Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-05-07 / 19. szám

is nagy a segédlelkészek száma, a hevesi egyház mind e mellett más megyéből hívott a törvény ellenére rendes lelkészt, s ügyét a kerületi gyűlésre fellebbezte. Még egy pár szót a gyűlés helyéről. Mi vándorlunk még mai napság is, midőn a legtöbb egyházmegye gyűléseit állandó helyre tette, mi nem bánjuk még ha ezért nomád népnek neveznének is bennünket. Most a Tisza mellé vándoroltunk, és nem bántuk meg. Ott találtunk egy nem nagy, de rendes, buzgó, virágzó egyházat, melynek népe atyafiúi szeretettelfogadott. Ott találtuk egyházmegyénk egykori esperesét, az ifjú lelkű Edes Albertet, régi kedvével, régi elmésségével, régi erejében, most már, — miután egyik fia foglalta el lelkészi helyét, — mint az egyház főgondnokát. Hogy aztán itt a s o k a s á g o t, mely a galileai tengerhez most bizonyosan hasonló nagyságú Tiszapartján összegyűlt, nem keserülhette volna az Ur a harmadnapalatt, mig együtt valánk, hogy nem ötkenyér és két halacska jutott az asztalra, mely mellett főispánok, s az egyházak egyszerű követei együtt ültek : azt mondanom sem kell. De a pohárköszöntések közül egyet, mely sokunk figyelmét magára vonta, meg kell említenem. Alkalmilag felhozatván az éles ellentét, mely Debrecen és Sárospatak, innen és tul a Tisza között van, egyházmegyénk egyik tanácsbirája báró Vay Béla borsodi főispán emelt poharat T. Tarján jelenlegi földesura és a tul a tiszai egyházkerület főgondnoka gróf Dégenfeld Imréért, s azon gondolatot fejezte ki, hogy a mi egyház-szervezetünkben meg van azon óvszer , mely ugy a modern mint az orthodox pártnak az egyházra veszélyt hozható túlzásait mérsékelni fogja, s ezen óvszer a világi elem befolyása. Helyesen , szivünkből szólott a nemes báró. Mi, kik lelkészekül a két párt küzdelmeit olvassuk ugyan, de a küzdőktől mégis távolabb állunk , szinte túlerősnek, szenvedélyesnek találjuk i^en sokszor a vitát. Örülni fogunk hát rajta, s a jobb idők bekövetkezése egyik előjelének fogjuk tekinteni, ha nem csak a közigazgatás zöld asztalánál, hanem a theologusok küzdelmeinél is ott találjuk világi férfiainkat mint érdeklődő feleket, mint a királyi papság tagjait. Emőd, ápril 26 TÓTH DÁNIEL, e. in. főjegyző. Mi is lelkünkből örvendenénk, ha világi urainkat — miként hajdan — úgy ma is ott láthatnók a theologiai tudományos kérdések vitatói között, s nekünk is erős meggyőződésünk az, hogy ezen küzdelmeknek a vallás-erkölcsi életet valóban felfrissítő hatása csak akkor leend, a midőn a philosophiko - theologiai kérdések iránt a művelt elem is komoly érdeklődést tanúsít, s midőn általánossá lesz azon meggyőződés, hogy valamely nemzetnek nemzeti és társadalmi jólléte avagy szánandó helyzete, egészséges fejlődése, avagy vészt s pusztulást hozó túlzások között való háuyattatása, igen szoros összefüggésben áll az azon nemzet többsége által vallás erkölcsi l elvekkel. Epen ezért szent kötelességünk azon munká• lódni, hogy művelt világi férfiainkban felébresztessék a vallás örök eszméi iránti érdekeltség ; s ily szempontból örömmel üdvözöljük mi is a báró urat. Van azonban az ő felköszöntőjében — ha ugyan tudósító úr híven közölte a báró úr szavait, vagy legalább gondolatát, — oly kifejezés, melyet nem hagyhatunk szó nélkül, nem jelesen azt, melyben ,,úgy a modern, mint az orthodox párt" úgy tüntettetik fel, mint a melyekben „az egyházra nézve veszélyt hozható túlzások" rejlenének. Hogy az orthodoxiában, vagyis a magát orthodoxnak nevező farizeuságban ily veszélyek rejlenek, azt már számtalanszor elmondottuk, s elmondotta a történelem, bizonyítják a kathol orthodoxia befolyása alatt álló déleuropai s délamerikai katholikus népek, s bizonyítják majd nem ily mértékben a prot. orthodoxia lélek bilincselő uralma alatt szenvedett Meklenburg, Berlin, Lipcse, s az angol episkopalis egyház. Igen is az orthodoxia előt ünk n ugy tűnik fel, mint „az egyházra nézve veszélyt hozható túlzás". Ennek azonban ellentéte, vagyis a másik túlzás nem a modern theologia, hanem a nihilismus ; és a modern theologiának épen abban áll világ- s egyháztörténelmi missiója, hogy e két ellentétes túlzás között mérséklőül szolgáljon, s a nemzeti, társadalmi s vallási fejlődést egészséges irányban vezesse Persze a mi kegyeskedő atyánkfiai szeretnek a közönség szemébe port hinteni, s szeretik az eszméket s tényeket összezavarni, s eghatalmasabb szószólóik is nem tartják tudományos reputatiójukkal összeférhetlennek a modern irányt oly színben tüntetni fel, hogy ezen szín ha csak meg is közelítené az igazságot, keresztyéni és jellembe vágó kötelessége volna minden becsületes világi és egyházi protestánsnak a moderneket az egyházból kiküszöbölni. A kegyeskedő atyafiak torzrajzai azonban legfeljebb csak annyit bizonyítanak , audacter calumniare haeret aliquid. Hogy mennyire ment a modern irány minden túlzástól, s hogy abban az egyházra nézve nem veszély, de termékenyítő áldás rejlik, erre nézve tegyenek tanúságot a prot. egylet alapszabályai, annak programmja, az általa eddig kifejtett munkásság; vagy a ki a betűknek nem hisz, s kézzelfoghatóbb bizonyítékokat keres, az tekintsen végig a modern irányhoz tartozó lelkészek, s az ezen irányt pártoló superintendensek névsorán, tekintse meg azoknak akár a lutheri, akár a kálvini egyházban, innen és túl a Királyhágón magán és közéletét, jellemét, vallásos buzgóságukat, a tudományos műveltség iránti érdeklődésüket, tekin tse meg lelkipásztori és főpásztori munkásságukat, és azután és ezekből hozzon ítéletet a modern irány felett. Szabad legyen egyszersmind a fenntebbi cikk igen tisztelt iróját és vele együtt sok másokat is figyelmeztetnem, hogy a szenvedélyesség bélyegét reáüthetik ugyan a másik fél embereire, de reánk méltó okkal aligha.