Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-12-10 / 50. szám

Heux-ik életét Kradolfer adatai nyomán ecseteltük. Már akkor emiitettem, hogy Kradolfer Langnak nem csak barátja volt, hanem hű elvrokona is, és mint ilyen a Lang által initialt működésnek szóban és Írásban egyik legtehetségesebb és leglelkesültebb folytatója, aminthogy e könyv is ama vallásiránynak különbféle alakzatú nyilatkozataiból áll. Megnyitja a könyvet tiz levél, melyeket szerző a graubündeni enyhe éghajlatú Rajuavölgyből, később a genuai bájos tengerparti vidékről, hol egészsége helyreállítása végett hosszabb ideig tartózkodott, brémai barátaihoz intézett a végett, hogy azok által községével a távollét alatt is a szellemi összeköttetést fentartsa — E leveleket mesteri előadás, és a természet költői lelkű felfogása mellett kiváló kedvességüvé teszi különösen a vallási ihlet, mely által a nagyszerű természetben tapasztaltakat és mindennapi éleményeit kapcsolatba hozza otthoni kedveseivel, községével. E leveleket felváltják elmélkedések és emlékbeszédek, melyeket a magyar közönséggel úgy hittünk legsikeresebben ismertethetni, ha egyet hű fordításban közlünk ; de egyszersmind megjegyezzük, hogy az elmélkedés, melyet adni akarunk, nem tartozik e gyűjtemény kiválóbb darabjai közé, mert ami az előadási csint és a szónoki erőt illeti, akárhány van azok közt, mely annál kétségtelenül sokkal külömb; választottuk azonban ezt azon oknál fogva, mert oly themát ölel fel, mely korunkban a vallás égető kérdését képezi, és a mi irodalmunkban még nem tárgyaltatott. Az elmélkedés címe : „A paradicsom és az ember származásának tana" és így hangzik: Aligha létezik nagyobb ellentét, mint azon két mód között, a hogy a biblia az ember ősállapotát ecseteli, és a mint azt nekünk a mai természettudósok mutatják. A biblia nekünk egy fölséges kertről beszél, melyet édennek vagy paradicsomnak nevez, s mely szép fákkal vau beültetve és hatalmas folyamoktól öntözve. Mint a gyermekek, hagyjuk mi képzeletünket ezen kertben kalandozni ősszülőinkkel a sok bizalmas és egyúttal tiszteletet parancsoló állat közt. Mint gyermekek éltek akkor azok, kiket a zsidó és keresztyén vallás úgy tisztel, mint mindnyájunknak atyját és anyját, és kik mint gyermekek úgy bírták azon veleszületett nemességót az emberi természetnek, amint az épen Isten kezéből kikerült. Még érezhető volt rajtuk az isteni érintésnek fuvalina; nekik még nem volt mit elfeledni, amit mi, fájdalom oly nehezen tudunk feledni; az ő vállaikra még nem nehezedett, mint utódaikéra, egy fáradozással telt múltnak, tévedések- és bűnökkel telt ezredéves régi történetnek a súlya. A szűzies földnek legelső gyümölcseként keletkezve és a legnagyobb művész kezétől alkotva, született királyai valának a földnek, s természetes fönségük és velükszületett ártatlanságuknál fogva méltók, hogy azt bírják és élvezzék. Ez az ember ős állapotának képe, a mint azt nekünk az egyház a bibliára támaszkodva felmutatja : szép, derült és színdús, mint az ég, mely e paradicsomra mosolygott. De e képből, melyet az atyák hite alkotott, az újabb tudományos vívmányok egy vonást sem hagytak meg. Nem sütött nyájas napsugár melegen azon a napon, mikor az ember lett, a férfi és az asszony; nem létezett a kedves kert, mely őt a jö-I vevényt és e világon idegent azonnal nyájasan befogadta ' volna. Helyette sűrű őserdő képezte borzadalmas vadont ' látunk, melyen alig hatol át egy-egy eltévedt napsugár, hogy megvilágítsa a nedves avart; látunk kietlen sivatagot, végtelen mocsárokat, melyek zavaros vegyülékei földnek és víznek és a melyekből sűrű ködök párolognak fel, elsötétítvén és dögleletessé tévén a levegőt. Azok az állatok pedig, melyek a paradicsomban oly bizalmasan simulnak az első ember lábaihoz, hódolva fejedelmeiknek, a valóságban úgy tűnnek fel, mint az első emberinem esküdt ellenségei, melyek azoknak busára éheznek és vérét szomjúhozzák, őket éjjel nappal fenyegetik, aggodalommal és félelemmel töltik el, és őket éjjel-nappal elkeseredett vad harezra híják ki a létért való küzdelemben. És meddig volt e harcban az ember a gyengébb és vesztes fél, és hányan eshettek e küzdelemnek áldozatául! Oh de ne sajnáljátok őket szerfelett, vigasztal benneteket a búvár; ne sajnáljátok őket fellettébb azon állatoknál, melyek a küzdelemben elhullottak, hiszen a kettő között, ember és állat között alig volt akkor némi külömbség. Egy nem, egy vérrokonság, ugyanazon koponyaalkat, ugyanaz a csontváz, épen az az állati természet volt mindkettőben, ugyanazon ösztönök, ugyanazon szenvedélyek. Rút és visszataszító volt azon Ősemberek külseje, állatias a lényege. Nem a szűzies föld az ő édes anyjok, csak annak a csírának anyja az, a melynek évezredes fejlődése után lassan-lassan kibontakozott az alsóbból a magasabb, míg végre az állati szervezet elérte földi létének azon fokát, mit embernek nevezünk ; nem az isten lehellete, a szellem alkotá a te atyádat, hanem a természet képző ereje, melynek teremtő titkába hatolni még senkinek sem adatott. Es nem az volt a te első bűnöd, óh ember, hogy kezedet tiltott gyümölcs után nyújtottad ki, hanem hogy más lények halála árán saját létedet megvásároltad, hogy életet oltottál ki, hogy életet vehess. Tehát a bűnesetek sora gyilkolás és vérontáson kezdődött és tart mind e mai napig; mert az a gonosz, az a daemoní az ember természetében, hogy saját létezését csak más élő lények áldozatával válthatja meg és tarthatja fenn. Minden gyermek, mely e világra születik, egy darabot rabol el anyja életéből, minden haladás, mit az emberiség örömrivalgások között üdvözöl, emberáldozatokba kerül, emberéletnek és erőnek feláldozásával jár. Ez a természetnek kérlelhetetlen szigorú törvénye, mely az életen uralkodik; csak a szokás és annak nem tudása tett bennünket kevésbé fogékonynyá, hogy léte zésünk átkát fel nem ismerjük. Nem a jólelkű Ádámnak