Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-30 / 18. szám

vannak, sőt pgyre mélyülnek: remónylhető-é, hogy a régi tanok hirdetése által ezek áthidaltatnak ? Yagy útját kell állni a műveltségnek, s megsemmisíteni az utóbbi századok minden tudományos vívmányát, — a mint ezt a jezsuiták, syllabusok, encyclikák igyekeznek is tenni; vagy a keresztyénséget átvezetni ezen üregek felett, ós azt a modern műveltséggel Összhangzásba hozni. Ám próbálja meg a leggenialisabb tollú író, s vegye igénybe a hazai napi lapok avagy tudományos folyóiratok hasábjait, s fejtegesse benne debreceni t. kollegáink közzétett hitvallását, fejtegesse az almába való harapás folytán bekövetkezett romlottságát emberi természetünknek, a helyettes elégtétel orthodox tanát, a poklokra alászállást s több effélét; s reményli ön, hogy a világot visszahódítjuk, sőt hogy ezen lapoknak csak egyetlen értelmes olvasóját is megnyerjük? Épen ön is panaszkodik jelen cikkében, hogy a világ „azt sem tudja, mi különbség van a pápista meg protestáns vallás ós pap kőzött, nem tudja, hogy ezek nem társak, hanem ellentétek, ós egy kategóriába sorol, egy sárral dobál , együtt kárhoztat el bennünket" (518 lap.) De hát nincs igaza? Képzelje el csak a t. cikkiró, ha egy buzgó protestáns orthodox, hívet akarván nyerni, felkeresne egy tudományosan mivelt kathol. egyént, és ez előtt el kezdené fejtegetni, bizonyítgatni orthodox hitvallásának egy némely tételét, — mit gondol cikkiró, mi lenne a válasz? Vagy egy szánakozó mosoly, minőt a jámbor együgyűség szokott kelteni ; vagy egy megvető pillanat, melyben ki lenne fejezve e szó: tettető farizeus. Igenis, ha a világra hatui, ha az embereket helyesebb útra, a vallásosság útjára akarjuk vezérelni, ki kell lépnünk a nagy közönség elé, tért kell foglalnunk a sajtó s az irodalom minden ágában : de ha nevetségesekké nem akarunk válni, ne akarjunk vizözön előtti tanokkal uj világot teremteni. Ne keressük azt, hogy a régiek mit tanítottak, hogy a confessiok mit tartalmaznak, hanem hirdessük azt, a mi felől meg vagyuuk lelkünk bensejében győződve, szóljon a száj a szív teljességéből. A t. cikkiró úr emlékezni fog, hogy hazai protest. egyletünk a midőn keletkezett, ennek egyik főcélja épen az volt, hogy egyesülés s kölcsönös buzdítás által kiszabadítsa az evangeliom hirdetőit az őszinte vallásos meggyőződés szavát elnémító symbolumek bilincsei közül, hogy hirdethessék emberi tekintélyektől függetlenül azon igéket, melyek az emberiséget megváltották ezelőtt 18 száz évvel, megváltották újból ezelőtt negyedfél századdal , s megváltandják közelebb is. Másik főcélja pedig az egyletnek az volt, hogy a világiaknak belevonása által felköltse a valódi keresztyénség iránti érdekeltséget azon körökben is, melyek a vallás iránt teljesen elidegenedni kezdettek. Hogy az egylet rövid néhány évi fennállása óta is mennyit tett ezen célok előmozdítására, arról majd szóljon a történelem. Azt azonban örömmel jelezhetem, hogy nem csupán ezen egylet működése, de több más tényező következtében a vallás iránti érdekeltség kezd már hazánkban is a világiak közt is ébredezni. Húsvét vasárnapján egyik legelterjedtebb szépirodalmi s társadalmi lapunk az első hasábján egy határozottan vallásos irányzatú színműből hozott mutatványt, a következő hasábon pedig jelenté, hogy az ujabb irói nemzedék egyik kiválló tagja egy oly színdarabbal lépett ha nem is a színpadon, de a sajtó terén a nagy közönség elé, melyuek főcélja kimutatni azt, hogy a vallás egyik legfőbb tényezője úgy az egyesek, mint a nemzetek boldogságának. Ugyancsak akkor tájt került először színpadra „Milton", melynek szerzője a 137-ik zsoltár egy pár versének és dallámának színdarabba szövése által emelni vélte ennek hatását, — s nem is csalódott. Persze, hogy ezek még nagyon is elszórtan felmerülő tünemények, de talán mégis elfogadhatók egy uj fordulat első jelzőiként; talán csak ezekből is lehet remónylenünk, hogy közelget az idő hazánkban is, melyben majd a vallási irodalom egy lényeges részét képezendi a nagy közönség számára szolgáló irodalomnak. Ez édes reménytől áthatottan legyen szabad reá mutatnunk az előttünk jelenleg még eszménykép lebegő amerikai irodalomra. Kezeink közt vannak a bostoni ,,Evening Saturday G-azette" közelebbi számai, ez egy nagy pol tikai heti lap, de nincs oly szám, mely egy-egy vallásos értekezést vagy épen predikátiót is ne hozna. Igen, de mily szelleműek a beszédek? Hiába keressük ezekben az üres értelmetlen frázisokat, régi századok szülte kopott kifejezéseket, észellenes tanokat. Hanem megfordítva, minden sorából látszik, hogy ezeknek irója a jelen század fia, s a jelen század fiaira akar hatni. Vallásos dolgokról beszól, de a mit