Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-11-12 / 46. szám

terűben; nektek is azon jó Istentek leszen. Ezt kommencláJja Szent Dávid Soltár : XXXVII, v. 5. és L v. 15.. Takarékosan éljetek, ne tékozoljatok, mert a tékozlásnak és jóllakásnak koldus tarisznya lesz a vége ; csak az én életemben hány gazdag embereket értem, a kik a tékozlás nsia t utoljára mindenből kifogytanak, más ember ajtajára szorultanak. Azért ugy éljetek, jobb hogy holtotok atán gonosz-akarótokra maradjon javatok, mintsem éltetekben jó-akarótok segítségére szoruljatok. Jobb, hogy rosz fösvény embereknek mondjanak benneteket, mintsem szegény koldusoknak ; ugy éljetek, hogy mikor meghaltok is, legyen miből főzni a torotokra. A fösvénység- is nagy vétek, azért a fösvénység és tékozlás között közép utat tartsatok. A mit Isten ád, abból rendelete szerint tisztességesen éljetek, de ne vesztegessetek. A Leányaimnak azt hagyom, kegyesen éljenek. Embert ne szó janak, jól gazdasszonykodjanak Férjeiket szeressék, megbecsüljék, gyermekeiket jó idején Isteni félelemre, kegyességre, gazda-, gazdasszonyságra szoktassák, a mit az urok keres, szépen takarítsák, alá s fel ne járjanak, otthon üljenek, cseléd, jobbágyi vagy idegetf ember ellen urokat haragra ne indítsák, sőt ha megharagutt is, csendesítsék, serények, tiszták, magokat másokkal becsülettel szerettetők, keveset beszélők, sokat tűrők s minden jóságos cselekedetekben magokat szentül gyakorlók legyenek. A fijaim erősen és szorgalmatosan tanuljanak, ne csak míg az Scholában lesznek, hanem azután is olvassanak szüntelen, mikor rá érkeznek; de olyan könyveket, melyekből Isteni félelmet, hazájok szokását, törvényét és egyéb, magok becsülettel való alkalmaztatására való hasznos dolgokat tanuljanak. Ha megmaradnak elég sok szép könyveim, magam számtalan írásaim maradnak, ha csak azokat olvassák is, eleget érthetnek belőlük. Én iskolában keveset lakhattam, azután olvasásból tanúltam, a mit tudtam, annak vettem is hasznát, mert ha én pennámmal nem kerestem volna azt a mim volt s még most is vagyon, a mi én reám az atyámtól maradt, annál inkább feleségem attyáról, az sok semmi bizony meg vált volna, mit csináltam volna, a magam déákságával Isten áldásából való keresményemből eddig az ideig, mint ifjú legény koromban (mivel mikor udvarhoz mentem, az atyám három forintokat adott, annál soha többet nem,) mind már harminchét esztendőktől fogva, mióta elsőbben megházasodtam , magamat , feleségemet , gyermekeimet , cselédimet, asztalomat tisztességesen tartottam : azért jó fiaim ti is tanuljatok, mert a tudománynak minden ember hasznát veszi, mind Erdélyben, mind más országokban ; ha pedig nem tanúltok, a paraszt ember gyermekeinél is alábbvalók lesztek, és minden ember csúfjai, kitől Isten kegyelmesen oltalmazzon. Ha az iskolát annak idejében elhagyjátok, noha azzal ne siessetek, legalább húsz esztendős korotokig az iskolában tanuljatok ; azután ha oly értelmes közönséges jóra termett itélő-mester leszen az országban, a mellé menjetek a just, a haza törvényit tanuljátok, mert rosz nemes ember az Erdélyben, a ki, a törvényhez nem tud, ha ön magatokat jól viselitek, tanultok is naponkint, becsületeteket növelitek, becsületes emberekkel ismerkedtek, azonban csak leszen fáradságtok, munkátok után annyi jövedelmetek, hogy magatokat eltarthatjátok. ? FELMÉRI LAJOS. (Vége következik.) Külföldi egyház és iskola. A svájci reform-egylet 1876-ik évi gyűlése St.-Gallenben. (A berni ^Reform^-ból.) Tehát ismét egyszer együtt valának a modern hitetlenek, hogy fényes beszédeket tartsanak, melyeknek külső megvesztegető fénye megett csak a meztelen hitetlenség rejtőzik • együtt üléseztek, hogy „szabad keresztyénség" nevezet alatt az atheismus és a Krisztus- tágadás' magvait hintsék, és az ünnepi lakoma után ismét üresen szétoszoljanak, a mint összejöttek. Bizonyos körökben ily formán fognak beszélni* a st.-galleni reform gyűlésről. De nem így beszél az, a ki jelen volt, ha fülei voltak a hallásra és szemei a látásra. Nem ! A st.-galleni reformgyűlés napjai kiolthatlanul fognak minden együttműködőnek emlékébe nyomódni, mint a cselekvésnek, mint a szabadság és igazság győzelme utján való bátor előrehaladásnak napjai, mint áldásteljes vetés és plántálás napjai; és e napok a svájci reform, egyház történetében egy szép és elévülhetlen lapot fognak betölteni. I. As elsö ünnep-est. Bár édes kéj érzet vala, midőn a gyűlést megelőző napon déltájban a vasutvonalak a számos elvbarátokat a ref. Svajénak majd mindegyik kantonjából hozák ide az ünnepi városba, és az öreg ősz barátok, kiknek egy része két év óta nem látta egymást, kezet szoritának egymással s a szives üdvözleteket átadák egymásnak azoktól, kik kénytelenek valának távol maradni.- De a viszontlátás édes örömébe ez alkalommal keserűen mély bánat is vegyült, mely bánatot sok szem tükrözött vissza, sok kézszorítás árult el, mert „egy" nem jelent meg, ki körül máskor oly örömest sorakoztunk. O nem küldött üdvözletet! Édesen beszélő ajkai hónapok előtt elnémultak örökre ! A mi kedves Lang barátunk vala ez, a kit mindnyájan, de mindnyájan oly fájdalmasan nélkülöztünk, és a keserű bánatnak egy hangja vonult végig az egész, máskor oly kedélyes ünnepen; az viszhangzott minden beszédből, mely a gyűlésben, avagy a pihenés óráiban tartatott, és ezen bánatos hang áthúzódott a társaság énekeinek dallamain is, melyekből a második nap késő esti óráiban meghatóan komoly melódiában utolsó búcsú gyanánt ezen stropha hangzott, melyet már oly számos elköltözött jó barátnak énekeltünk: