Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-29 / 44. szám

Tizenkilencedik évfolyam. -44. 8SE* Budapest, 1876. október 29. PROTESTAUS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KIADÓ-HIVATAL: VIII. ker. Mária-utca 10. sz. 1 em. Előfizetési dij: Helyben liázhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes szánni példányokkal ínég mindig' szolga 1 Italunk. 90QT Azon t. előfizetők, kiknek előfizetéaök a mult hó végével lejárt, annak megújítására felkéretnek A báró Baldácsi-féle alapítvány. Mult számunkban közöltük, most ismételjük azon nemes célokat, melyekre a nemes szivü báró vagyonának jelentékeny részét alapítványúl szentelte ; melyek is a következők: „a pusztuló egyházjavak megmentése, az Ínséges egyházak segélyezése, különösen az építkező egyházak gyámolítása; továbbá a superintendensek illőbb díjazása, és a csekély fizetésű lelkészek némi javadalmazása; s végül a lelkészi özvegyek és árvák Ínséges sorsának enyhítése." Mondók azt is, hogy ezen alapítvány nem valamely hirtelen támadt gondolatnak vagy esetleges ötletnek, de több mint 30 évi komoly megfontolásnak az eredménye. Egy ily hosszasan s jól átgondolt, s ily jelentékeny anyagi áldozattal támogatott terv azt hiszem nagyon is megérdemli, hogy felette mi protestánsok hol magánosan, hol hivatalos tanácskozásaink zöld asztalai mellett, hol a sajtó terén elmélkedjünk ; ós ha azon terv s azon célok előttünk is oly magasztosakul s nagy horderejüekül tűnnek fel, mint a t. alapító előtt, akkor ne állapodjunk meg ezen minden mi fáradozásunk, áldozathozatalunk nélkül idenyújtott alapítvány átvételénél s megköszönósónél, hanem tegyünk, s áldozzunk mi is. Tekintsük ezen alapítványt — bár mennyire jelentékeny legyen is ez, csak csirának, melyet tovább kell fejlesztenünk, s virágzóvá tennünk; tekintsük ezt csak alapnak, a melyre az épületet nekünk kellend majd felemelnünk. Nekünk úgy tetszik, hogy azon kitűzött célok prot. egyházunk jövő működésének ha nem is teljesen kimerítő programmját, de mindenesetre annak igen jelentékeny részét képezik. Uj dolgok, uj működési körök nincsenek azokban kijelölve, sőt nagyon is olyanok, melyekkel hazai egyházkormányzói testületeink s egyházi lapirodalmunk már több mint egy évtized óta foglalkoznak. Régebben érezzük már, s gyűléseinken s lapjainkban egyaránt hangoztatjuk, hogy pusztulófólben levő egyházainkat meg kell minden áron menteni, hogy a nemzetiségi vagy felekezeti szempontból nagy fontosságú prot. egyházakat, s az ily helyeken a felekezeti iskolákat vétkes hanyagság s közömbösség csenevészni annyival inkább megsemmisülni engedni; beszéljük — az az nem beszéljük biz azt, de érezzük, — hogy főpapjainkat, kikegyházunkat országos, megyei, városi fényes avagy gyász-ünnepélyek alkalmával képviselik, s kiknek külsőleg is tekintélyes megjelenése egy vagy más tekintetben előnyös volna egyházunkra nézve, nem elég, hogy az ujabb időkben a sokáig tiltott „püspök" titulussal üjból felruháztuk, de e mellé a szegénységünkhöz képest szűken kiszabatott püspöki tiszteletdíjon kivül egy kissé kövérebb vitulus is jól esnék. Beszéljük évek óta, hogy papjainknak tudományosan és a világ szerint is képzetteknek, ós folyvást a kor rohanva fejlődő míveltségével lépést tartóknak kellene lenni, de másrészről meg, hogy felettébb fonák helyzet, a mikor 16 évig iskolázott, öt hat évig segédlelkészkedett egyéneknek — mikor végre révpartra jutnak, egy közönséges cseléd fizetésével is alig felérő s csak torzsolkodás, perpatvarkodás között beszedhető díjat tudunk nyújtani; beszéljük, hogy a legnemesebben lelkesülő keblet is lehűti az a gondolat, hogy egész 87