Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-09-17 / 38. szám

többször félbeszakittatva, következő beköszönő — programmbeszédet tartá : „Nagytiszt, s tek. egyh. megyei közgyűlés! Szabad legyen egy külföldi hírneves államférfiú elnöki szék-foglaló beszédéből e rövid tételt idézni: „A bizalom — parancs s annnak meghódolni honfiúi kötelesség." Miután velem is a bizalom szava parancsolt, a kötelesség érzetétől késztetve nyilvánítom hódolatomat ! Azonban-a kölcsönös bizalmi viszonyból folyólag — hozzá fűzöm őszinte vallomásomat s önzetlen kérelmemet ! ! . . Őszintén bevallva : a mily meglepő volt reám nézve a nt. egyházmegye választó közönségének azon nagymérvű bizalma, melylyel mostan megtisztelt: ép oly anynyira meghatott az, nemcsak: de egyszersmind aggodalommal is eltöltött. Igen ! mert tudva a sokoldalú felelősséget, mely ezen hivatallal reám hárul, okvetetlen számot kell vetni magammal, ha váljon ennek súlyát képes lehetek-e kedvező sikerrel elhordozni ? kivált oly előd után, ki tapintatos bölcsessége, kitartó erélye s — ami legfőbb — részrehajlatlan igazságszolgáltatása folytán, az osztatlan szeretetet és közbizalmat, úgy itt körünkben az egyházmegye kebelében, mint fennsőbb hatóságunknál: a ft. egyh. kerületi kormány tanácsban is — teljesen kiérdemelni szerencsés volt. — Különben biztat mégis annak tudata, hogy a nt. egyházmegye s különösen lelkésztársaim — jó eleve, megválasztatáson! előtt is megvoltak már győződve arról, hogy én a legjobb akarat mellett sem fogom betölthetni oly kifogástalanul azon t. férfiú helyét, kit ismételt egyhangú kérelmünk dacára sem nyerhettünk meg továbbra is közügyeink vezetésére; s ugyanazért nem lesz felötlő, ha olykor a mult és jelen közötti nagy különbözetet észlelni kénytelen leend is ; s reménylem : elnézőleg fogja tűrni gyakorlatlanságomból eredhető netaláni botlásaimat, s midőn jó akaratulag elfedezi — egyszersmind jóvá is tenni igyekszik azokat. De továbbá e hivatal elfogadásánál biztat azon kecsegtető hiedelem, miszerint szeretve tisztelt elődöm nagybecsű tanácsát s szives készségű utmatatását minden fontosabb ügynél kinyerhetem, minek teljesitésére itt, a nyilvánosság terén is, testvéri bizalommal felkérni sietek. S a mi leginkább megnyugtat, nem más, mint azon kedvező helyzet, hogy szerencsés lesz a nt. egyházmegye s vele együtt kiválólag én, elnöktársúl ngos s.-gondnok 1 urat - megnyerni ; kihez odaengedő tiszteletteljes bizalom- j mai forrva — úgy hiszem — soknemű tapasztalaton épült segédkezését tőlem sem vonja meg, annyival inkább, mivel teljes mérvben osztom s magamévá teszem székfoglalásakor kifejtett irány eszméit, s e pár szóban visszhangoztatom én is programmomat: „törvény és rend!!" Avvagy mi is lehetne hőbb óhajunk, mi boldogítaná inkább egyházi társadalmunkat — mint erkölcsi j testületet — a törvények tiszteletben tartásánál, mely a rendnek szülő anyja! . . A midőn tehát értelmezni akarom azon jogkört, melyet a közbizalom reám ruház, azt e pár tételbe foglalva körvonalozom: 1-ör engedelmes vég r eh aj tója óhajtok lenni a törvénynek, s ebből folyólag 2-or szigorú ellenőrzője a rendnek. Itt, a tanácskozás asztalánál, a parlamentáris bevett szokásokhoz lehetőleg alkalmazkodni, a többség véleményét határozatkép kimondani, s azok nyomán — akár egyezik nézetemmel, akár nem — haladéktalanul intézkedni, s minden — önkormányzati jogunkba nem ütköző fensőbb intézkedéseket s rendeleteket foganatosítani: legfőbb kötelmemnek s tisztemnek tartom. Kivül pedig, a felügyeletem alá helyezett egyházakban, hű istápolója leszek a Krisztusi tan-s evangéliomi szellem hova-tovább terjedésének; a miért is főílgyelmet az iskolai nevelés és azok kezelőire fordítok. S a midőn a szellemieket tekintve vallásos és erkölcsi életünk fejlesztését eszközölni teljes erővel iparkodom : nem feledkezem meg az anyagiakról: a köz-és egyes egyházi vagyon kérdésének ellenőrzéséről sem. A szellemi törekvéseket érdeklőleg jóeleve kell számítanom t. tanácsbiró-lelkésztársaim úgyszinte a tanügyibizottság s az illető iskola-tanitó urak ügybuzgalmí támogatására. Az anyagiakra vonatkozólag pedig kiválóan a világi tanácsbíró urak — mint nagyrészben gazdaságot kezelők s vezetők szíves közbefolyására s az egyházi gondnokok s elöljárók hű kezelésére! . . Ila az emberekbe helyezett ez önzetlen számításom nem csal: az isteni gondviselés kegyelmét naponként kikérni el nem mulasztom ! s így talán édesen táplált reményem meg nem hiúsuland, s jóra törekvő szándékom végrehajtásával használhatok én is a közügynek !! Egyébiránt — hiszem — a nt. és tek. egyh.-megyei közgyűlés nem igényli tőlem, hogy érzelmeim nyilvánulását ózavakban ái adóztassam ; hanem igenis azt, hogy erélyes eljárásom által tanúsítsam egyházmegyénk iránti érdekeltségemet! Ezt pedig tenni hivatásomból folyó szándékom; a nélkül azonban, hogy a reám ruházott jogkör valaha túlbizakodóvá tenne ! Hanem azt is sietek ünnepélyesen nyilvánítani, miszerint hivatalos eljárásaimnál erélyemet a barátság érzete korlátozni nem fogja — de soha ! . . . habár jó eleve sejthetném is, hogy ez által több eddigi jó akaróim kegyét veszteni kénytetem: mert tudom s tudnom kell azt, hogy igaz barát, barátjától, hivatalos állását compromittáló részrehajlást nem igényelhet, sőt barátjában a hivatalnokot megkülönböztetni tudja és akarja is!! . . Bár nagy felelősség- és súlyos teherviseléssel járjon