Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-10 / 50. szám

* A beregi református egyházmegye őszi közgyűlése november 29-én és 30-án tartatott meg, midőn is az újon­nan választott hivatalnokok fölesketve lettek. Az ürese­désben álló egy egyházi ülnöki állomásra a legújabb sza­vazás által Papp Károly rákosi református lelkész választatott meg. * Felelet Szabó József barátom nyilt kérdésére. Az apa és anya fogalma kizárja a többséget: keresztapja, és keresztanyja is tehát esak egy lehet egy gyermeknek. Szokásban vau ugyan sok helyen az anyakönyvbe, a kereszt-szülők rovatába többek nevét is beirni ; de mind azon helyeken az a gyakorlat, hogy a kik a keresztelésnél, vagy csak az utána tartandó mulatságon jelen vannak, azok mind beiratják neveiket, mint komák ; de kereszt­szülők csak az első helyen beirottak lesznek. Igy tekin­tik őket mind az illetők , mind a keresztelő lelkész. A szülők ugyanis már idejekorán megtanítják gyermekeiket keresztapjuk és anyjuk nevére, s az a gyermek soha sem ismer több keresztapát és anyát egynél, habár tizen van­nak is beirva az anyakönyvbe. Ezen kivül sok tekintélyes lelkésztől , mind a régibb mind az ujabb nemzedék tag­jaitól hallottam, hogy ők az anyakönyvi kivonatokba csak az első helyen bejegyzettek, vagy is a tulajdon­képeni kereszt-szülők nevét szokták bevezetni. Vélemé­nyem szerint tehát csak is az első helyen bejegyzettek a keresztszülők Csoo ZSIGMOND, reform, h. lelkész. IE3II JErC J—) JzLí1 JL1 Jtü SIE IKL Megjelent és TRÓCSÁNYI BERTALAN könyvkereskedésében SÁROSPATAKON kapható: „Egyháziatlanság 6s üros templomok." Egyháztársadalmi elmél­kedés. Irta Mitrovics Gryula, a sárospataki főiskola ref. theol. tanára. Ara 50 kr. ,,Gyászdalok és bŰCSŰ hangok." Prot temetkezési használatra. Irta Gó­recz Károly, okleveles tanitó. Ára I frt 40 kr. „Gyászdalok." Prot. temetkezési használatra. Irta Górecz Károly, oki. tanitó. Ára 70 kr. Továbbá nevezett könyvkereskedésben kaphatók 1—2 MT* a, sárospataki főiskola összes kiadványai. Pályázatok a felső-lövői ág. hitv. tanintézeteknél megürült két tanári állomásra. a) Á tanítóképezde elnökére. Tanszakok : nevelés- ós oktatástan, lélektan, módszertan s tanítási gyakorlatok; kívánatos volna még a zongora- és hegedű-játék ismerete. Ezen állomással az intézetben való szabad lakáson kivül kezdetben évi 600 forint és 6 öl tűzifa van összekapcsolva. b) Egy gymnásiumi tanár-állomásra. Tanszakok: latin-, magyar-, német- s ha lehetséges a francia-nyelv is. Évi fizetmény 600 frt, 6 öl tüzi-fa, 2 szobából álló szabad lakás az intézetben, vagy a helyett 100 frtnyi lakbér. A tanítási nyelv német és magyar. A pályázók kellőkép felszerelt kérvényeiket bezárólag folyó óvi december hó 31-íg alólirtlioz küldjék be. Felső-Lövő (Vasmegye), 1876. november 23. Az iskolai nagybizottmány megbízásából: Neubcmer János, 2-3 igazgató,

Next

/
Thumbnails
Contents