Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-21 / 21. szám

mészetnek kell azt megérlelnie. Miként már a természetben, ugy az erkölcs-szellem világban is, minden a maga örök törvényei szerént halad és működik, s nincs hatalom, mely azt végeredményeiben vagy átalán haladásában föltartóztassa. Lehet, hogy időre föltartóztatja vagy késlelteti, de miként a természetben a fagyos szelek és derek tavaszszal a földből kitörő növényzetet megviselhetik, de fejlődésöket föl nem tartóztathatják; akképen az erőszak ós hatalom sem hiúsíthatja meg a szellem diadalát a betű felett. Hassunk tehát okosan, de várjunk, s ne akarjunk idő előtt fanyar gyümölcsöt enni, midőn, ha már mi nem is, de az unokák, a kiknek és a kikért élünk, zamatosat is ehetnek. Ennyit a kerület eljárását illetőleg. A mi már t. Weber urnák a vallásos kézikönyvekkel szemben elfoglalt álláspontját illeti, e felett megvallom, nem hallgathatom el csodálkozásomat. Aláirom és vallom azt, hogy sehol sem lehet károsabb ós vészthozóbb a mopolium, mint ép a tudomány mezején: de midőn ezt megvallom, ugyanakkor azt is állitom , hogy e tekintetben az idő előtti túlságos kácérkodás a szabadsággal, egyházunkra nézve, miként már fentebb is hangsúlyoztam, ez idő szerént még igen veszedelmes volna! Nem a kézikönyvek irását illetőleg, irjon ki hivatást érez magában, s győzzön a jobb! de az egyházközségek azon szabadsága, hogy belátásuk szerint hozzák be, a szabadverseny folytán készült s általa felül nem vizsgált könyveket, ez korai ós veszedelmes. Mint mindenütt, ugy itt is vannak kivételek. Intelligens egyházközség most sem kérdi sokat, milyen kézikönyvet hozzon be, de a falusiak ? ezek bizony még most is és soká másnak eszével itélendnek, ezeknek vezető kell. Különben is azt hiszem, hogy a jó vallásos kézikönyvek irása, minden más könyveknél nehezebb feladat, a mennyiben tárgya az evangyelmi tan, minden más tanok alapja, királya, mivel erényt, szabadságot, szeretetet, tökélyt foglal magában, tehát célt, méltóságot, erőt, boldogságot, üdvöt, végtelent; míg a többi tanok csak az ismeretek és tudás, tehát az eszközök tárházát képezik. Ezen lelki kincsek megkedveltetése és elsajátítása, legalább részben való megközelítése lévén a vallásos nevelés célja, ugyancsak számot vessen magával a ki vallásos kézikönyveket akar írni. A szabad versenynél azonban a hívatlanok, vagy avatatlanok, kik ezekről alig gondolkodván, túlbecsülésből vagy merő üzérkedésből, összetákolnak kézikönyveket, s azt olcsón árulgatják, az illető egyházközségek pedig megveszik, mert először szabadságukban áll, másodszor olc.-ó, hová maradnak ama célok? lesz-é ebben az egyházra, társadalomra, de magára az illető nemzedékre nézve is köszönet, vagy áldás ? A tudomány világában a szabad-verseny szülte rosz kézikönyvek által okozott károkat kiheverheti az értelem minden utóbaj nélkül ; nem ugy áll a dolog a szellem-erkölcsi világban, ha itt valláserkölcsi tekintetben fonákul kezeltetett rosz kézikönyvek nyomán a vallásos nevelés, sinyleni fogja a szív e ferde irányt sokáig vagy sírjáig. Ezen kézikönyvek szerkesztésénél nem osztom továbbá cikkíró ur ama nézetét sem, mintha azoknál a vallástanitók, különféle theol. pártszinezetére és álláspontjára kellene lenni tekintettel. Ezekre az elemi iskolák számára irt vallásos kézikönyveknél sem a tanítóknak sem a növendékeknek semmi szüksége ; ezt a paedagogia elve tiltja, melyből csak lelki kár háramlik a növendékekre. Valamennyi vallástanitóra nézve — az egyház és társadalom érdekében — azon egy álláspont elfoglalása kívánatos, hogy igyekezzenek a rájok bizott növendékek romlatlan szivébe az evangyelmi igazságokat beplántálni, — ezek által őket hasznos ós erkölcsös tagjaivá nevelni első sorban a társadalomnak s azután buzgó hívőivé az egyháznak. E kettős cél elérése nem sürgeti, sem nem kivánja bármely theol. pártszinezet vagy álláspont elfoglalását, hanem csak ügybuzgóságot és hivatásszeretetet. E nélkül pedig, ha még oly jeles kézikönyvet adunk is kezökbe, nem lesz áldás müködésükön. Ebből azonban semmikép sem következik, mintha én e kérdés fontosságát ós horderejét kétségbe vonnám ; ellenkezőleg, én a jó kézikönyvek becsét nagyon is méltányolom: de a mellett azt is állitom, hogy kontár kezében a legkitűnőbb cremonai hegedű is hamis hangokat adand. Ügyes, képzett, lelkiismeretes tanitók, — ezek az élő kézikönyvek ! ezeknek kezében, minden más hiányában, kitűnő kézikönyv a biblia is, mint olyan könyv, melyben Lutherként nincs olyan kis bokor, melyről ha megrázza a képzett vallástanitó egy-egy arany almát ne adhatna a gyermekseregnek. S mivel különben is a vallástanítás végcélja, hogy ne csak higyjük aunak tanait, s ismerjük parancsait, hanem, hogy a vallást, melyet atyáinktól örököltünk, s melynek szent felavatás foly-41*