Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-28 / 22. szám

A fentebb emiitett Duna-átmetszések után a határ tél a vizek leszálltak, a földmivelés nagyobb lendületet vett, a segregatio megtörtént, elmaradt a „barát pusztára" való járás is Dehogy maradt el! ezután kezdődött még csak ! a falut a bölcskei s paksi compossessoratus birván, midőn az uradalom a neki — esett részen megosztozott, igen sok apró —20—40 — 50—80—100 holdas uri birtokok támadtak. Birtokosaik az ország külömböző részeiben lakván, apró birtokaikat évről-évre eladogatták. Ez időkben volt az áldott emlékű Simon Róbert jószág-kormányzó Elő-szállásán. A mint egy-egy uri birtok eladó lett, egyes társaságok álltak össze s megvették. Ha pénz nem volt, gyerünk a „barát pusztára!" No ! miért jöttetek édes fiaim ? fogadá őket a jó lelkű ember-barát! Pénzért jöttünk volna kormányzó ur ! megint van eladó föld. Pénz! megint pénz kell!, no, netek! hanem azt megmondom, hogy egy talpalatnyi földet se engedjetek ki a körmötök közül! Egyszer maga is megijedt a jó öreg, midőn egy estének idején felkeresték a küldöttek s breviter tizenkét ezer frtot kértek, egy 500 holdas tábla megvételére. Húh fiaim ! annyit már nem adhatok, mert nincs, hanem azért majd utánna nézünk. Erre összekeresett minden fiókot, még a gazdaszszonytól is több száz frtot elkért, mig reggelre vagy ötezer frtot össze böngészett, s nekik adta e szavakkal : most nem érek rá, mert az éjjel nem aludtam miattatok, majd a jövő héten jertek el, az irást megcsináljuk, s a betáblázást elkészíttessük." Ily módon, más részt meg a maga iparkodásából szerzett az én népem 1846. óta közel másfél ezer hold földet! Mint mindennek e földön, ugy az áldott lelkületű Simon Róbert jótékonyságának is végét szakította a halál! Midőn az 1873. év utolsó napjaiban halál-hire hozzánk érkezett, seregesen jöttek hozzám a hívek, hogy a boldogult emlékezetére valami tisztességet tegyünk. A tisztesség ebből állott: 1873. dec. 31. presbyterialis gyűlés tartatván, jelen voltak sat. 1. Elnök lelkész ur előterjeszti, miszerint a főtisztelendő cistercita-rend elő-szállási uradalmának köztisztelet- s szeretetben állott gazdasági kormányzója főtisztelendő Simon Róbert ur a mult napokban jobb létre szenderült. Felemlíti, hogy a boldogult mily jó indulattal s meghálálhatlan készséggel segített sokszor a madocsai népen,'nemes szíve, igaz emberbaráti készségének népünk irányában oly számos jelét adta, melyért nyugvó poraiban is áldással gondolhat unk rá. De, tovább betekintve az elmultakba, hálával kell emlékeznünk az egész főtisztelendő cistercita-rend, mint népünk jóltevője irányában j is. Egész községünk, mondhatnók századokon keresztül a főtisztelendő-rend elő-szállási uradalmából szerezte be, munkája után, kenyerét, sőt a régi árvizes időkben sokszor szarvas marháinknak is táplálékot engedett. Ennél fogva Elnök lelkész ur kijelenti, hogy bold kormányzó ur elhunytát az 1874. év első napján az egész gyülekezet előtt a szószékből közhírré teendi s határo! zatilag kimondatni indítványozza, hogy nevezett napon az elhunyt emlékére a harangok mind a délelőtti, mind ! a délutáni isteni tisztelet után meghúzassanak, az egyház-tanács pedig az egész gyülekezet nevében j. könyvileg fejezze ki egyrészről részvétét a főtisztelendőrend vesztesége, más részről hálás tiszteletét az úrban elnyugodott kormányzó ur emléke iránt. Az egyház-tanács szíves készséggel járul lelkész ur jó indítványához, s azt egészben magáévá téve a főtisztelendőrend jótéteményeire s a boldogult elnyugodott kormányzó ur jó indulatára hálás szívvel emlékezvén, felkéri lelkész urat népünk érzelmeinek a főtisztelendőrend előtti tolmácsolására. Ez megtörténvén, illetőleg ez egyh. tanácsi határozat az illető helyre küldetvén, reá kevés napok múlva következő irat érkezett : 10/1874. Nagytiszteletü lelkész ur ! Nagyérdemű Egyháztanács ! Ezen nagyérdemű egyháztanács mult hó 31-ki jegyzőkönyvéből igen jól esett atyai szívemnek, értesülni ama hálás kegyeletről, melylyel ezen általam tisztelt madocsai gyülekezet, a boldogult elő-szállási jószágkormányzó, illetőleg szerzetes fiam iránt a részéről tapasztalt jó hajlamokért, a síron túl is viseltetni meg nem szűnt. Fogadják mind összeségesen ezen nemes elismerésökért legbensőbb köszönetemet, azon édes reményem kijelentése mellett, hogy az előszállási uradalom, s a madocsai közönség között eddig fenállott szívélyes viszony, jövőben sem fog megzavartatni. Kelt Zircen, 1874. évi január hó 13. Rezutsek Antal s. k. zirci apát. Ez iratot levéltárunkba tettük. Ennyit óhaitottam az elnyugodott igazi ember-barát emlékére egyh. lapunk terén közzé tenni. Az ő világossága igazán úgy fénylett, hogy azt mások is látták, érezték, az O emlékezete igazán egy igaznak emlékezete, mely a Péld, 10. 7. szerént áldott.* KÁLMÁN FARKAS, madocsai ref. lelkész. * Bármily éles hangon szólal is fel lapunk néha-néha a katholicismus, s ennek elfogult ultramontán képviselői ellen, de azért kétségbe soha nem vontuk, sőt ezen lapokban is már többször kijelentettük, hogy nagyon sok katholikus pap van olyan, kik jobbak az általuk szolgált rendszernél, és dacára annak, hogy egy oly vallás papjaiul szenteltették fel magukat, mely a türelmetlenséget ugy szólva szent dogmaként tekinti , mely püspökeitől felszentelésük alkalmával megköveteli, hogy esküt tegyenek, miszerint „haereticos pro posse persequar", de azért telvék emberszeretettel, szelídséggel, nemes humanismussal. Miért is örömmel adunk helyet egy oly kathol. pap emlékét dicsőitő cikknek, kinek életében a tiszta keresztyéni elv oly szép diadalt ült a római elv. felett. Szprk. 44