Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-01-02 / 1. szám

lekezetben, „kiknek szivük kemény mint a kő és hálát­lan, mint szárazföld égi harmat nélkül" : de hogy a többség még ma is a „jobb részt" választja, lelkem teljességéből hiszem. A lelkész igaz ügyszeretete, buzgalma, lelkesitése és semmi körülmények közt nem lankadó erélye, a helyi viszonyokhoz képest többféle uton-módon növelhetné a a bárcsak kis összeggel is megalakított egyházi pénz­tőkét. Nézetem szerint erre a többek közt befolyhatnának következők : 1. Végrendeletileg az egyháznak hagyományozott összegek. A legtöbb egyházban szokás az ily nemű pénzt elkölteni, egyházi szükségek fedezéséré fordítani, holott épen a tőkésítés által őriznők meg igazán a hagyomá­nyozok neveit és emlékeit örökre. 2. Ugyancsak végrendeletileg az egyháznak hagyo­mányozott házak, földek s egyéb inga.tlanok jövedelmei­nek egy bizonyos meghatározott része. 3. Az egyház folyó jövedelmeiből évenkint eszkö­zölhető megtakarítások. 4. Minden évben a hívek házankinti megkere­sésével e célra rendezett gyűjtésekből befolyt összegek. 5. „Fillér" cimen minden lélek fizetne évenkint egy krajcárt. Ismerek egyházat, melynek ily fillérekből a gondos kezelés folytán alig néhány év alatt közel 300 írt. tőkéje van. 6. Végül az ungmegyei derék rákosi lelkész pél­dájára lehetne minden egyházban állítani „mértékletes­ségi egyletet". Aki egyszerre a korcsmaházban többet fogyaszt el a fél liter bornál, fizetne az állandó tőke javára 5 frtot, mint Rákoson. Biztosithatok mindenkit, hogy mai napság ebből folyna be a legtöbb jövedelem. Erkölcsi szempontból pedig — boldog isten ! — meny­nyit nyernénk vele ? Ily s ezekhez hasonló csatornákon folyhatna be az összeg, mely az általam indítványba tett „egyházi állandó tőkét" évről-évr • növelhetné. Igaz, hogy nem egyhamar élvezhetnénk kívánt mértékben az áldásos gyü­mölcsöt . . . dohát, vájjon azért ültetjük-e a fát, hogy más esztendőn már gazdagon hullassa számunkra gyü­mölcsét? A leggondosabb ápolás mellett is sok idő kell alioz, hogy a fa magasra nőjjön, s ágain lcivánt mennyi­ségű gyümölcs teremjen. Megeshetik az is, hogy az ül­tető nem kapja meg fáradsága diját . . . az utódoknak marad az . . de meglesz jutalma, fennmarad neve, ér­deme a boldoggá tett unokák hálás emlékezetében. Vessük meg azért egyházainkban minélelőbb ily egyházi állandó tőke alapját. Az igaz lelkesedéssel páro -sult erős akarat, szivós kitartás, még ma is tud a sem miből teremteni. A dunnamelléki egyházkerület nagy­érdemű püspöke, igy alkotta meg önnön kezeivel, ugy szólván a semmiből — a pesti kitűnő főiskolát. De nem szükség ily nagyszabású példára mutatnom, elég ha egy kiskörű egyház kebelében konstatálok egy örvendetes tényt. Itt Gömörmegyében a putnoki ref. egyh. erélyes, ki­tűnő lelkésze alakított tavaly 850 frt. alappal, egy a többi egyházi pénzektől külön álló, külön kezelésű „egyházi állandó pénztőkét". Az alapszabályok nyomán e tőke mindaddig növeltetni fog, mig 10.000 frtra nem nő, ami­kor a tőkenevelést az egyház saját belátása szerint vagy beszüntetheti vagy még tovább is folytathatja. Mig a tőke e meghatározott összegre nem emelkedik, az utánna járó évenkinti kamat csak felerészben illeti az egyházat, a másik felerész a tokét növeli ; de ha a tőke a kikö­tött mennyiséget eléri, akkor az összes kamatélvezet az egyházra száll, mely azt épen azon jognál fogva, mert az az ő adományaiból alakult, saját tetszése szerint hasz­nálhatja. Természetesen az alapszabályokban nincs vilá­gosan kitéve, hogy a kamatmennyiség első sorban az egyházi hivatalok, közelebbről a papifizetés javítására fordittassék, mert ez könnyen megbonthatta volna már az alapításkor a nagy fontosságú ügyet, azon hibás föl­tevésből indulva ki a nép, hogy a lelkész ez által csak is a-maga jövendő boldogságát célozza. A putnoki ref. egyházban azóta az e célra készített „aranykönyv"-ben — napról-napra szaporodnak a kegyes adakozók nevei és lassankint készül az ut, mely észrevétlenül a lelkészi fizetés j vitásához vezet. Kövessük az egyház nagyra­becsült lelkésznek szép törekvését. *) OSVÁTH ISTVÁN. *) Azon alapszabályokat, melyeket nevezett lelkész ur az általa alakított „egyházi állandó tőke" ügyében a putnoki egyli. számára szerkesztett s életbe léptetett, lapunk mult évi utoló szá­mában közöltük. Szerk. ^ B C Számadás az 1875 ik év folytán szerkesztőségünk nél begyült kegyes adományokról. A Bcthesda kórház részére ; Békássy Sándor ref. leik. 1 frt 50 kr. Boór Lajos árvái részére : Békássy Sándor 3 frt. Mészáros Soma 2 frt. Kájel Jós. gyűjt. 4 frt. 25 kr. Németh Kár. gyűjt. 7 frt. 70 kr. Dezső Dezső gyűjt. 7 frt 34 kr. Poszvék Sánd. 2 frt. Dömötör Bertalan gyűjt 4 frt. 70 kr. Kálosi Géza 1 frt. ifj. gr. Ráday Gedeon 6 frt. Szakács Dániel 2 frt. Összesen 39 forint 99 k r aj c ár. Kunágotai ref. egyb. részére: D.- almási ref. egyh. 3 frt. Kiss Gábor esp. gyűjt. G6 frt. 55 kr. O s z­szesen 69 frt. 55 k r.

Next

/
Thumbnails
Contents