Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-08-13 / 33. szám

szeretet a legjobbat óhajtja, s a legjobb célra vezet mindent. A bűn oly pont, a melyen a tévedő ember fejlődése folyamán átmegy. A szenvedés oktató. E rendszer a szeretet szavát hallja a földrengésben. Megismerteti az emberrel nemesebb tetmészetét, megtanítja kötelességeire, s megmutatja nemes rendeltetését, ha hű marad. A vallást az emberi természethez tartozónak tekinti, s az enibert arra kéri : engedelmeskedjék saját magasabb természete törvényének, s tegye a jót magáért a jóért, nem pedig a pokoltól való félelemből, vagy égi jutalom reményében. Nem tart az ó testamentommal, a mely Jehova előtt reszketni tanitja az embert, hanem az újtestamentom vallását tartja szemei előtt, a mely Istent szeretni tanítja. E rendszer azt hirdeti, hogy az ember jóságra van teremtve itt, s az ég számára síron túl. Tagadja az eredendő bűnt. Pokla nem örökké való. Jézust szabaditónak nézi, a ki azért jött a világra, hogy az elveszetteket megtartsa. Isten háta megett nincs örök rosz. Nincs boszuló büntetés. A szenvedés a roszat tevésből származik, miként a jólét az erényes életből. Ha van szenvedés a jővő életben, az csupán a bel eges élet gyógyszere. Isten jósága és kegyelme közt ellentmondás nincs. Nekünk kell kibékülnünk vele, s nem neki velünk. A vallás elv is, érzelem is. E rendszer a vallás absolut eszméjéből indul ki. De sok tévtant fogadott el a régi rendszerből. Tekintélyre épit, mint a protestánsok. Ama Krisztustól függenek, a ki ezelőtt 2000 évvel meghalt, s nem azon csüngnek, a ki most is él. Elfeledik, hogy nem Jézus halála segit minket, hanem az, ha a bűn szivünkben meghal; nem a személyes Krisztus, hanem saját jó és szent életünk. A rajtunk kívüli Krisztus mit sem ér. Csak akkor keresztény az ember, ha saját Krisztusa megvan. Az elébbi két irány felmutatása után az Unitárismust veszi tárgyalás alá. Szerző szerint az unitárismus az által keletkezett, hogy Európa műveltebb férfiainak egy része protestált az ész és vallás nevében az egyház észszerűtlen és szentirásellenes tanai és a positivismus ellen, a mely az emberi természet legszebb, legnemesebb részének megsemmisítésére céloz, — s odatörekedett, hogy a józan értelmet kiterjessze a theologiára, az ismeretet a hittel, az észt a kijelentéssel kiegyeztesse, s az egyházat emberiesitse. Theologiája supernaturalis jellemű volt, vegyülve több-kevesebb naturalismussal és spiritualismussal. Szorosan ragaszkodott a reformatio első positiv elveihez, a bibliához és a szabad vizsgálódás elvéhez. Álláspontja kritikai és tagadó volt, a mennyiben előadták az okokat, a melyeknél fogva némely tanokat nem hisznek. Igy protestáltak a szent háromság, teljes megromlotság, a boszuló és örök büntetés, Krisztus elégtétele és ama rosz indulat ellen, a melyet közönségesen Istennek tulajdonítottak. Az unitárismus mély, valódi erkölcsiséget kivánt; a menny elnyerhetésére pedig istenes életet, s ebben na gyobb súlyt fektetett az ember jellemére, mint a hitformára, nagyobbat a becsületre, szorgalomra és könyörületességre, mint a szabályszerű imákra. Az unitárismus vezérférfiai felfogták saját hivatásukat; de soha sem igyekeztek a roszat roszszal fizetni vissza. Sok teendője volt, s ezeket becsületesen el is végezte. Valódi keresztény tanítványok gyanánt hosszasan és hiven harcoltak a ker. vallás érdekében. Ennyiben az unitárismus érvényesíteni törekedett a reformatio nagy elvét, hogy a szentírás tiszta elveihez juthasson. Némelyek — mint Socin •— megtagadták az ó-testamentom csalhatatlan és isteni voltát, szorosan és csak az új-testamentomhoz ragaszkodtak, és a legnagyobb szabadsággal bírálták és exegetálták a bibliai könyveket. Az unitáriusok a legjózanabb felekezet voltak. Egyedüli hitformájok a biblia. Az önálló és gondolkozni szerető emberek siettek is kebelébe. Hozzája siettek azok, a kiknek lelke a többi felekezetek külsőségei, tanai, kényuralma miatt beteg lett, s az egyház álbölcselkedése miatt kifáradt. De ide siettek azok is, a kik a pokol nevének említését utálták, hogy a vallás és józan ész igért jogait feltalálják. Ez magyarázza meg azt, hogy az unitárismus a reformátio korában oly gyorsan terjedett. Igaz természetes, hogy némely dolgokban az unitáriusok közt is vélemény-különbség keletkezett. Némelyek azt gondolták, hogy a vizsgálódási szabadság igen tág, s ennélfogva határt kell annak szabni, hitformát kell alkotni. Mások teljes szabadsággal gyakorolták a bibliai kriticismust, s az ó-és új-testamentómra vonatkozólag oly problémákat hoztak felszínre, a minőről a reformátorok nem is gondolkoztak. Végre az unitáriusok negatív működése véget ért, és a többi felekezetek ellenséges erőiket semleges állásba helyezték. Most már elérkezett az idő, hogy vezér-szerepét a theologiai dolgodban elfoglalja; hasson, tegyen, s kifejtse az igazságot, a melyet kivívott, s keblében öntudatosan élt. A vallás és ész azt kívánják, hogy az emberek a józan értelmet alkalmazzák a bibliára, s a vallást az életre. Mind a kettőt tegyék félelem nélkül, becsületesen és komolyan. A reformátorok mindezt nem • tették. S vajon azok álláspontján maradjunk-e ? Nem. Minden hamis feltevést félre kell dobni, alaposan vizsí gálni a bibliát és a csalhatatlanságot elvetni.^ Az unitárismusban két iskola keletkezett Az ó és és az új. Az ó-iskola ragaszkodik a reformatio elvéhez, szabadon magyarázza a bibliát, de mindent elhiszen, a mi abban van. Ennek vallása Jézus tekintélyén alapul, a Jézusé a csodákon, a csodák az evangélisták tudósitásain. Szerintök a szabad vizsgálódásnak határának kell lenni, és az új testamentom tekintélyét nem lehet kétség alá vonni. Ha az új-testamentom és az ész ellenkezésbe jön, akkor az igét kell hinni az ész dacára. Ilyen formán az ó-iskola ellenkező állást foglalt el az ős unitárismussal, a mely azt az elvet követte, hogy a szabad vizsgálódásnak csak az igazságról való meggy ődésnél lehet megállani. Az ó iskola unitárismusa supernaturalisnak maradt. Emberi munkának tartja a bibliát, s mégis hiszi a csodákat; hiszi az emberi n^gyságQ