Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-30 / 31. szám

BELFÖLD. Az uj áryaház-építés ügye. A nyomor jótékonyságot szül: ez állítás igazságát látszanak bizonyítani a közelebbi évek eseményei. Az egymást érő természeti csapások, a politikai viszonyok kedvezőtlen folyása, az ebből eredő s erre jelentékenyen visszaható űzletpangás rohamosan siettetik az anyagi ha­nyatlást és szegény ülést. S az általáoos lehangoltság kö­zepett, mintha e tényezők arra lennének hivatva, hogy a szellemi emelkedés rugójául szolgáljanak, a társadalmi élet egy másik terén, legalább hazánkban eddig soha nem tapasztalt jótékony mozgalom és haladás nutatkozik. Ert­jük az iskolaügy s a humanistikus működés terét. Mind­kettő élénk érdeklődés, lankadatlan munkásság és áldo­zatkészség központja lett. Hogy tanügyünk az utolsó év­tized alatt oly bámulandó haladást tett, a nagy közönség meleg pártolásának köszönhetjük, melylyel a nevelés s művelődés közegeit felkarolta s egyszersmind megmutatta, hogy szellemi elmaradottságunk káros voltát mélyen érzi s e hiányon komolyan akar segíteni. A humanismus iránti érdeklődésnek s lelkesültségnek élő bizonyságai a számos jótékony intézet s különböző irányokban működő segély­egyletek, melyek évről évre szélesebb körben s a fokozodó áldozatkészség mellet dúsabb sikerrel folytatják mű­ködésöket. E jótékony mozgalmat, mely úgy látszik mintha az anyagi sülyedés s politikai lehangoltsággal arányban vál­nék élénkebbé s kihatóbbá, mi — dacára az oly sokszor megpanaszolt vallási közönynek — hajlandók vagyunk mint a keresztyéni szellem új életre ébredésének kifo­lyását üdvözölni, s hiszszük, hogy szomorú viszonyaink gátlói inkább mint emelői e mozgalomnak, mely az idők jobbra fordultával bizonyára még élénkebb s áldásdú­sabb leend. E keresztyéni szellem hozta létre a mi prot. árva­házunkat is. Midőn másfél évtized előtt alapításához fog­tunk, alig volt más alapunk istenben s a hivek áldozat­készségében vetett hitünknél. A keresztyéni szeretet fel­karolta törekvésünket ; csekély vagyonunk, dacára az idők mostohaságának, ha lassan is de folytonossan nö­vekedett, annyira, hogy a közelebbi években árvaházunk már 50—60 árváról volt képes gondoskodni. Ujabban szerencsések voltunk b. Kochmeister Fri­gyes urat nyerni meg elnökünkké, mely idő óta egyle­tünk jelentékenyebb anyagi gyarapodásnak örül. Buzgó elnökünk nem csak maga érdeklődik melegen egyletünk sorsa iránt, hanem érdeket tud ébreszteni másban is; nemcsak maga áldoz anyagilag is árvaházunk felvirágzá­sára, hanem áldozatra képes birni mást is.O neki köszön­hetjük, hogy régi óhajtásunk megvalósításához, az új árvaház építéséhez hozzákezdhettünk. Fáradozásai követ­keztében adakozás utján rövid idő alatt oly jelentékeny összeg gyűlt össze, hogy ez év april 28-án tartott árva­egyleti közgyűlés elhatározhatta az építésnek még ez év folytán történő megkezdését, azon reményben, hogy — mivel a gyűjtések még folytak, az építéshez még hiányzó összeg rövid időn össze fog gyűlni. Az építés elkezdődött ; az új árvaház, mely 100 árva számára fog hajlékot nyújthatni, pár hó múlva fe­dél alatt lesz s isten segedelmével a jövő tavaszszal hasz­nálatba fog vétetni. A közgyűlés nem csalatkozott, midőn azon remény­nek adott kifejezést, hogy az addig begyült 36000 frtot meghaladott összeg még tetemesen fog gyarapodni. E lap 19. számában közöltük a szives adakozók első jegyzéket} most egy másodikat kaptunk, a melyen bejegyzett ado­mányokat az előbbihez számítva, az építésre összegyűlt összeg meghaladj 41,000 forintot. Könnyebb áttekinthetés végett közöljük az összes adakozók jegyzékét, azokét is, kik lapunk emiitett szá­mában közölve voltak. Zsivora György 10,000 frt, b. Kochmeister Frigyes 5000 frt, gr. Degenfeld Imre 2000 frt. Unger Henrik 2000 frt. 1000 azaz ezer forintjával adakoztak : Stefany Lajos, Fuchs Gusztáv, Fuchs Rezső, Tiirsch Nándor, Karlovszky Zsigmond. Aebly Adolf, Várady Károly, Kéler Napoleon, gr. Gyürky Béla. 500 frt. azaz ötszáz forint­jával : dr. Busbach Péter, Loisch Ede és Ottilia, Holl Frigyes, Hunfalvy Pál, Liedemann B. Ferenc, Liedemann Róza, Haggenmacher Henrik, Gschwindt Mihály, Szalacy Farkasné sz . Kovács Sebestyén Ilona , Eichleiter Antal, Tisza Kálmán és neje, Schneider József, dr. Schiller Gyula 300 frtot. 200 az kétszáz forintjával : Nemeshegyi József, Steiger Gyula és Ida, Fest Imre, Vetsey Sándor, Strobentz testvérek, Strasscr Alajos, Thallmayer A. Meynier Károly, Ganz Joséfa, Wodianer Albert, Mechwart A. Péchy Tamás, Ivánka Imre, Jár­ni ay Gusztáv, dr. Ballagi Mór, dr.. Éles Henrik, első m. hazai takarékpénztár. — Dr. Schmidt Titus 150 frt. — 100 azaz száz forintjával: b. Wodianer Mór, Kiindt Vil­mos, Kunewalder testvérek, Weisz Bern. Fer. Andreae Emil, Ringauf Hugó, gr. Pállfy János, Keller Ulrik, Haggenmacher Károly, Basch Fülöp, Szártory F. Ödön. Tömösy Eugen A., Hoepfner Ármin, Klauser M., Hugma­yer J. Károly, Lévay Henrik, Gold Mór és fia, Franz Xavér, Manschön M. F.7 Gyömrőy Vilmos., b. Baldácsy Béla, Benedikty György, Plachy Tamás, Szilágyi Dezső Madas Károly, Jordán István, dr. Kovács Sebestyén Endre, Lovassy Ferenc, özv. gr. Rhédey Jánosné, hgc. Odescalchy Jánosné, gr. Károlyi Tiborné, Móric Pál, Lónyay Gábor, Radvánszky Antal, Killias Vilmos, dr. Takács János, Szilády Áron, Hunfal vy János. — 50 azaz ' ötven forintjával: Dr. Stern örökösei, Ullmann Károly, Beimel Jakab, IJmbach Rezső, Fauser Antal, gr. Degen­feld Lajos.— Dr. Bróde Lipót 25 frt.— 20 forintjával: Muraty Szilárd, Szirmay Pál, dr. Szvetenay Miklós, b. Podmaniczky Lenaut, — Egressy Rezső 10 frt, Mokry Endre 10 frt. — Ő Felsége Erzsébet királyné 100 frt-62 *

Next

/
Thumbnails
Contents