Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-25 / 26. szám

livel sem Lutherrel nem értett egyet, hanem Calvin nézetét követte? Csakúgy mint az urvacsorai kenyér és bor jelentőségéről, Luther hitnézete az elővégzet dogmájáról is merőben elüt Calvin abbeli nézeteitől; még is senki nem kétkedik, hogy úgy Luther, mint Calvin kegyes, vallásos emberek voltak. Nem világos ujmutatás-e ez, hogy a vallásos kegyesség ilyen vagy amolyan dogmai nézettől nem függhet, és hogy Isten igéjét ez vagy amaz dogmai nézettel megkötnünk nem szabad. Ha valaki a mondottak után és az üdvözítőre történt hivatkozásunk dacára is a dogma iránti kétféle magunktartását az őszinteséggel megegyeztetni még sem tudná: azt figyelmeztetjük a vallási eszmék azon sajátságos természetére, mely szerint azok, míg egyfelől, mint Istentől származó kijelentések, absolut igazságok, másfelől az emberre nézve akkor ós abban az alakban válnak az ő igazságaivá, amikor és amely alakban lelke azokat befogadhatja, sajátjává teheti, minélfogva egy és ugyanazon eszme a befogadó egyén értelmi ós erkölcsi műveltségéhez képest más-másféle kifejezést és értelmet nyer. A vallási eszmék a lélek gyógyszerét képezik; a gyógyszer hatása pedig azért cseppet sem változik, ereje nem csökken, ha a gyermeknek csecsebecse csemegével vegyítve nyújtjuk. Ha János 1, 12, 13, olvassuk: „Valakik az igét befogadák, hatalmat ada nekik, hogy Isten fiai lehessenek, kik nem a vérből, sem a test akaratjából, sem a férfi indulatjából, hanem Istentől születettek"; viszont Lukács 1, 35. szerint az angyal mondja Máriának : ,,A szent lélek száll reád, és a magasságban lakozó Isten árnyékoz meg téged; annak okáért a tőled születendő szent, Isten fiának hivatik"; a gondolkodó ember e két előadásban egy és ugyanazon eszme kifejezését látja, csakhogy az egyik a szellemi újjászületést elvont, mysticus módon fejezi ki, míg a másik ugyan azt érzékeltetőleg symbolízálja. Soha se gondoljunk aztán avval semmit, hogy a szegény egyszerű ember a symbolumot elébb históriai és csak azután közvetve veszi erkölcsi igazságnak ; hadd gondolja úgy ahogy lelkének legérthetőbb, csak hogy a szent lélek ama szülöttjét követendő például vévén, a szent lélektől való újjászületésre, szentesülésre törekedjék. A keresztyén egyház kebelében mind elejétől fogva kifejlett minden egyenetlenség ós gyűlölködés mind onnan eredt, hogy fölcserélve a célt az eszközzel , végirejárhatatlan kérdések feletti vélekedésekre, hiedelmekre fektették a súlyt, a helyett hogy Jézussal azon örök igazságok érvényesítésére törekedtek volna, melyekben mindnyájan találkozunk és szíveinket mindannyian egyesíthetjük. Hogy ez utóbbi nem puszta kegyes óhajtás, mely a hiedelmeken nyugvó valóságos egyházak kebelében tán elérhetetlen volna, váltig megmutatta a „Krisztus követésé"-ről irott könyv szerzője, ki a dogma felett féltékenyen őrködő római katholicus egyház kebelében is úgy tudott tanítani, hogy könyvét a keresztyén felekezetek mindannyian vetekedve magokénak mondják. De nincs is ám abban a rendkívüli könyvben, mely az evangyéliom után kétségen kivül legtöbb szívet hódított meg a Krisztus igazi vallásának, semmi szó azon észfeletti hiedelmekről, melyek a IV. század óta a Krisztus fölséges tanításait elhomályosították. Annál jobban sürgeti az Isten-ós emberekhez való önzetlen szeretetet, a belső kegyességet, a szívbeli alázatosságot és szelídséget, és az egész életnek amaz érzelmek alapján való szentesítését. „Mihaszna ereszkedel — így szól I. könyv, 1. fej. 3. — fellengős vitába a Sz. háromságra nézve, ha nincs meg nálad az alázatosság, minélfogva tetszhetnél a Szentháromságnak ? Bizony, fellengős szavak nem tesznek szentté és igazzá, — hanem erényes élet ád kedvességet Isten előtt. Inkább kívánom érezni a tőredelmességet, mintsem tudni annak meghatározását." — Más helyen — III. könyv 43. fej. 2. — így nyilatkozik : „Ha sokat olvastál és tanultál mindég az egyetlen Okfőre térj vissza. Én (Isten) vagyok, ki az embereket tudományra tanítom ós világosabb értelmet adok kicsinyeimnek annál, amire emberi tanítás utján juthatnának. A kihez ón szólok, az nem sokára bölcs lesz, ós nagy szellemi előmenetelt fog tenni. Jaj azoknak, kik embertársaikat sok kiilönöségekkel faggatják, azon útra pedig, melyen nekem szolgálhatni, kevés gondjuk vagyon." Úgy látszik ez idézetekből, hogy akkor is az emberek hajlandók voltak a dolog könnyebb végét fogni, s a vallásosság lényegét bizonyos hiedelmek elfogadásába helyezni ; azok ellenében a Krisztus követését sürgető szerző megmondja, hogy arra kell törekedni, amire a dogma céloz, ós nem örökké a dogmával bíbelődni. Hiszen nem a dogma a cél, hanem a kegyes élet. Nem azért jött az Üdvözítő, hogy