Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-11 / 24. szám

a keresztyénség köpenyét öltik magukra, de a kik annak szellemét is viselik s ezt szivökből az életbe sugároztatják által, oly embereket, kik magokat sokkal többre becsülik, minthogy szolgákká aljasodjanak, és sokkal kisebbeknek lartják maguk.it, minthogy uralkodjanak! Tudom, hogy senki sincs olyan, bármily bemocskolt legyen is, hogy valami jobb, valami nemesebb nem lenne benne, de azt is tudom, hogy oly sok gyengeség, félszegség, lágymelegség ós renyheség uralkodik, — ós sokan vannak olyanok, a kik türelemmel viselik a láncot bár korona lehetne fejükön. Azért még egyszer :a melyek igazak, a melyek lényednek nemességét tisztán tartják fenn, azokra gondolj, azokat keresd, azokat fejtsd. A melyek tisztességesek! Tulajdonkópen úgy van: a melyek tiszteletre méltókká tesznek. Nem gondolunk tehát itt azon változékony lélekre, a ki azért koronáz meg, hogy kigúnyolhasson, a ki felemel, hogy kővel dobálhasson meg, a ki csupán az emelkedő napnak tömjénez. Tiszteletre méltó ember előttem az, aki meggyőzédósét nem tagadja meg, ki ezért tud áldozatot hozni, szenvedni is. Tiszteletre méltó előttem azon ember, ki lelkének teljes egyszerűségével szolgál istennek, s vallását sohasem aljasitja le arra, hogy az legyen a tiszteletrejutás hágcsója, vagy azon tőke, melynek kamatja csengő pénzben fizettotik ki. Tiszteletre méltó azon bátor ellenség, ki haragját nem hátunk megett önti ki, de meggyőződve lóvén igazáról, nem fól nyilt arccal, lépni ellenfelé elé. Tiszteletre méltó az, a ki rang ós vagyon által nyert befolyását sohasem használja fel arra, hogy régi boszuját töltse, vagy hogy másnak vallásos és politikai meggyőzödésót elnyomni törekedjék. A tiszteletre méltó őszinte is tettében ós járásában. Nem az embereknél keres tiszteletet, nem tudja jobb keze, a mit a bal teszen, s szavait nem arra használja fel, hogy gondolatait azok alá rejtse. Azért megy ki, hogy maga körül áldást ter jeszszen s mint a mester kerüli azt, a kivel jót tett s nem keresi az elismerésnek tömjónfüstjét. Tiszteletre méltó! Az álnokság nélküli Nathanaelre gondolok. Nincsenek mézes szavak az ajkon, mig a szívben harag honol, nem oly barátság, melyet a szív nem érez. Őszinte mint galamb, - valódi mint arany. Ekkor tiszteletre méltó és becsületben gazdag ! Hogyan jutunk már ide? Nem dicsbeszédek, nem korona és érdemkereszt, hanem azon haládatosság által, mely attól származik, kivel jót tettünk, azon vonzerő által, melyet másokra gyakorlunk, mely másokat is az általunk járt útra vonz. Az iránytű mindig északnak fordul, a napraforgó aranykoszorúját mindig a csillagok fejedelme felé fordítja. Kivánbatsz-e te nagyobb tiszteletet, mint ezt: hogy hozzád jönnek, mert érzik, hogy isten van veled. — Ez a korona szép! A legtisztább szinü gyöngygyei van az díszítve, s ennek magasabb szellemből kölcsönzött fénye ezer sugárba törik meg és szétáradva fényt és erőt terjeszt a társadalmi élet széles terére? A melyek igaz cselekedetek! Ez nem annyira azt teszi, hogy mindenkinek megadjuk azt, a mi őt illeti. Értelme általánosabb. Igaz cselekedet mind annak összefoglalása, a mi a rosznak ellentéte. Hogy ismétlésbe ne essünk, olvassuk tovább. „A melyek tiszták." Nem is lehet az másként, ha az ember magát egy szent istennek akarja szentelni, s ha életével a végtelen jellemének akar megfelelni. Tisztaság az elvekben, tisztaság a célokban, tisztaság a gondolatokban és vágyakban, kívánságokban és akaratban. Ha az ember a szent lélek temploma, csupán az ez< n szellemhez méltó életnyilatkozatoknak kell belőle származni. És haj! mily sötét fellegek csüngnek oly sok élet felett, mily fekete szennyfoltok piszkítják oly sok lény óletkönyvét! Nem kevesek azon szerencsétlenek, a kik az embert annyira lealacsonyító zord rabszolgaság ismertető jelét hordozzák magukon. Társadalmi életünkön egy seb van, melynek nevét kimondanom nem szükséges, mely azt minden rangban ós állásban emészti. Gúnyolják a magába vonultságot, játszanak a nők becsületével, kinevetik a mórsókletességet, ós a boszankodásnak szabad folyást engedvén, saját erkölcsi életével lakol az ember. Öh ha körüljárhatnék ón a mesebeli varázsgyürüvel sok lakószobában, mit nem beszélhetnék én oly sok keserű gyász ós lelki könnyekről, melyeket a nyomorult házasságok teremnek? Nem fogom pártját a világ ítéletének; eldobja ez magától azt, a kit félrevezetett, elátkozza saját áldozatait. Nem, nekünk más, jobb tenni valónk van! Oh bár felébredne az erkölcsi öntudat! Hogy a hol valóban oly fájdalmas sebek véreznek, bár nyilatkoznék ott erőteljes törekvés a társadalmi élet ezen betegségónek meggyógyítása után. Gyógyulás, erőteljes önuralom, mértékletesség, magába vonulás, közös kereszteshadjárat által az együttélésnek mindazon iszonyai ellen, mely feldúlja a családi életet, mely megrepeszti a nő szívót, elrabolja az anya koronáját, és megvetett szörnynyó teszi azt, ki a szent lélek temploma kellene hogy legyen. A melyek tiszták, gondoljátok meg azt. Legyetek emberek s nem rabszolgák. Tisztaság mindenben, ünneplő ruhádban, istentiszteleti formádban, társalgásodban s családi életedben. Nincs folt ruhádon? Hát magadviseletén ? És szü/ies-e tekinteted is ? Yagy nem tükre többé a szem a léleknek? Légy ura önmagadnak. — Egy meggondolatlan óra okozhatja azt, hogy óvek hosszú során át sirsz. Igy nyilatkozzék a mi vallásos életünk, úgy éljünk, mint a kik tudatával birunk származásunknak, mint a kik sokkal többre becsüljük magunkat, minthogy mélyen sülyedhetnónk. Ezen becsvágyat kérem