Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-24 / 39. szám

Gr. Mikó Imre a nevelésre kiváló gondot fordító szülei ház majd a n.-enyedi collegium falai között — ez utóbbi helyen 12 évet töltött; — alapos műveltséget szerezve, a vele született nemzeties érzületben, egyháza iránti hő szeretetben megerősödve közszolgálatba lépett. A hivatalviselós nála nem hiú címkajhászatból törtónt, s nem léha semmittevésből állott; hanem a nála korán kifejlődött kötelességérzet által buzdíttatva, dolgozott oly kitartással, mint a ki kenyerét csupán hivatalától kapja. Általában őt — mint az angol főnemeseket, — az az elv vezérelte, hogy az előkelő születés közszolgálatra kötelez, hogy a gazdagság nagy kötelességekkel jár, a születés szerencséjét munkássággal s áldozatkészséggel kell megérdemelni, s hogy a valódi aristokratának a gondolkozás, érzelem, és cselekedetek emelkedett volta s nemessége által kell a többi osztály felett kiválni. Szolgált a kancelláriánál, az erdélyi kormányszéknél, s 1847-ben már kincstárnok volt; 1848-ban ő elnökölt a székelyek hires agyagfalvi gyűlésén, a mérséklés szellemében vezetvén e gyűlést. Majd a vihar kitörésekor az udvarhoz küldték fel öt a magyar hazafiak, hogy törekedjék a bajok elhárításán. Küldetése sikertelen volt, ós mikor egy év múlva, honfiúi és családi bánattal eltelten erdélyi magányába visszatért, pusztulás ós rom volt körülötte minden, nemzete megtörve, hazája alkotmánya megsemmisítve. A kétségbeejtő helyzet sokaknál az erőt megbénította, nála felfokozta. Az iiszkök, a sötót romok között kezdődik az ő éltének legfényesebb korszaka. A hazai tudományosság s nemzeties érzület egyik fŐbástyájának, a romokban heverő nagy-enyedi főiskolának gondnokává leve, s azt ritka erólylyel hamvaiból feléleszté; a kolozsvári szép angol kertjét, a benne levő díszépülettel a muzeum alapítására ajándékozta; a kolozsvári színházba életet öntött, az erdélyi gazdasági-egyletet uj létre hozta s munkásságát kifejté, mindenkit buzdított, serkentett, foglalkoztatott, hogy erőt és akaratot tanusitsunk egy jobb jövő kivivására. Az irodalom mezejének gazdagításán nem csak mint bőkezű Maecenas munkálódott, de még inkább mint szorgalmas tudós. „Erdélyi történelmi adatok" 4 kötetben, „Erdély kiilönvállása Magyarországtól", „Irány eszmék", „Bod Péter életrajza ós munkái" „Benkő József élete" s több ínás munkáival maradandó nevet biztosított magának ugy a világi mint az egyházi irodalom munkásai között. Bokros érdemeiért fejedelme, nemzete, egyháza igyekezett őt megjutalmazni. Az 1860-ik évvégén Erdély kormányzójává neveztetett ki, s viselte e tisztet mig alkotmányos érzülete ezt viselnie megengedte. 1865-ben Kolozsvár tisztelte meg e város képviselésével, 1867-ben a képviselői padról a ministeri szókbe ültette királya és nemzete bizalma, ós ő a piros szó ken nem hagyott szennyet, lia mindenkit gyanúsítottak és rágalmaztak is körülötte, ő hozzá a jellemtelenségnek még gyanúja sem fórt. Ugyan ezen idő alatt a közbizalom az erdélyi ref. egyházkerület egyik gondnoki szókébe ültette, s liogy mennyire méltó volt ő ezen helyre, hogy egyházát s ennek iskoláit mennyire szerette, bebizonyította közelebb egyrészt azon bölcs- mérsékletével, melylyel a Kolozsvár és Enyed között folyó szenvedélyes harcot lecsillapította, másrészt azon 60,000 frtnyi adományával, melylyel a sepsi-sz.-györgyi, vagyis a most már úgynevezett „Míkó-tanodának" második megalapítója lett. Mily nemes dacolás az elenyészóssel! A Mikó nemzetség grófi ágának utolsó férfi tagja hunyt el a megboldogultban, és ő hogy nevét fentartsa, egy tanodát fogad örökösóvó, egy intézetre ruházza át nevét. Nem is csalatkozol nemes lélek! Áldásos éltednek csupán ez utolsó ténye, a leáldozó napnak e végső fónykilövellóse maradandó nevet biztosit számodra, századok múlva is ujabb és ujabb nemzedék áll elő ezen tanoda falai közt, mely ugy, miként mi most, áldást rebeg poraidra s hálát ad az Urnák, hogy időnkint küld a nemzetnek s egyháznak oly vezérférfiakat, kik maguk körül fényt, áldást árasztva, ragyogó példájukkal kijelölik a követendő útat ! FARKAS JÓZSEF. A betegek körüli lelkipásztorkodás és annak jó következményei a lelkészre s a gyülekezetre. (Vége.) A betegek látogatása magára a lelkészre nézve még egy végtelen jó tanulsággal jár; — mikor gyakran dúsgazdag szenvedőtől egy földhöz ragadt szegényhez lép be, tudóstól egy tanulatlanhoz; látja, hogy az arany csengésével a fájdalomnak egyetlen-