Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-19 / 12. szám

Testis secund a. Honesta Mulier Elisabetha Nagy. Annor, cir. quadraginta sex, prfti testis Con­sors . . . juramento. Ad primum nihil. Ad secundura. Nem látta ugyan, hogy békével ment volna hodosi fa­lufelé országh uttyán azon ott való hodosi mester, ha­nem inkább futva, és szaladva Szerdahel városátul, mi­vel szerdaheli Plebánusnak két szolgája zöld öltözetben, kergette, kit is meztelen kardal az egyike, a másika pedig buzogánynyal levén, látta a Fatens asszony, a hogy érték, és csapdosták, de miképpen vitték, és hogy a Ple­bánus jelen lett volna akkor, nem tudgya, jóllehet azu­tán hallotta másoktól, hogy Geley nevő falubéli Birónak, a lován utánna lett volna a Plebánus. De eetero nihil. Ad tertium similiter nihil. Közli : ONODY ZSIGMOND, hódosi leik. (Vége köv.) Külföldi egyház és iskola. I A grande-chartrcuse-i zárda. — Uti naplómból. — . (Vége.) A folyosóra menve, egy fráter vezetése alatt szem­közt jöttek velem az utazók. Hozzájok csatlakoztam. A laicus fráter, a superior lakása előtti, márvány­nyal kövezett előszobában állott meg. A falon függ a pápának életnagyságú, s mint mondják, élethű arcképe ; egy másik kép szent-Brúnót ábrázolja halálos ágyán, kö­rülvéve könnyezők s imádkozok csoportjától. Innen a főkáptaían tág és magas termébe (Salle du Grand-Chapitre) léptünk ; Ízléssel rendezett ké- 1 pei, a szerzetnek Brúnó óta volt ötven generálisát mutat­ják. Kissé ilább, sz. Brúnó életét huszonkét festményen szemléljük, melyek Lesueurnek a Louvreban őrzött ere­detijei után másoltattak le. E teremben tartatik minden harmadik évben a capitulum, mely a szerzet legfőbb hatósága. A tavaly áprilisban tartott legutóbbi capitulumban elhatároztatott, hogy ezentúl nem három évenként, hanem minden má­sodik évben gyűlik össze a káptalan. A capitulum gyű­lésekor a szerzet elöljárói lemondanak, de akik megma­radni óhajtanak, misericordiát kérnek, s ha nincs kifogás ellenök, rendesen újra megerősíttetnek. A nagy gyűlésen a generális atya a terem közepén, remekmívű karszékben ül, melynek ívén sz. Brúnónak Foyatier által készített szép szobra áll. Különben a ge­nerális, társaiéhoz hasonló ruhában jár, s azoktól csak azzal különböztetik meg, hogy Reverendissimus Páternek szólítják. Mostanában az itteni kolostorban 47 atya van, mely szaporodást a Spanyol- és Németországból ide me­nekült szerzetesek okozták. Kalauzunk e beszélgetés után, a második emeletre vitt föl bennünket, s ott a legelső ajtón benyitott a könyvtárba. A régi könyvtár nagy része Grenoble város birtokába jutott még a forradalom alatt ; azért ami meg­maradt is, uj szerzeményekkel gyarapítva, van vagy 20,000 kötet; különösen gazdag a térkép-gyűjtemény (Galerie des cartes). Dicsértük a tisztaságot, a rendet, megbámultak a könyvek szép kötését — érinteni csak szent kezeknek szabad, s aztán lejöttünk az első emeletre, megtekinteni a halottak kápolnáját (Chapelle (les morts). Mondhatom megfelel nevéuek. A koporsó-alakú fekete oltáron, há­rom fehér koponya vicsorgatja csorba fogait; az oldal­falak hamuszinűek, a mcnyezct koponyafőkkel van el­árasztva. Tán az itt támadt visszataszító benyomásnak engesztelésére szerelték föl a szemközti „szent Lajos ká­polnáját", mely XIII. Lajos költségén, pazarul van be­rendezve, s kicsiny falai, oltárai tarkák a sok virágtól, ragyognak az aranyozástól. Barangoló kis társaságunkban, voltak néhányan, kik helyi emlékezőtehetségüket dicsérték, de kénytelenek voltak bevallani, hogy ezúttal cserben hagyta őket. A roppí nt labyrinthusban már senki sem tájékozhatta magát. Ren-1 detlenül vezettek bennünket le-föl, emeletről-eineletre, onnan a földszintre, amit csak akkor tudtunk meg, mi­kor egyszerre csak a zárda keritésén belől fekvő teme­tőbe lyukadtunk ki. Virágos, pázsitos kertben vagyunk. A touristák buzgón dézmálják a vadvirágot, s egy-egy összemarék bazsalyikom, virnánc, barát szegfű, szulák, pallagi rózsa, kispénz, vadmustár, csengőfű, bizarr rendetlenségben ván­dorol jegyzőkönyveikbe — emlékül. Csak akkor néznek szét, mikor ezzel készen vannak. Látják a te­mető közepén a nagy kőfeszületet, melytől jobbra jelte­len sirjokban a szerzetesek feküsznek balra egyszerű sírkövek alatt a generálisok. Az elhunytak papi-ruháik­ban egy szál deszkára téve bocsáttatnak a sirba. Ezt tudva, kérdé egykor egy kíváncsi fráter-veze­tőjétől, hogy vájjon ebben a habitusban fogják-e majd eltemetni, mire a megszólított csak ennyit válaszolt: Ha a jó isten még soká éltet, remélem, hogy másban. Visszatérőben, a zárda belső folyosóin a karthau­ziak szobái előtt kongottak lépteink, midőn vezetőnk ismételve figyelmeztetett, hogy halkan beszéljünk, ne za­varjuk a szent atyák buzgó áj tatosságát. Minden cella ajtaján a karthauzi jeligéje van ki­akasztva Szent Bernát mondása : O beata solitudo, O sola beatitudo. legjobban illik a szerzetesek kamaráira, azzal a másik kettővel együtt, melyek igy hangzanak. O Homo ! si non vis obrui procellis : Itespice stellam, voca Mariam. odébb a másik : Dum non es in patria Cella lit paradisus A „Sacellum Sanctae-Theresiae" melletti cellán a a jelszó fölött Szűz-Mária képe van e felírással : Marié Nétre Mere ! Demaude moi touts, et je tedonnerai touts.

Next

/
Thumbnails
Contents