Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-21 / 21. szám

tani kézikönyvek készítésében ne egy ugyanazon I molort használjunk a műveltebb és az egészen műveletlen szülök gyermekeinél, vagy ha úgy tetszik a városi fejlettebb, és némely falusi alsóbb rendű iskoláknál. Szerk. Hol vegyünk pénzt a népkönyvtárak fölállítására? E korszerű, de nehéz kérdés megoldására így felel egyszerűen II—i. e becses lapok 14-dik számában : „a teljes korúakat, családapákat olvasó körbe gyüjteném 1—2 forint befizetéssel , melyen heti ujságlapok mellé néhány jó irányzatú könyvek is rendeltetnének." Olvasó körbe gyűjteni a teljeskorúakat s heti ujságlapok mellé jó irányzatú könyveket megrendelni, ez igen könnyű dolog s minden hivatását értő paptársam megteheti; de a minden évben befketendő 1 — 2 frton rendesen megtörik a legnemesebb szándék, a legíidvösebb igyekezet is. Városi iparos nép e tekintetben, ki mindennap pénzre virrad és fekszik, kivétel lehet talán : de a falusi köznéppel ezen a téren, tapasztalásból mondhatom, nem könnyen boldogulunk. Egy-két évben ha előfizet is becsületből, de már a harmadik, negyedik évben apródonként mind elmaradozik egymásután. A köznéptől mindent kérhetsz csak pénzt ne kérj. Epen ezért, ha tűz- vagy árvízkárosultak fölsegéllésére könvöradományt gyűjtünk a néptől, hogy eljárásunknak jelentékenyebb sikere legyen, nem kérünk tőle egyenesen pénzt , hanem csak amiből pénzt lehet csinálni, búzát, gabonát, kukoricát, kitol mi telik, és ezt már a mi köznépünk szívesen is adja. De kivált könyvre vagy ujságlapokra mily keservesen adja ki pénzét a falusi ember, ennek bizonyítékát itt a napi életből meríthetem. Ugyanis kisded egyházamban több évektől óta virágzó „népkönyvtár" létezik, melyből a helybeliek ingyen olvasnak, de vidékre is hordják a könyveket, olyanok, kik innen más faluba mentek férjhez, kik minden darab könyv elolvasásaért 2 krt. fizetnek; pedig egy-egy kötetben 4—5 különbféle tartalmú darab is van összekötve. Ezt némelyik be is fize'te, nem mondom, ötször, hatszor, vagy egy éven által többször is ; de egyszer csak kezdenek elmaradozni egymásután az én vidéki olvasóim, s midőn okát kérdezőm elmaradásuknak, azon feleletet nyertem tőlök, hogy nekem az uram, nekem meg az apósom azt mondta, hogy ha fizetni kell a könyvért: úgy inkább nem olvas. Nem jöttem szent haragba, ez őszintén jellemző nyilatkozatra, hanem jobban neki bátorítva a mentegetődzőt, azt feleltem rá, mond meg az uradnak édes lányom , hogy inkább ne fizessen, csakhogy olvasson. És | azóta, egyet kivéve, ki mindig szívesen fizet, ingyen olvasnak a könyvtárból a helybeliekkel együtt a vidékiek is Kezdetben, midőn a könyvtár alakult, ha valami érdekes és mulattató könyvet hozattam Pestről, mig az ára az olvasóktól be nem gyűlt, 2 krt. fizettek a helybeliek is minden könyvért; de a részvét szalmatüze ezeknek sem soká melegítette áldozatkész sziveiket, mert ezekkel is épen úgy jártam, mint a vidéki olvasókkal. Tudok falusi lelkészt , ki egy gazdag paraszt embernek egyetlen kedves unokáját temetvén, i^en szép predikátiót mondott a gyermek felett, hatalmasan megríkatta az egész gyülekezetet ; mert hiszen falun csak is az a szép predikátió, a melyen jó kisírhatják magukat a hívek. Kijővén a templomból a gazdag nagyapának úgy szívére esett a predikátió, hogy a temetkezők előtt ily lelkesült szavakra fakada : „bizony, ha tudtam volna, hogy ez a pap olyan szépen eltemeti unokámat, tíz pengő forint stólát nem sajnáltam volna tőle!" Tán azt hitte a hiú dicsekvő, hogy amit először szűkmarkúlag meg nem adott , azt utólagosan már nem hozhatja helyre. Városon vagy falun is egy mívelt és emelkedett gondolkozású úri ember ad a papnak ötszörös vagy tízszeres stólát is, de a szó szoros értelmében vett köznép, ha föllobban is keblében egy pillanatra a nagylelkűség és áldozatkészség heve, mindig hasonló marad egytol-egyig ezen itt bemutatott szűk keblű nagyapához. De hogy mily vékony reményeket köthetünk más vidékeken is a nép áldozatkészségéhez, s mily érzékenyen csalódhatunk a közügy pártolására nézve a kegyes hívek buzgó részvétében, láthatjuk „Tiszaparti"-nalc e becses lapok 496-ik hasábján szinte a napi életből fölmutatott példájában. És mindezekből győződjék meg a „Teendőink" igen jeles közlője, hogy ha a köznép még 1--2 krt. is sajnál könyvre, lapokra folytonosan kiadni, hát akkor 1—2 forintot hogy fizetne szívesen és állandóan ? Az tehát a kérdés, hogy miután korunkban olvasni és tanúlni kell mind halálig nem csak a jó papnak, de minden jó polgárnak is , hol vegyünk mégis pénzt a népkönyvtárak fölállítására? mert csak ezek által terjeszthetjük biztosan népünk között az értelmiség és fölvilágosodás országát; ezek által éleszthetjük szükségesképen a vallás-erkölcsi élet hideg közönyét és a hitbuzgóság kialvó tüzét. Legelsőbben is kössük össze a népkönyvtárak fölállítását az iskolával; minthogy minden iskola úgy tekin tendő, mint megannyi villára-erőmű, melyben minden gyermek egy-egy vezető sodrony, ki a hasznos és népszerű könyvekben a fölvilágosodás, értelmiség és korszerű műveltség szikráját haza viszi, ott családja körében nem csak az iskolás gyermek, de apja, nagyobb testvére, kik az olvasást már megkedvelték, kivált a hosszas téli estvéken a folytonos olvasgatás által lassanként terjesztik és világító tüzét soha kialudni nem engedik. Hogy tehát e nagy szellemi hasznot árasztó nép-