ka rácson a. * A budapesti orsz. prot. árvaegyesület által árva növendékei részére rendezendő karácsoni ünnepély, az ág. hitv. ev. fogymnasium dísztermében (Deáktér) f. hó 24-dikén délután 4 órakor tartatik meg, a melyre az egyesület tagjai és pártfogói, valamint minden emberbarát — tisztelettel meghivatnak. Ezen ünnepély alkalmával Győry Vilmos lelkész úr magyar és Doleschall Sándor lelkész úr német nyelven fognak szónokolni. A karácsoni kegyadományokat Liedemann Róza (korona-uteza 4 sz.) és Haberern Róza (borz-uteza 3 sz.) úrhölgyek veszik át. * Gyász hírek. Alsó esztergályi Frecska Lajos ág. hitv. evang. lelkész Limbachban, és a dunáninneni ev. kerület jegyzője, 12 évi lelkészkedése után 36-ik évében f. hó 2-án meghalt. Temetése nagy részvét mellett f. hó 5-én ment végbe. A formula concordia alapján álló erősen orthodox iránynak ő volt hazánkban talán minden egyéb társai felett úgy lankadatlan búzgóságával mint alapos tudományos készültségével kimagasló bajnoka, és egyszers­mind a liberális irányuaknak, az általa úgynevezett | protestáloncoknak egyik legkérlelhetlenebb ellenfele. Előbb az „Evangéliumi prot. lapban* szállt sikra az uj irány ellen, a jelen év folytán pedig az általa alapított, de be­tegeskedése miat a múlt hóban megszüntetett „Evangeliomi Tanúságában harcolt az ellen egy jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel s tanulmány nyal. Ugyancsak a f. hó első félében hunyt el Szathmáry Károly ismert publicista és sok oldalú tudós is 52 éves korában, ki a hatvanas évek elején a pesti reform, gym­náziumhoz is a történelem tanárául megválasztatott, szé­két azonban sokkal kedvezőbb állomással kináltatván meg csak hamar, nem foglalta el. Erdélyi József veresegyhá­zai (Pestmegye) ref. lelkész mondott felette egy az el­hunytnak hazánk és a tudomány érdekében szerzett érde­meit szépen ecsetelő gyászbeszédet. Béke poraikra ! ! * Néhai Engel József kolozsvári volt gyógyszerész az ottani reform, collégiumnak végrendeletében 300 frtot hagyományozott. * Az Ó-fejértÓi reform, egyház köszönetet nyilvánít M a j 1 á t h György országbírónak azon jó indulatért, me­lyet ez a parochiális kert egy része után járó váltságdíj elengedése által a nevezett egyház irányában tanúsított. * Pasztólyi Kovács János munkácsi görög kathol. püspök egyik közelebb kibocsátott főpásztori rendeletében felújította elhunyt elődének a magyar érzelmű Pankovics püspöknek azon rendeletét, mely egyházmegyéjében a görög kath. papoknak a szakáiviselést megtiltotta. Ezen rendelethez hazai lapjaink nagy része azon magyarázatot adja, hogy ez főként hazai s nemzetiségi érdekből bocsát­tatott ki, ez úton is gyengíteni akarván a nemes érzelmű főpap az oroszok iránti rokonszenvnek a nép közötti ter­jedését, köztudomású dolog levén a felföldön, hogy az oroszokhoz szitó papok rendesen hosszú szakált viselnek, s ott a papok hosszú szakái viselése orosz divatként tekintetik a nép által. * Dr. Teutsch György állása a szabadelvű irányhoz. A klagenfurti „Protestant" f. évi 14-ik számában „Reli­gion u. Wissenschaft" cim alatt egy szabadelvű vezércikk jelent meg, kétség kivül valamelyik erdélyi ev. szász tudós tollából, melyben a többek között két erdélyi evang. lelkészre is hivatkozás történik. Ezek egyike a tudomá­nyáról előnyösen ismert Dr. Teutsch püspök, kinek egyik beszédéből többek közt e szavak idéztetnek : „valamint a reformáció napjaiban, uj élethatalmak támadnak ma is és a szellem mozgalma ma erősebben emelkedik érvényre, mint valaha. — A tovább haladó nap új rejtélyeket szül, vagy az ősrégi örök kérdéseket, melyeket az emberi szellem magának tesz, új alakban hozza felszínre ineg­ujult hévvel. — Ezért az egyház hű fia, ha az idők figyel­meztése előtt el nem zárkózik, újra meg újra arra van utalva, hogy ilyen jelentékeny forduló pontoknál figyel­mét a jelen feljettségének és az egyháznak mozgató alaperőire fordítsa, mind kettő feladatát és célját meg­vizsgálja, hogy a mulandót és maradandót itt és ott felismerje, hogy Isten országának eljövetelét az egyházba is, segítse. Az igazságnak vezére, az erkölcsi hűségnek anyja, aszabad ságnak ápolónője : ez a mi egyházunk állása a jelen nagy mérvű fej lésében.* * Öngyilkosság. E napokban egy öreg ember tért be Debrecenbe Hannulánéhoz, és szállást kért, mint régi ismerős Egy reggel aztán agyonlőtte magát. Neve Tóth Mi hál y, komáromi születésű, és több helyen volt tanitó! Hátrahagyott levelében azt mondja, hogy négy gyermeke az országba szét van szórva, s élnek ahogy, tudnak. O maga öngyilkossági szándékkal ment Debre­cenbe, hogy abba a temetőben nyugodhassék, hol boldog­gyermek korában szaladgált. Koporsóra való néhány fo­rintot is hozott magával, de a vasúton ellopták tőle. Öreg­sége miatt már nem dolgozhatott, terhére pedig senkinek nem akart lenni. N E O K O L O Gr. A sir, az élet határpontja, áldozatát várva megnyílt ! s az úrnak egyik megfáradt szolgája, a szerető családapa, s jó honpolgár, a tudományos fő, a tisztes ősz patriar­chalis alak, a nemes példánykép, a mindenki által méltán

Next

/
Thumbnails
Contents