Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-06-04 / 23. szám

Castelar a vallásszabadságról. A spanyol cortes a mult hetekben tárgyalta az uj alkotmányjavaslatokat s már el is fogadta. Azoknak egyik lényeges fejezete az, mely a vallás gyakorlatáról szól. Az intransigens ultramontánok, számra 40-en, módosítást terjesztettek be, melyet a legvadabb türelmetlenség szelleme hatott át. A cortes szabadelvű többsége azonban elvetette azokat. Ezen viták alatr, szólalt fel újra Castelar és tartott egy oly beszédet, mely méltán sorakozik azon szónoklati remekmüvekhez, melyeket tőle már ismerünk. Beszéde, melyet ez alkalommal tartott, következőleg hangzik : „Mi, kik azt hisszük, hogy az ember már természeténél fogva vallásos lény, hogy az emberiség egy val lá&i testület,, nem ismerhetjük el az államnak azt a jogát, hogy mindenki számára mintegy hivatalos vallást állítson fel. Patriotismusommal kiegyeztethetlen a gondolat, hogy férfiak, kiknek lelkiismeretük van, kik köz- és polgári érdemekben gazdagok, kik a műveltség és szónoklat kincseivel ékeskednek, az állam kényszerítő eszközei által a hittételek megtartására szoríttassanak. Ezt megtették ugyan a Pharaok, Nebukádnezárok, Nerok, Diocletiánok, IX Károlyok, és VIII. Károly ok, de korunkban ilyen rendszabályokat már mégis csak mellőzni kell. Állam és lelkiismeret az emberi lét két szükséges, de alapjukban merőben kölönböző lényegei, ép ugy, mint a gyomor és a máj — ha ily modern hasonlatot lehet alkalmazni ily magas fejtegetéseknél. Ama két szerv is az emésztésnek két alapfeltétele, de azért mégis belső lényegükben különböznek egymástól. Az állam az emberi társadalomnak megtestesült tekintélye, hatásköre és kötelessége : az igazság helyettesítése. A lelkiismeret azonban az érzőtehetség, fantázia, belátás, ész, sőt maga az Ítélet fölött álló erkölcsi képesség, melynek segélyével az ész nemcsak eszméinek igaz, vagy hamis voltát, hanem cselekedeteiben a jót és a roszat is mintegy ösztönszerűleg különbözteti meg. Az állam tehát az emberiség múlékony politikai, a lelkiismeret ellenben örökké vallási szükségletének organuma. Ha a lelkiismeretet az államnak alárendelni akarjátok, akkor romba döntitek az erkölcsi hierarchia egész épületét és nem tesztek okosabban, mint ha kezeitekkel látni és szemeitekkel tapintani akarnátok. Az ember tán még létezhetik államon kivül való természeti államokban} az az szerves állami intézmények nélkül, de soha sem létezhetik lelkiismeret nélkül, ha csak az állatig, vagy ennél is alább nem süly ed. Ha az állam megparancsolná nektek, hogy higyjétek , miszerint ez vagy amaz vallás igaz , vagy téves, elhinnétek-e még akkor is, ha lelkiismeretetek ellene mond ? Nem! a lelkiismeretnek az erőhatalom alá való rendelése annyit tesz, mint a politikai kényszerhatalomnak zsarnoksága az emberi lélek magasabb erkölcsi tulajdonai fölött. Midőn a negyedik században a kereszténység meggyőző ereje porba sújtotta a pogányságot, mit tehetett a görögrómai istenvilág lejárt eszméjének érdekében a caesarok támogatása? A halhatatlan Juliánnak minden erőfeszítése nem volt képes még csak egy eszméjétől is megfosztani az uj hitet. A mit Pydol y Mon kiván, nem egyéb, mint ül dözés, és ha nem teszi, maga is szakadás, mert a pápa kijelentette a syllabust megelőző encyklikában, hogy mindenki szakadár, a ki nem törekszik arra, hogy megadja az államnak az igaz vallás védelmezésére szükséges eszközöket. Jól tudom, hogy ez „igaz vallás" ma máinem kiván sem inquisitiót, sem torturát, sem máglyát, — jól lehet alig van e városban nagyobb tér, melynek felszine alatt ne találtatnának a halálra kínzott másként hívőknek csontjai. A mit kiván az, hogy minden másként hivő vagy képmutató legyen, ki ajkaival vallja azt, a mit lelke nem hisz, vagy pedig megfosztassék a polgárjogtól hogy véleményét nyilvánithassa, családjának törvényes állásától, a lehetőségtől, hogy hivatalt vállalhasson, sőt még azon jogtól is, hogy halála után tisztességes temetésben részesüljön. Az eg/ház azt akarja, hogy minden másként hivő bélyegzett legyen, kitaszítassék a társadalomból és megfosztassék annak tiszteletétől és jogaitól. A vallási igazságokat a belső szemlélet egy nemével ismerjük. Nem egy és ugyanazon módon látjuk be azt, hogy a szent írás isten sugallata, hogy Lucifer a pokolé lett, hogy Krisztus eljövend itélni eleveneket és holtakat, — mint a hogy meggyőződünk arról, hogy kétszer kettő négy. Az, hogy a szentlélek az atyától és fiútól származik, nem oly bizonyos és világos, mint ama törvény, mely szerint a kör körzetének minden pontja egyenlő távolságra van a központtól. Egy nagy egyházi atya ezt mondta: Credo quia absurdum. A hithez nem elég az akarat, ehhez mindenek fölött isteni adomány szükséges. A ki elvesztette ama vallási érzést, a ki ugy lép be egy templomba, mintha egy muzeumot látogatna meg, az ismételje ama szavakat, melyeket a megváltó a Golgothán mondott: P

Atyám, miért hagytál el engem ?" Az állami kényszer soha sem lesz képes visszaadni az elvesztett hitet s nem adhatja vissza a kedély gyermekies ártatlanságát. A vallási igazság kritériuma magasabban áll, mint a hízelgő fantázia, mint a büszke ész. Az az ember, a ki misére megy, csak azért, hogy el ne vegyék hivatalát, — a ki csak azért nem vallja nyíltan Luther eszméit, mert attól tart, hogy elveszt tanszékét az egyetemen, kijátszhatja az embereket, de Istent, ki belát az emberek lelkiismeretébe soha sem fogja megcsalhatni. E parlamenti vitában egy eszmét hangoztattak tulnyomólag s ez az egység, mindennek fölött csak a vallás egysége. Az egység mindenese tre 6zép elv, de mivé len ne a változatosság, különféleség nélkül? A spectral-ana-