Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

könyvek mellé, de többet nem várhatunk. És valamint hajdanában az eddigi tankönyvek mellett is volt vallásos buzgóság, ugy ezután a legjobb tankönyvek és a legjobb tanitók által sem ujul meg a valláserkölcsi élet, nem szűnik meg a közöny ; mert . . . Ott van ismét az ellenkező hatású élet, a a más irányú korszellem. A vallásra nem csak tanitani, hanem nevelni kell az embert; az iskolában pedig csak tanithatjuk a gyermeket, nevelni az élet neveli. Mit használ az a két-három vallásóra, ha a mellett a gyermek egész héten át az ellenkezőt látja ós hallja, házban és utcán, szüleitől és egyebektől? Yárhatuuk-e jó termést a legjobb magtól is, gazboritotta földön? A középtanodai vallástanítás reformálásával, illetőleg felélesztésével már jobban lehetne hatni az életre, mert itt nevekedik az ember, ós az itt vett irányt többnyire megtartja. És valóban volna is mit javitani. Bámulva hallunk vagy olvasunk néha-néha, ós pedig protestáns, ós pedig tanult protestáns embertől származó nyilatkozatokat, melyek az illetőknek v.llás- ós egyházi dolgokban való bámulatos járatlanságáról tesznek tanúbizonyságot. Hogyan lehet ily tájékozatlan saját egyháza dolgaiban protestáns ember ? a ki hivatva van ezen dolgok intézésére! De ha aztán visszagondolunk iskolai éveinkre, akkor már nem azon csodálkozunk, hogy nem igen vannak buzgó tanult embereink, hanem azon, hogy ugyan miért is tartják fenn azok a szegény protestáns egyházak oly erőmegfeszitéssel iskoláikat, mikor ezekben legkevesebb gond van arra forditva, a mi az egyházat illeti. Itt már, szerencsétlenségünkre nem sokat árt az ellenkező irányú világ, mert mire az ifjúság tanulói pályáját végzi, akkora nem igen van rajt mit rontani. Nem gondolok én arra, hogy vakbuzgóságra, felekezetes elfogultságra neveljük ifjainkat, de igenis ismerjék meg egyházukat, annak szellemét, eszményeit, ugy mint külalakját, nagyobb mértékben mint eddig magától az egyháztól, nem pedig a világ gúnyaiból. Akkor több lesz az érdeklődés vallásuk iránt, jobban tudják, ós akarják is magukat védeni a megrontó hatások ellenében. Tanitókópezdéinkről, csodálom, hogy még eddig több szó nem törtónt. Azokból mostanában nagy részt nem a vallás apostolai, hanem mindennek a mi egyházi, gúnyoló ellenségei kerülnek ki; a kik meglehet egy némely tantárgyat ügyesebben tanítanak, mint a régiek, de a vallástanitást, templomi szolgálatot kelletlen nyűgnek tartják, a vallásos nevelést pedig megfordítva gyakorolják. És a mai vi-1 á g könnyen el nézi a többit, csak a kétszer kettő legyen helyén. A mi végre a pasztoralis gondozást illeti, melyet oly hathatósan ajánlanak e lapok épen most megjelent számai, első pillanatra csakugyan ugy látszik, mintha ez volna a dolog sarkpontja, ós hiszem, hogy nem egy ifjú lelkész feltette magában e cikkek olvasásakor: én megteszem! dicsőség és haszonkeresós nélkül őrző pásztora leszek minden hívemnek, ós öröm leszen a menyekben egy-egy eltóveledettnek megtértén! Szép buzdítás, szép igyekezet! ós távol legyen, hogy a pásztori gondozás fontosságát el ne ismernők. Lehet-e áldottabb munka, mint egy-egy bűnbe mer ültet az erényes életnek viszszaadni, egy-egy kétségbeeső szívben a hitet, bizodalmat feléleszteni! Csakhogy nem arról van most szó, elhányni a biztosságban levő nyájat, ős indulni egy eltóveledettnek felkeresésére; a jő aratás után öszszeszedni az elhullott kalászokat; hanem az a feladat, elejét venni a nyáj között uralkodó mételynek ; ellenszerét találni a gabnapusztitó üszögnek ; „tűz van, jön az árviz" ! ós quis contra torrentem! Még ha, minden ösztönző jutalomra való kilátás nélkül, volna is elég buzgóságunk, még ha volna is elég önfeláldozásunk, hogy mellőzve saját ügyeinket, családunk biztosításának munkálását, földjeink mivelésót, gyermekeink nevelését, még ha a ministeriumok ós szolgabírói hivatalok nem tennének is bennünket az ország ingyenes Írnokaivá; szóval ha volna időnk, akaratunk, és minden tehetségünkkel lelkipásztori hivatásunk teljesítésére adnók magunkat! még akkor is . . . nem a küzdelem csüggeszt el, nem a munka fáraszt ki bennünket, hanem az eredménytelenség. Az élet sok más „nevelő mesterei" minden uton meghiúsítják törekvéseinket . . . Feltéve, hogy egy helyben van gyülekezetünk, úgyhogy naponként meglátogathatunk egy-egy családot , körülbelőj minden harmadik esztendőben kerül egy családra egy látogatás, ós a közbeeső ezer nap vannak ismét az élet más „nevelő mestereinek" befolyása alatt. Beszólitott katona, útra kelő vándorló legény, azelőtt igen is el ment papjához búcsúzni, most