Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-23 / 30. szám

látni lehetett a meghatottságnak, a valódi hálának kinyomatát a legridegebb ábrázaton is, s be kellett ismerni, miszerint a bibliatársulat ügynöke midőn segítette a testet, ugyanakkor építette a lelket is ! Őszintén mondhatom, hogy a megye 3000 írtjának kiosztása annyi örömöt és keresztyéni megnyugovást távolról sem eredményezett a lakosság szivében, mint a Locher A. 350 frt és 38 darab bibliája ! Mikor aztán dolgunkat végezve, hazafelé indultunk a pusztulás helyéről, az őszinte öröm és hála érzetével váltunk el egymástól, részemről presbyteremmel együtt azon kérést intézve derék vendégünkhöz, hogy ha ezentúl Mohácsot bármikor megkeresi a maga egy lovas fogatán, szálljon be egyenesen a parochiára — s ne a költséges vendéglőbe, — legyen a mi eklézsiánknak vendége, melylyel annyi jót tett! A jelenlévők zajosan helyeselték e szavakat, melyek Locher úr irántunki keresztyéni érdeklődésének valóban csak csekély viszonzásai. Vajha többi baranyai lelkésztársaim is az igénytelen s egyszerű colporteurnél többet ismernének föl e derék férfiúban,felismernék benne a mivel t lelkű protestánst, ki hivatásának nehézségeit és küzdelmeit az Urba vetett szilárd hittel s a felebaráti szeretetnek és áldozatkészségnek gyakorlásával igyekszik legyőzni ; s jártábankeltében isten igéje terjesztésén kivül ember társaival a jótékonyság áldásait is megismerteti. Vajha legőszintébb hálánknak igénytelen szavai eljuthatnának ama fenkölt gondolkozású külföldi hitrokonainkhoz, kik filéreikkel segélyére siettek gyülekezetünk szegény tagjainak ! Ha azonban hálánk szavai hozzájok el nem juthatnak is: de eljutnak isten trónjához, ki nem csak meghallja, de meg is fizet, fizessen is meg érdemök szerint. Mohácson, 1876. jun, 12. SZÉKELY JÓZSEF, ev. lelkész. Külföldi egyház és iskola. Nyilt levél Szilágyi József lelkész úrhoz Romániából. Azon szent reményben, hogy a tisztelt szerkesztőség, mely nagy becsű figyelmével kiséri leveleimet, az igazság mérlegserpenyőjét hiven kezelő lapjában jelöl egy szerény helyecskét ezen legjobb indulatból származott soraimnak is: szögletbe téve vándorbotomat, meditálgatok egy kissé. Nem akarom Celdert hibáiban sem pártolni sem követni. De hogy érdemeit bemocskolni ne engedjem : ez tőlem mint utódjától, mint szemtanújától azoknak miket végbe vitt, illő is, kötelesség is. Épen azért, mivel „viselt dolgaira" maga a pesti konvent is fátyolt borított, nem a legszebb azokat bolygatni. Járt-e ön valaha moldva-oláhország vadonjai között? Látta e, mily elhaló tünemény, kiáltó szó a pusztában, Havasalföld hegyein rónáin a megzendült magyar igék árja? Kisérte-e nyomról nyomra, lépésről lépésre ama lelkes ifjú apostoli fáradalmát, mely még is tíz évig tartó rohamban haladt előre? Pitest, Ploest, Galac égbe emelkedő tornyokkal örökítik azt, a mit a sértett gyöngeség törpe keze soha föl nem érhet, s mennyi visszaélés, mennyi hamis okmányok gyártása — oh ahoz itt igen jól értenek. A magyarországi és erdélyi egyházkerületek, valójában nem lehet csodálni, ha félre vezetve voltak. Száz adat helyett egy. Mikor Celder mint az anyamadár , mely fészkébe hordja keresetét, összegyűjtött minden áldozatot —• a magyar nemzet nyolcszász aranyát — s kész lett a pitesti templom : irigyei Celdert, hogy bajba keverjék, felszóliták a pitestiekct: ki hat frankot adott, irjon alá hat aranyat, hat arany helyett hatvanat, 200 lé helyett 2 ezret. Mi szép lesz az — mondák — hogy ha mi is úgy tűnünk fel a nemzet szemében, mint a kik annyit áldoz tunk s Celderre rákiálthatunk, hogy „tolvaj és adjon számot, hová tette a pénzt?" A jámbor erkölcsű s ma is élő Velezsnyei Sándor, mint akkori gondnok, volt az, kit szinte felszólítottak, hogy 400 ócska lé helyett a mit adott, 4 ezeret valljon ; de a ki e nemtelen eljárást, a hiú dicsőség e papiros koronáját visszautasítva, Celder tisztasága mellett határozottan fellépett. Én mondom azt Celder helyett önnek, hogy „ezen gyógyitó irral kend meg a te szemeidet hogy láss". A ki látja, tapasztalja, kik és mikkel van itt dolga a nemzetisége- s vallásaért lángoló kebelnek, csak is az tudhatja és foghatja fel igazán, hogyan kelljen vélekednünk a moldva-oláhországi missio úttörőjéről. Én csak egy rövid év óta hordozom tűrve-remélve a missió vándorbotját. S hányszor kell kérdenem a dicsőült Kölcseyként : „Vak vagy-e te szent igazság ? Néked látni kellene ; Látni mint szegül a gazság Igazságnak ellene V* Hát ő, a kit még a hazában is a vernek ! Higyje meg ön Szilágyi József úr, hogy a minek elfogadásában önmaga is megütközött, s mások véleményét, benyugvását kérte hozzá : a miatt nincs joga kárhoztatni, mások megütközését sem. En is szeretnék élni családómért. Gyermekeim jóléte, nyugalma drága etőttem is. De még drágább — tessék megengedni — papi karakterem. Ne legyen hát sem atyai sem lelkipásztori érzü lete sértve, ha „viszhang"-ját még a távolban sem hagyhattam szó nélkül. Celder urat személyesen ép úgy nem ismerem mint önt s vele semminemű viszonyban nem vagyok. De fölvetett eszméjével újólag meggyőzött arról, hogy nem csak Romániában, hanem Magyarországon is