Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-21 / 21. szám

nap reggel 8 órakor a reform, egyház templomában kezdetét vette az istenitisz telet, melyre a prot.egylet tagjain kívül, nagy számú férfi- s nőközönség sereglett össze, dacára a folyvást szakadó esőnek. A 37-ik dicséretnek az uj ének- és zenetanár művészi*orgonajátéka melletti eléneklése után Fejes István, sátoralja-ujhelyi ref. leik. úr lépett aszószékbe, s János ev. 16, 12 —14 (Még sok dolgok vágynák, melyeket stb.) alapján tartott egyházibeszédet. Fejes egyházibeszédeit ismeri a hazai prot. lelkészkar, és igy nem szükséges róla bővebben szólanunk, kiki elgondolhatja, hogy a kinek közönséges egyházi beszédeiben is annyi tartalom, annyi szépség rejlik, hogy a ki e beszédeivel rövid idő alatt annyira megtudta lelkésztársai tetszé-ét nyerni, az egy ily ünnepélyes alkalomra oly munkával állott elő, melynek gondolatgazdagsága, szabad, de e mellett józan mérsékelt iránya, kidolgozási szépsége folytonos feszültségben tartotta több mint egy órán keresztül a különböző vallású nagy közönséget, s kivált annak műveltebb, a sűrűn egymásután következő mély s nagy horderejű gondolatokat kellőleg felfogni tudó részét. A mai kor gyermeke sokszor elcsodálkozik a felett, hogy az apák miként tudták az órákig eltartó prédikációkat végig hallgatni. Végig hallgatjuk biz azt ma is lankadatlan figyelemmel s élvezettel, ha olyat hallhatunk, a mi valóban táplálékára szolgál a léleknek, a mi nem üres szalma cséplése, de a valódi vallásos eszmék józan fejtegetése. Igaz volna-é — mondá F. beszéde kezdetén — hogy azon nevek, melyekkel egykor az apák az ellenfelet gúnyolták, most önmagunk által szentesíttetnének ? Igaz volna-é, hogy mi, kiknek ősei a haladás elvét vallották, megakarnánk állani ott, hol 300 év előtt voltunk ? Nem versenygési vágy késztet bennünket — Isten látja meggyőződésünket — egyházunk Bethesdájának megzavarására. Sokáig vártunk ; kegyeletes álmélkodással gondolunk vissza most is a világ- s egyháztörténelem nagy alapitóira, s kérdeztük nem volna-é jó a valláserkölcsi zsibbadtságot a régi szavakkal feleleveníteni. Vártunk s néztüuk, hogy a régi hit emberei miként igyekeznek azt erős küzdelemmel feleleveníteni; vártunk s néztük az eredményt; láttuk, hogy a küzdők kezeiből miként hullott ki a fegyver, s hallottuk mintegy, midőn a haldoklók mondák : Vége ! nem lehet a régi fegyverekkel 1 Megálltunk a romok között, a sírok felett, s itt hallottuk meg azon szavakat, hogy tegyünk. Nem versenygési vágy, hanem maga Krisztus késztet minket; ő jelöli ki a folytonos haladás elvét, midőn így szól: még sok dolgok vannak stb. ; ő késztet, ki távolabb látott mint az első századok hithősei, mint a 16 ik század nagy szellemei, s mint a 19-ik század tudósai. Dicsőség Krisztusnak, hogy az emberi fejlődéshez, a műveltséghez, az „igazság lelkéhez" fűzte a maga vallását, ezért nem halhat ez meg soha. De legyen elég ezen csak homályosan és töredékesen megőrzött egy-két gondolat a nagy hatású egyházi beszéd tartalmának és szellemének jelzésére; rövid idő múlva az egylet évkönyvében, valamint Fejes egyházi beszédeinek Il-ik füzetében megjelenend ez teljesen, és akkor osztozhatnak a jelen nem voltakis a nekünk osztályrészül jutott élvezetben. Az Istenitisztelet végeztével majdnem az egész templomi közönség ment által a főiskola nagy termébe, hol a gyűlést kevéssel 10 óra után Fördős Lajos elnök ur megnyitotta, üdvözölve a gyűlés tagjait, s azon gondolatot tolmácsolva, miszerint az egylet tagjai meg vannak győződve, hogy isten előtt kedves dolgot cselekesznek, a midőn előmozdítják azon célt, a mely végett egyesültek, a midőn diadalra juttatni törekszenek azt, a mit zászlajukra felírtak, kérve egyszersmind istent, hogy vegye kedvesen törekvésünket, adjon erőt szent munkánk folytatására. A felolvasott titkári jelentés vázolá az egylet egy évi működését. Elünk! — úgymond e jelentés — dacára a mindenfelé mutatkozó zsibbadtságnak ; élünk, sőt két helyütt szaporodtunk, jelesen a szepes-bélai s pápai fiókegylettel. Az egylet által hirdetett elvek s modern eszmék király hágóntúli testvéreinknél (de nem értve ide a szászokat) ellenmondás nélkül uralkodnak; úgyszintén többségben vagyunk a Duna és Tisza mellékein is ; ellenben a tiszántúli vidékeken fogyunk, részint mivel az eretneküldözés miatt némelyek óvakodnak jobb meggyőződéseikkel nyiltan előállani, részint mivel némelyek valóban elpártoltak az egylettől, nem látván teljesülni azon csodadolgokat, melyeket ők az egylettől a nép valláserkölcsi életének azonnali újjászületésére, a szegény egyházak anyagi felvirágzására nézve reménylettek. A theologiai könyvtárra volt az első évben 710, a másodikban 680 előfizető. Megindította az egylet az ótestamentom javított fordításának kiadását ; minthogy azonban a kiadás a revideálás miatt felettébb lassan haladna, ezért a fordító Ballagi Mór úr a közelebbi választmányi ülésben azon ajánlatottette, hogy ő ezen kiadást — ha a megkezdett módon való revideáltatás kötelezettsége alól felmentetik, kész saját költségén eszközöltetni. A választmány ezen ajánlatot pártolólag terjeszti a közgyűlés elé elfogadás végett. Különösebb munkásságot fejtettek ki — mondja továbbá a titkári jelentés — a kecskeméti, pesti, veszprémpalotai s szepesbélai fiókegyletek, ez utóbbi helyen három felolvasás, s három társasestély tartatott. Ez utóbbi helyen egyleti célokra összegyűlt 230 frt. a veszprémpalotai fiókegyletben pedig 400 frt. A nagy gonddal összeállított titkári jelentés élénk tetszésnyilvánitással fogadtatott, ugy szintén Ballagi urnák a biblia kiadására nézve tett nemes ajánlata, s Szeremley S. urnák a magyar prot. egyháztörténelem megírására való, s a jelentésben felemiitett vállalkozása, és kimondatott, hogy az egylet az újból kiadandó biblia elterjesztése érdekében Ballagi urat lehetőleg támogatja, többek közt, hogy a bibliát a theolog. könyvtár kiadványai közé felveszi,