Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-26 / 48. szám

sitésének kora." Igaza van ! E cél valósítására irányzott törekvést látunk mai napság mindenütt s nekünk protestánsoknak — kiknek elvünk a haladás — épen nem szabad a kor intő szavát figyelmen kivül hagynunk ! Tehát egyesülnünk kell, mert egyesült erővel többet tehetünk mind anyagi mind szellemi téren valamint a jelen úgy a j ö v ő érdekében is. Ezen egyesülés kimondására és szentesítésére már kétségtelenül a zsinat van hivatva S e részben nagyon igaza van a nagybányai ref. egyházmegye Krassó-vidéki lelkészi értekezletének is, midőn ezt mondja: „magyar reformált egyházi életünkben most annyira eljött már a zsinat- tartás szükségességének időpontja, hogy annak elodázása, egyházunk jövője ellen elkövetett helyrehozhatlan mulasztás lenne." Hangoztassuk hát, egy szívvel lélekkel az öt magyar ref. egyházkerületben e jelszót : egyesüljünk ! Tegyék ezt a lelkészi értekezletek mielébb eszmecsere tárgyává, vitassák meg az egyházmegyék s adjanak be indítványt az egyházkerületi gyűlésekre, hangsúlyozván a zsinattartás és egyesülés szükségességét! Az egyházkerületek aztán keressék meg egymást békesség- és jóakarattal e tárgyban. A szeretetteljes testvéri jobbot alig hiszen, hogy valamelyik visszautasítaná. Ez óhajtott egyesülésre bármelyik egyházkerület tegye meg az első lépést: azt méltán megfogja illetni a kezdeményezés dicsőségének érdemkoszorúja!*) ISKOLAÜGY. Nt. Szerkesztő Úr ! Becses lapja utolsó, azaz 46-ik száma „Iskola ügy" rovatában Német Péter egy keserves panaszokkal te'jes cikkét méltóztatott közzétenni, a mely bizonyosan mélyen elszomorító hatást idézett elő mind azokban, kik azt olvasták. Alig hogy e cikket olvastuk, m. kir. tanfelügyelőnket hivatalos útja nt. főnökömhöz vezette, akivel aztán bizalmas társalgásban e cikket megbeszéltük. Ennek eredménye, valamint az említett cikk végén kitett szerk. jegyzetnek leginkább utolsó része indít arra, hogy azon aggodalmaknak legalább némely részét én is segítsem eloszlatni. *) Mondanunk sem kell, hogy szívesen aláírunk oly indítványt, mely egyházaink egyesülését célozza ; hogy azonban a zsinat célhoz vezetne-é ma ? ez nagy kérdés. Szerk. Én a dunántúli ág. hitv. ev. egyh. kerületi gyámoldának sem jelen anyagi állását, sem alapszabályait közelebbről nem ismerem ; de hiteles forrásból egyszer, máskor úgy értesültem, hogy az a magyarországi ág. hitv. ev. egyh. kerületek gyámoldái között, anyagi körülményeit, valamint azon biztositékokat illetőleg is, melyeket tagjainak nyújt, első helyen áll. Sőt, gondolom, nagyobb vagy legalább ép annyi előnyt biztosít tagjainak, mint az országos tanitói nyugdíjintézetet élebte léptető 1875. 32, t. c. Ha ez, amint nagyon szeretném hinni, úgy volna: akkor a dunántúli ág. hitv. ev. egyh. ker. gyámolda tanitó tagjainak semmi aggodalomra nem lehetne okuk; mert akkor ama törvény 31-ik §-ára és ennek a), b) és c) betűk alatti tartalmára támaszkodva, az illető tanfelügyelő útján a vall. és közokt. m. kir. ministeriumhoz felterjesztett folyamodvány, melyhez azonban az egyházkerületi gyámolda alapszabályait is kellene mellékelni, elegendő, hogy az országos tanitói nyugdíj-és gyámpénztárba való befizetések alól felmentessenek. Igy történt p. o. Gr . . . .án, ahol a város biztosít a tanítónak annyi nyugdijat, a mennyit az orszgos törvény • ott a tanitó tanácsot kérve fordult a m. kir. tanfelügyelőhöz, a ki, a tényállásokról magának meggyőződést szerezvén, a tanítót felvilágosította, hogy ez esetben a törvény fentebb említett §-a értelmében a ministerium felfogja menteni a befizetések alól; s ez úgy is történt ; mert a tanfelügyelő felterjesztvén illető helyre a tanitó folyamodványát, a felmentés megjött. Ajánlatosnak vélném tehát azt; hogy az érdeklett tanitók mindenek előtt szigorú számitás és összehasonlítás tárgyává tegyék azon előnyöket és biztositékokat, melye ket egyrészről az egyh kerületi gyámolda (vagy, a mi egyes esetekben lehetséges, saját egyházgytilekezetök) másrészről az orszgos nyugdíjintézet nyújt, s ha kitűnnék az, hogy az előbbi e tekintetben az utóbbival legalább is egy fokon áll: akkor bátran folyamodhatnak s várhatják az orszgos tanitói nyugdíjalapba való befizetések alóli felmentetésöket. Ellenembe vethetné ugyan valamely törvénytudó olvasó azt, hogy mind ezeket megkellett volna tenni a törvény szentesítése után következő négy hónapon belül, a mint azt ama törvény 31-ik §-a végén álló kikezdése elrendeli; s az említett g . . . . i eset meglehet, hogy még azon törvényszabta terminuson belül történt. Ha mindezek dacára mégis merem a fentebbieket ajánlani, teszem ezt azért, mert ugyan azon tanfelügyelő, megyénkbe áttétetvén, nem régen egy helv. hitv. tanítót ugyan olyan eljárásra buzdított és annak segédkezet nyújtott. „Audaces fortuna juvat" egy kísérlet, ha talán nem is használ, ártani, bizonyosan nem árt.