Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1876-01-09 / 2. szám
öy „a multakra vagy soha csak ritka n, s akkor h a t á r oa T a n á r íi z e t éjegyzőkünyvekben látjuk, nem sok, és mély tanulmányozás kellett hozzá. Egyébiránt nt. volt Számvevő ur ellen kimutatásai, s annak előzményei, a tárgy lényegén semmit nem változtatnak: mert ahoz a mi az alap, a mi a főtétel ahoz hozzá sem szól, jelesen: Igénytelen észrevételeimben általános, mind a 14 éven keresztül vonuló hiánynak jeleztem a számvevői jelentésekben : lio sem, vag y z a 11 a n u 1 r e f 1 e c t á 1: p. o. s e k r e kötelezett összegek hátralékaira ÍS o h a, a kamat hátralékokra pedig r i t k á n, s akkor is határozatlan u 1. Tisztelettel kérem a figyelmes olvasót, hogy ezen hiányra vonatkozólag a „kurta válaszban" olvasott-é csak egy árva jótácskát is, hogy ezen tételt akármi jegyzőkönyvi számmal cáfolta volna, p. o. mondja-é valahol : ime itt, és itt a multtakra reflektálva kimutattam mennyi a hátralék ? Ezt nem tette : fiat consequentia. Azt se gondolja azonban tisztelettel kérem nt. volt számvevő urat, hogy én talán minden észlelt hiányokat följegyeztem. Dehogy tettem! hiszen akkor kérdésbe kellett volna tennem azt is : „Hogy eshetik meg, hogy az 18G4—G5 évi jelentésbeli 123.000 frt. közpénztári tőke 1873-ík évre 119.000-re olvadt le ? holott ez időközben történt főgondnokunk ő nagyméltósága 2000 frtnyi alapítványa stb." De egy kis haszna még is van igénytelen észrevételeimnek ; nevezetesen : a mit eddig biztosan nem tudtunk, most tudjuk : mert a nt. volt számvevő ur, számtani pontossággal kimutatja, hogy a tanárifizetésre kötelezett összegek hátraléka 14 év alatt 14.761 forint 642 /4 krajcár. Ezen összegen megnyugodva — hogy a nt. uram falra borsót ne hányjon — elhagyom e téreni álláspontomat az általam sürgetett 18G4—65-ben kimutatott 4640 frt. illetőleg — s elfogadom számitás alapjául a 4529 frt. 54 krt — hanem most meg az a kérdés jő előtérbe : „ hol van ezen összeg ? melyik egyházaknál, vagy egyeseknél ? pedig ezt ki kell mutatni; mert a j könyvben, a multakra reflectálás elmulasztása miatt soha .sincs emlités, hogy melyik egyház törlesztette hátralékát, s igy a hátralékosok közt van mind eddig sok egyház, mely kötelezettségének régen eleget tett. Ez pedig tisztába hozandó. És mily könnyű munka lenne most, ha a múltban a hátralékok folytonos evidentiában tartattak volna. Qui perdidit numerum e t c. A főiskola érdekében, nagy tiszt, volt számvevő ur „kurta válasza" következtében, óvást kell tennem az ellen, hogy a tanárfizetésre kötelezett összegek „kegyadománynak" neveztetnek. Ha kötelezvények vannak róla, cadit in debitum. Egyébiránt eltekintve mindentől ; miután észrevételeim utolján magam kértem fólvilágosíttatásomat, nem bánom ne kíméljen nagytiszteletűséged, erimen laesaet nem követtem el, nem bánom, mint a bukni készülő kereskedők — vagy a „nincs többé" hirdetések eleibe szokták, tegyen két mutató ujjat az „Ő az" eleibe — utána, engem nem sértend — én nem nézem, mint nagytiszteletűséged, hogy ki, hanem mit mond ? s ha kételyeimet eloszlatja, rajta örvendeni fogok; mig azonban ez nem történik, addig ne nehezteljen, ha nyilvánitom, miszerint az 1875-ik évi őszi kgyjk. 281-ik száma ellenére is, lehet nt. volt számvevő ur erélyes buzgó esperes ! — rendtartó, lelkes, bölcs, egyházát kellő rendben tartó lelkipásztor — kedves elragadó beszédű szónok — de középszerű számvevő. MATOLCSI JÓZSEF. Kiss Gábor ur legközelebb megjelent „válaszának" ezen utóbbi sorára nézve : „én egyébiránt t. Matolcsi József úr jó indulata s csak a közügynek használni akarása felett egy cseppet sem kételkedem," azt hiszem mindnyájan egy értelemben vagyunk. Szerkesztő és olvasó úgy tekinti s kell hogy tekintse ezen gáncsolóskodásokat, mint a melyek távolról sem akarják egyik vagy másik jelenlegi vagy volt pénztárnok avagy számvevő becsületességét kétségbe vonni, és azokra netalán a hűtlen kezelés vádját kenni, hanem igenis akarnak a közügynek használni. Es talán fognak is használni. Mi ugyanis hazai protestáns egyházunkat a mennyire ismerjük, ugy tudjuk, hogy egyházi, egyházmegyei, s egyházkerületi pénztáraink legtöbb helyütt egész a közelebbi időig patriarchalis becsületességgel , de méginkább patriarchalis egyszerűséggel kezeltettek, s illetőleg kezeltetnek. Egyik vagy másik kitűnőbb s becsületesebb tagját egyházkerületünknek vagy megyénknek megválasztottuk pénztárnoknak, és ez a „generális vagy senioralis perceptor" diszes cirnért, s legfeljebb néhány forintnyi potomdijért viselte lelkiismeretesen a pénztárnoki terhes hivatalt, meg is számolt annak idején az illető bizottság előtt, s az illető egyházi testületek megnyugodtak, a nélkül, hogy tisztában lettek volna a bejött, a be nem jött s a bejönni kellett összegek iránt. Igy volt ez hajdan más pénztáraknál is, nálunk pedig még inkább igy kellett lenni, mert hiszen qui bene latuit, bene vixit. Nálunk sokszor még elvből is kerülnünk kellett a pénztári tényállás teljes felderítését, s a nagy közönség elé való tárását, nehogy az irányunkban ellenséges indulatú világi hatóságoktól e miatt valami sérelmet szenvedjünk. Ma azonban már változtak viszonyaink. Ma sem kételkedünk még azt hiszem sehol magyar prot. egyházunk kebelében pénztárnokaink s számvevőink becsületességében — dacára a világi pénztárnokok, bankkezelők hitele nagy csökkenésének, — de azért szeretjük, hogy a pénztárnoki számodások lehetőleg teljesen s tisztán általában a mai kellékeknek megfelelőleg terjesztessenek az érdeklő közönség elé. Hogy e tekintetben van-é ok a panaszra a dunántuli ref. egyházkerületnél :
