Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-16 / 16. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 16. sz. Budapest, Április 16.1876. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és KI ADÓ-HIVATAL: Vili. ker. Mária-utca 10. sz. 1. em. Előfizetési d.lj: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 ft. 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. Teljes szánni példányokkal még mindig szolgálhatunk. Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésök e hó végével lejár, annak megújítására felké­retnek. A háztetőkről is ...' A haladó keréknek annyit kell alá fordulnia, mint felfelé; az esztendő termésének nagyobb része megrothad, hogy az uj tavasz uj vetésének táplálé­káúl szolgáljon; az emberiség útja hegyen-Tölgyön visz keresztül, s ha egyik hegycsúcs tiszta légjárta magaslatáról a másikra akarunk által jutni, repülni nem tudunk, le kell szállanunk a közbeeső homályos, ködös, bűzös völgybe, csak annak fenekén kezdődik ismét az emelkedés. Enyészetből támad uj alakulás, halálból feltámadás, deformatióból reformatio, erkölcs megromlásból erkölcsi megujulás, hitetlenségből hit­beli ujjá születés. Igy volt ez mindég, igy az evan­geliom hirdetésének, igy a reformatio idejében; hul­lák rothadásából szí erőt az uj élet, romokból épül uj templom. Igy vagyunk most is. Elértünk-e már a mélység azon mélyére, a hol ismét az emelkedés kezdődik ? meg van-e már a rot­hadás kellő mértéke ? érettek-e már az uj élet mag­vai annyira, elő van-e minden készitve, az építési kövek megfaragva annyira, hogy „csak egy férfi teremtő, alkotó ereje ós elszánt bátorsága kívánta­tik, hogy azt uj épület felemeltessék"? azt nem tu­dom ; de hogy őrült sebességgel rohanunk lefelé a megromlás lejtőjén, ugy hogy annak „mélységes fe­nekétől" már messze nem lehetünk; azt nem látni lehe­tetlen. „Nec vitia nostra, nec remedia pati possumus" igy irtak a világbirodalom idejében, nem sejtve, hogy a remedium, az evangelium magvai már elvetvék a idő szántóföldjébe. S nem igy vagyunk-e most is ? Nec vitia, nec remedia! A „pusztító utálatosság4 ' erőt vőn a szent he­lyen. Nincs oly száma e lapoknak, mely tele ne volna jajveszékléssel. „Kicsoda hallgat a mi predikálá­sunkra." A templomok üresek; a buzgóság utolsó lángjaiban pislog; az egyházi adózás kelletlen teher, melynek behajtásával járó perpatvartól irtózik min­den ; erővel kell gondnokot fogni a ki egy évig vi­seli a nevet, de nem a hivatalt stb. stb. Mi lesz belőlünk ?! hova legyünk ?! Ha csak arról volna szó, hogy mi lesz belő­lünk, már t. i. mi belőlünk papokból ? akkor is érdemes volna gondolkodnunk és tanácskoznunk; és józanul nem kárhoztathatna bennünket senki, ha mindjárt csupán önérdekünk lebegne is szemünk előtt. De hát, mi talán csak elélünk majd holtig valahogy abban a hivatalban, a melyre hivattattunk. És ha elfogyna talpunk alól a föld, ha bebizonyulna, hogy a világ el lehet nálunk nélkül, hogy fölöslege­sek vagyunk, akkor is, papi készültséggel csak ta­lálnánk valami életmódot, lehet jutalinazóbbat, mint a mostani. Ha csak arról volna szó, hogy templomaink, minden helységben egy ház — üresen álljanak, romba dűljenek, vagy átalakíttassanak valami produktívebb épületté, jó, ha a világ más utakon jobban találja boldogságát, könnyebben üdvözül, mint a templomba vezetőn, ám legyen neki kívánsága szerint; akkor nekünk hallgatnunk kell; hisz mi ugy is csak azt akarjuk, hogy boldoguljon, s ha erre rövidebb ós biz* tosabb utat talált a miénknél, miért állanánk út­jába ? De nem ugy van.

Next

/
Thumbnails
Contents