Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-26 / 48. szám

latkozatát látja, és épen azért sem egy végcélt a ter­mészetben, sem erkölcsi szabadságot nem ismer el; más részről a praktikus materialismus, a mely azt mondja : Mindenki gondoskodjék magáról, akkor legjobban van gondoskodva az egészről. Mi pedig az emberben meglevő erkölcs-vallási öntudat tényéből indulunk ki, és ezen té­telre támaszkodva, hogy a következményben semmi sem lehet, a mi az előzményben, az alapban nincs meg, a theoretikus materialismussal azon ellentétbe jövünk,- mi­szerint kell létezni a minden lény szellemi ős alapjának, melynek dicsőségét az egész világegyetemben bizonyítva találjuk. A theoretikus kutatástól tehát azt követeljük, hogy az erkölcs-vallási tapasztalati tényeket ne tegye egysze­rűen félre, hanem hogy a benső öntudat nyilatkozatainak legalább is ép oly reflektálást szenteljen, mint az érzékj tapasztalatnak. A praktikus materiálismus ellenében pe­dig azt hangsúlyozzuk, miszerint az ember tekintélye er­kölcsi erejében fekszik, hogy e nélkül valódi kulturhala­dás nem jöhet létre, és a világtörténetből az ethikai tör­vények uralma megcáfolhatlanúl be van bizonyítva. A mi feladatunk azonban abban áll, hogy mindin­kább elmélyedjünk az erkölcs-vallási élet titkaiba, abba, a mit a nagy vallási geniek, mindenekelőtt Jézus Krisz­tus, belső életök teljéből közöltek velünk. Gyakorlatilag kell ezen vallási idealismust tanusitanunk, midőn a ma­terialistikus socialismusnak, socialis materialismust állítunk ellenébe, a mely nem az aljas szenvedély, hanem a ke­dély szent érzelmeihez appellál, és egy kölcsönös fele­lősségről való meggyőződés alapján az egész népet szelle­mileg felvilágosult, boldog létre emelni törekszik. Igy leend a szabad keresztyénség egyletének ügye az egész haza ügyévé; a népnek meg kell mutatni, hogy szabad­sága és nagysága ideális érzületével áU vagy elesik. Ezen thema feletti diskussiót Dr. Schmidt, baseli tanár nyitá meg. Nyíltan be kell vallanom — kezdé szó­nok — hogy a napjainkban mindinkább terjedő materi­alismus feletti panaszok alapja az idealismus hiányában fekszik. Kortársaink sokat foglalkoznak a természettu­dományokkal és azoknak eredményével, de nem találják meg az útat az ő istenökhöz. Okai ennek ré zben az idealismus képviselői. Nem elég természettudományt tanulnak, és tanulunk ; annak legújabb eredményeihez képest hátra vagyunk még, és e mellett, hálátlanok vagyunk a természettudo­mány iránt. Nem áll az, hogy a materialisták a célfogalmat tagadták volna, sok fokozat van még a makrokosmosbani és a véletlenbeni hit között. Krisis korszakában vagyunk most! Az ó világnézlet romokban fekszik és az uj, a természettudomány részéről még csak levésben van, bár­mikép erőlködik is egy bizonyos irány, mint absolut igazságot hirdetni azt, a mi csak thesis még. Ideje, hogy a theologia azon methodusra adja magát, a melylyel a ter­mészettudomány elé léphet, nevezetesen a tapasztalati hit­tan ápolására, a mely, mióta Schleiermacher ahoz a kezdő | lépést megtette, jó részben parlagon hevert. De még in­kább, mint a theologia, hitelvesztett a philosophia a ter­| mészettudósok előtt. A keresztyénségben elismernek még egy ideális hatalmat, ellenben a philosophia nem egészen saját hibája nélkül — rajongásnak bélyegeztetik. A mate­rialistikus koráramlat csak a materialistikus nézleteknek alkalmazása; ép azért feladata a theologiának, nevezetesen a predikátiónak, a keresztyénség eszméit a mindennapi élet ütereibe beoltani, annak alapelveit és tanait az életre, a nap kis és nagy eseményeire alkalmazni. Az ethika e tekintetben mily kopáron áll. Valóban itt az ideje az ethikát gyakorlati célokra irányozni és különösen a művészetnek — mely az er­kölcsi ingadozás stadiuraába lépett (pedig teremtményei­ben, legyen az románokban vagy zenében az egész nép hez szól) — az útat megmutatni az élet idealisabb és erkölcsösebb felfogásának ápolására és terjesztésére. Ezután az elnökség a bizottsági ülésnek a Lang alapítványt illető javaslatát terjeszti elő, a mely javaslat, mint fentebb már említve volt egyhangúlag elfogad­tatott. Rövid szünetelés után a külföldi egyletek képvise­lői és pedig elsőben a német protestáns egylet küldötte : Hochstetter, lörrachi lelkész kéretett fel a szólásra. O mindenek előtt szívélyes üdvözletet hozott a németektől, kik a svájci szabad ker. egylet működéseit teljes sym­pathiával kisérik. Egy és ugyanaz a munka a melyen dolgozunk : a sokat gúnyolt, mérgesen gyűlölt reform. Nem csak ezen reform ellenségei, hanem annak félénk barátai is, azt mondják nekünk: Nem jól van az, hogy régi formákat széttörtök, mig ujak nincsenek. Hagyjátok meg azér a keresztyénség hitalakzatait, hagyjátok meg a nép csuda -hitét, tartsátok meg magatoknak liberális gondolataitokat, és ne hangoztassátok a szószéken, mert különben elenyé­szik a ker. hit. De ezek ellenében ezeren kérnek : Az örök igazat adjátok nekünk! Nem akarjuk mi a régi támaszokat elvenni, hanem azokon a tett és élet keresz­tyénségét felépíteni. A néppel ismét meg akarjuk ismer­tetni az ő vallását, hogy ez által fáradalmaiban és szen­vedéseiben erősítést és vigaszt nyerjen. De mivel becsü­letes emberek akarunk maradni, ki is kell mondanunk, a mit felismertünk és mikép ismertük fel! Igy tehát a reform munkája az, melyen önök és mi is munkálkodunk, ha nem is ugyanazon módon, de ugyanazon értelemben és szellemben. Végül szónok azon férfiúnak, a ki nem­csak Svájcban, hanem Németországban is a haladás zász­lóját lobogtatá, Lang Henriknek elismerést és hálát szavaz. Ezen szónok után Flach Strassburgból rövid, de mélyen érzett szavakban fejezé ki az Elsasz-Lothrin­geni prot. egylet köszönetét és háláját azon barátságos viszonyért, melyet a svájci egylet velők eddig fentartott. Régi szövetségi kötelékek azok, melyek Svájcot és Strass­burgot összefűzik. Még mindig örömmel emlékszünk a régi véd- és dac szövetségekre Helvétia és Strassburg

Next

/
Thumbnails
Contents