Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-07-16 / 29. szám

Élvezni! mily szomorú eél? mily kicsinyes becsvágy! Gondolkozni! ez a lélek val di diadala! A gondolatot nyújtani az emberek szomjának enyhítéséül, isten ismeretét beléjök oltani, testvéresiteni bennök a lelkiismeretet és a tudományt, igazakká tenni őket titokszerű szembesités által, uralkodóvá tenni bennök az eszmék s örök érvényű erkölcsi elvek erejét, uralmát: ez a valódi bölcsészet feladata. Mennyiben pedik a szemlélődés cselekvésre vezet, annyiban az eszményinek beszívhatónak, ehetőnek és ihatónak kell lennie az emberi szellemre nézve. Áz pedig az eszményi, melynek joga van így szólani: „Vegyétek, ez az én testem, ez az vérem " Hiszen a bölcseség szent áldozás ! Csak ezen föltétel allatt szűnik meg puszta és sivár tudományszeretet lenni és lesz az emberek egyesítésének egyetlen és legfőbb módja, csupán ezen föltétel alatt emelkedik bölcsészetből vallássá ! Tudjuk ugyan, hogy van bölcsészet, mely tagadja a végtelenséget, s hogy az ily bölcsészet sem erkölcsre, sem vallásra, hanem egyenesen a nibilismusra vezet. Van egy orvostanilag osztályozott bölcsészet is, mely a napot tagadja. E bölcsészet neve vakság. A vakok ügyességei közé tartozik, hogy az igazság forrásául állítanak fel egy érzéket, melylyel nem birnak. Legkülönösebb azon fennhéjázó, fellengző és szánakozó modor, melyet e tapogatódzó bölcsészet követ azon bölcsészet irányában, mely látja az istent. Mintha egy vakandot hallana az ember kiáltani: „Sajnálom a szegényeket, a kik azt hiszik, hogy létezik nap !" Pedig hiszem csak fejét kellene kidugnia, hogy lássa, ha ugyan volna mivel látnia, hogy : „Léte világít mint az cgő nap, de szemünk bele nem tekinthet." Tudjuk, hogy vannak nagynevű és hatalmas istentagadók. Ezek, kiket •önhatalmuk visszavezet az igazsághoz, tulaj donképen nem is egészen bizonyosak benne, váljon istentagadók-e csakugyan, náluk csak értelmezés forog kétségben, s habár nem is hisznek Istenben, még is nagy szellemük által bizonyítják, hogy van Isten! Igen, mert mint a szem, ha napszerű nem volna, nem láthatná a világosságot: úgy ha Isten eszméje eredetileg nem volna az ember lelkébe plántálva, — Istenről való tudata, ismerete — s igy vallása sem lehetne. „Est Deus in nobis agitante calescimus illo!" De ha már ezt tagadják, azt, hogy az ember erkölcsi lény, csak nem tagadhatják ! Pedig az erkölcsi individuum fogalma szükségkép kettős fogalmon alapszik, úgymint: subjective az ember erkölcsi külön érvényének és akaratának, aztán objective az emberen kivül eső és az egyéni akaratot korlátozó és szabályozó általános törvény, mint örök isteni akarat létezésének fogalmán. Ezen két föltétel — mint petitio principii — adja az embernek, mint olyannak fogalmát, és ezeknek bármelyike nélkül megszűnik az embernek erkölcsi természete. Az emberi véges külön akarat és hajlam érvényesítése: bűn, abnormitás és boldogtalanság (s ide és erre vezetni az embert nem lehet a józan philosophia feladata); a végtelen örök isteni akarat kényszerű, vagy öntudatlan teljesítése természetesség, de nem erkölcsi tény. E szerint az ember ott culminál, és ott lesz szabaddá, a hol az egyéni akarat és az örök erkölcsi törvény, mint isteni akarat találkoznak és összefolynak, egymásba olvadnak! Es így egyéni hajlam szerént istenileg érezni, akarni és cselekedni, és ebben mintegy istenülni és üdvezülni: ez az embernek legmagasabb szabad egyéni ténye ! S ime már az embert az egyéni elhatárzás ezen erkölcsi magaslatára emelni — a ker. philozophia magasztos feladata! Igaz ugyan, hogy a gymnasíumban előadott bölcsészet, mely csak az ugynevezet propaedeutiká ra szorítkozik, nem mozog ily véghetlenűl tágos mezőn, mert nem is ez az o feladata; hanem ha szűkebb téren is, mindazonáltal nem csekély mérvben járulhat keresztyénies jellegű irányával a nevendékek valláserkölcsi érzeményeinek sikerdús kimiveléséhez. Igy a lélektan előadása meggyőzi a tanulót arról, hogy az őt körülvevő anyagon kivül létezik egy minőségileg és fokozatilag magasabb lény ; hogy e magasabb lény rendeltetése nem határoltatik e földi lét szűk korlátai által, hanem arra van hivatva, hogy tehetségeinek összhangzatos kiművelése, kifejtése által boldog legyen. E tudomány szerzi meg nekünk az önismeretet, mely alapja minden haladásnak, tökélyesbülésnek. Ez önismeret folytán tudjuk meg, hogy lényünk nemesebb része a szellem, s hogy ép azért magasabb célok megvalósítására kell törekednünk. Ez önismeret vezérlése mellett érzi, hogy szüksége van elméjének az igazat megvalósító tudományra, de belátja egyszersmind azt is, hogy a tudomány alapjául a kizárólagos anyagi elvvel ellentétben: „a szellemi elv föltétele az emberi szellem örök követelménye, mihelyt a tudomány ettől elhajlik, nem szolgál többé a lélek magas érdekeinek, de merőben az anyagi jólét napszámosa lesz, a szentegyházból a konyhába költözik." Ez önismeretnek birtoka mellett, szükségét érzi a szépnek a művészetben s minthogy a művészet csak akkor felel meg az aesthetikai ízlésnek, kedélyünkre csak ugy hat fölemőleg, ha az eszmét tükröfci vissza : valamint ragaszkodással és lelkesedéssel karolja át az ily szépet, a művészet és költészetben, ugy tiltakozik az eszmei szép lealázása ellen, akár egy Rafael kövesse el azt a festészet, akár egy Hugó Victor, Shakespeare, Petőfi a költészet, akár egy Phidias a szobrászat vagy egy Patti a színészet terén. Ez önismeretnek birtoka mellett szükségét érzi a a jónak az erkölcstanban. De mivel erkölcsileg jónak csak az neveztethetik, mit szabad akaratunkkal (miként feljebb hangsúlyoztam) az Isten akaratának, vagyis az általa sziveinkbe irt erkölcsi törvénynek, megfel előleg viszünk véghez : akaratunkat az ily erkölcsi jónak, az erénynek gyakorlására irányozzuk, erősítjük s fölemelkedünk az erkölcsi rend Urához, kihez mivel erényeink által hasonlókká lenni igyekeztünk, ép ez által (lelkileg) a boldogságban is hasonlókká leszünk. (Vége következik) JESZENSZKY PÁL.