Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-10-22 / 43. szám

Könyezve s ünnepélyesen váltak meg tőle tanítványai. Arcképét levétették. Kiss Ádám az ifjúság nevében ódában önté ki érzelmeit, Fábián Gábor peclig ékes búcsúzó verseket irt ez alkalomra. *) A pápai egyház negyedfélévig tartá függőben lelkészi állomását, mely idő alatt káplánok s helyettesek administráltak, többek közt az e lapokban Kiss Ádámnál N. N. által emiitett Simon is, — s csak 1817. május 24-dikén foglalá el, nagy ünnepélyességgel, szószékét. A mily lelkiismeretes, vasszorgalmú s közkedvességű volt mint tanár, papul is ép ilyen vala. „Szónoklata — így ír róla egy közelebbi ismerője — mindenkor kitűnő s a legkorrektebb volt; mert valamint mindenhez csak komoly megfontolás- és nagy előkészülettel fogott, úgy egyházi beszédét is a legnagyobb gonddal készítette, s a legnagyobb előkészülettel mondotta el; ezért láttuk s hallottuk Őt a Gróf-úton nem egyszer, hogy prédikációját fennszóval tanulta." Hasból soha nem beszélt. A többnyire üres elbizakodás-, vagy rest hanyagságból származó „ex abriittokat<

* nem engedé meg magának, s a röktönzésekliez annyira nem volt szokva, hogy egy ízben — már mint több évi gyakorlott lelkész, midőn emlékezete cserben hagyná s szónoklat közben elakadt, a különben kitűnő s jeles tehetségű szónok a zavarból egy kis elsímító röktönzet által kivergődni sehogysem tudott, hanem izzadó homlokát törülve, gyötrelmesen sóhajtott fel a nem kevésbé zavarba jött fényes gyülekezet hallattára : Én istenem, én jó istenem !" s csak midőn az elfeledett passus ismét eszébe ötlött, volt képes folytatni s be is végezni gyönyörű e.-beszédét, mely eset a nagy szellemeknél sem lévén épen ritka, homiletika tanárunk, Tóth Ferenc példájára hivatkozva serkentett a Zsarnay-féle paptan eme tanácsának követésére: r

a lelkész irott e.-beszédét soha el ne hagyja, hanem mindig föl vigye magával;" de egyszersmind a lelkiismeretes készülésre is szintén Tóth Ferenc példájával buzdított, „aki *) Arcképe alatt ez áll: »Tóth Ferenc superíntendens, a szt. vallástudomány doktora, elébb a pápai ref. anyaiskolában a papi tudományok köz tani tója.® Az emiitett versek eíine: „Háládatos tisztelet, mely tétetett n t, s tudományú generális nótárius Tóth Ferenc urnák, a tanuló Ifjúság; nevében, midőn a Pápai Collegiumbeli theol. Professor ságot ugyan a pápai Sz. Ekklézsiánál való prédikátori szt. Hivatallal felcserélvén, tanítványaitól elbúcsúzott, Kiss Ádám theol. tanuló ifjú ál t a 1. Kinyomtattatott a p á"p ai collban tanuló i fj ú s á g k öleségén Veszprémben S z á m e r Klára betűivel 1817.® „Búcsúzó versek, melyek nt. és t, Tóth Ferenc úr T ú 1 a dunai ref. super. egyh. f ó' n o t á r i u s a iránt való h á 1 a d a t o s tiszteletből azon a 1 k a 1 m a t o s s á g g a 1, a midőn a Pápai r e f. C o 11 e g i o m b é 1 i theol. kathedrát ugyan a pápai szt. E k k 1 a p r e d. Hivatalával kívánta felcserélni, készíttettek a C o 11 e g i u m b é 1 i Ifjúságnevében Fábián Gábor theol. hallgató ifjú által. Kinyomattatott a Collegiumbéli Ifjúság kölcségén. Veszprém 1817. — u. ni. — a hét első napjaiban e.-beszédének tárgya felett elmélkedett, gyakran, ha egy-egy jó gondolata jött, éjjel is fölkelt ágyából leirni azt, a jól átgondolt tárgyat a hét közepén kidolgozta, leirta s a két utolsó napon beemlézte, ós mégis, midőn közelgett a 10 óra: reverendáját reszketve gombolá be s mint maga megvallá: elfogulttá lőn, olyan szorongó érzet fogta el, mint a kezdő színészt, mindaddig, míg föl nem ment kathedrájába, a hol aztán elmaradt tőle minden emberi gyarlóság, — s a gyülekezet hajlandó volt hinni a listrabéliekkel: isten jött hozzánk ember képében/' Az egyházi pályán az egyik legfőbb polcot — mint emiitők — még tanár korában érte el. Nem sokára, hogy pappá lőn, a pápai e.-megye esperesévé választá. Majd 1827-ben Tóth Pápai József dadi prédikátor s püspök halála után a nagy közbizalom (308 szavazat közül 270) a superintendenségre emelé őt, melybe 1827. május 17-dikén, nagy ünnepélyességgel beállittatott, Báthory Gábor dunamelléki sup. által, a kinek ekkor mondott e felavató beszéde ily cím alatt. „A nem angyalokra, hanem emberekre bizott főpásztori hivatal annak kötelességeivel s terhei vd", — valamint Nagy Mihálynak e cím alatt. „A ker. vallás diadalmán való hálás öröm" — megjelentek Veszprémben 1827- 1830. Mindegyik hivatalában a leglelkiismeretesebb s majdnem túlságos szorgalommal forgolódván, s azonfelül szenvedélyes egyh. történelmi búvrr lévén, ki minden üres idejét anyagok gyűjtésére forditá: mégis szakított időt irodalmi hasznos munkálódásra is. Igy 1818-ban a már emiitett „Kis kathekismust"-t irá, mely még életében 7 kiadást, azután pedig egyéb, szintén emiitett népiskolai könyveivel együtt 15 — 20 kiadást ért; mely a magyar irodalomban szinte példa nélküli; 1823-ban „Éneklő kar, avagy azoknak a tudósoknak és szt. poétáknak lajstroma, kik által a magyarország i r e fo r m á t u s o k ú j- én ek es könyvében levő 253 énekek ké s z ü 11 e k" (Pest 1823.), mely műnek köszöni Kévész Imre hasontartalmú dolgozata nagy részt lételét; szinte ez évben : „A mentő himlőnek beoltását s terjesztését illető rendszabályok a ft. sup. rendeléséből" Pest 1823. utána csakhamar „UtmutíltclS cl helv. hitv. követő túl a Dunai ft. sup.-ban levő lelki tanítóknak tanulásbeli íoglalatoskodtatására s a jelesb tudományú, magukat a tudományos pályán érdemesített prédikátoroknak megjutalmazására, a ft sup. helyben hagyásával," (Komárom 1824.) „Magyar Abéce készíttetett a h. h. Dunántúli ft. sup. rendeletéből a fiú-és leányiskolák számára." (Pest 1833.). A második és harmadik kiadás szintén ott, a 4-ik már Pápán.). Végül „Ostervald kis históriáját megigazitva és Kr. urunk menybemenetelétől fogva a refor.-ig. lehozva és mégbővitve kiadta, Pápán a fő tanoda betűivel 1838. — Időközökben alkalmi, többnyire halotti vagy hazafias beszédeket is irt, melyek mind érdemesek voltak a kiadásra nem csak az elhúnyt celebritások vagy nagy események iránti tekintetből, hanem belső értéküknél fogva is. Megjelent