Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-19 / 12. szám

különösen ha a sorozást megelőzőleg a főbb valláserkölcsi igazságok azok keblében feleleveniteni, azokat ez uj pályára a vallásosság paizsával felövedzeni igyekeznék : talán nem veszne egészen kárba munkája. Kilenc talán ennek dacára is bélpoklossá lenne, de a tizedik tisztán megőrizné lelkét. Gondolunk-é erre ? Bizony kevesen! A legtöbb lelkiatya elbocsátja őket ezentestileg lelkileg veszélyes útra a nélkül, hogy csak azt is mondaná neki: Isten áldjon meg fiam! vigyázz magadra. Nem egy jámbor embertársunk gyengéden őrködik gyermeke vallásos neveltetése felett, sok özvegy anya, ha már földi javakat nem nyújthat szülötteinek, legalább igyekszik őket isten félelmében felnevelni ; és ha e tekintetben elvégezte szülei kötelességét, keres gyermekei számára egy-egy becsületes iparos mestert , a kinél azok magukat becsületes életpályára kiképezzék. A tanulói évek szépen telnek, az ifjú megőrzi szorgalmát és becsületét, gyermekkori vallásos érzületét; de majd jőnek a vándorlási évek, s a nagy világ örvényeivel teljesen ismeretlen ifjú bevettetik a nagy városok Bábelébe, hol bűnre csábitó cimborákkal találkozhatik minden lépten nyomon, de olyan, ki felette jóakaratulag őrködnék, nincsen csak egy is. Kilenc az ily tapasztalatlanok közül talán minden habozás nélkül beleveti magát az örvénybe , és eugedi magát sodortatni, mig az ár vagy valamelyik kórház zugába ki nem veti, vagy pedig az atheistikus s communistikus eszmék zavaros vizétől felfuvottan partra nem vetődik, és lesz valamely kis városban az Úr szőllejének egyik legotroinbább gázolója. De a tizedik talán irtódzik az örvénytől, s erős lelki harcot vív, mielőtt elsodortatni engedné magát. Mi jó tanácsot adtál neki utravalóúl lelkiatyja ? Szenteltél-é neki csak egy órát is, hogy megismertesd eleve a nagy városokban reá várakozó veszélyekkel , s hogy lerajzold előtte azon ijesztő képét a nyomornak, mely itt a könnyelműre várakozik ? Nézd hogy küzd most benne a jó szellem a gonoszszal, a jó már kezd gyengülni, segits rajta, mert itt nincs senki, a ki segítsen. Egy visszaemlékezés szelíden komoly lelkiatyjának egy-egy bölcs intésére, oktatására talán megmentené, s később becsületes munkás családja körében áldva gondolna reád és hivatalodra. De adtál-é neki e veszélyes útra azon lelki kincsekből, melyeknek sáfárává lettél ?! Ezt a tárgyat folytathatnók hosszan. De ezen I futólagosan oda vetett vonás is azt hiszem figyelmeztet bennünket arra, hogy egyházunknak fő veszteségeit nem azok az aprólékos plébánusi tolvajlások okozzák — bár azért ezek ellenében is minden lehető módon védekeznünk kell, — hanem okozzák oly ujabbkori viszonyok, melyek ellenében semmiféle országos törvények meg nem védelmeznek bennünket, de a melyeket a lelkészi hivatal lelkiismeretes betöltése némi részben legalább megakadályozhat; másfelöl figyelmeztet bennünket arra, hogy az ujabbkori viszonyok egészen más munkásságot kívánnak ma a lel -késztől mint előbb, hogy ha élni s egyházunkat felvirágoztatni akarjuk, a lelkészi hivatalnak is ujjá kell születni az uj kor szellemével együtt. Jól megjegyeztetni kérem, hogy ezt az ujabb kori viszonyok, az uralkodó korszellem kívánják, nein pedig mi modernek. Kérem pedig azért megjegyeztetni, mert vajmi sok ellenségünk van neküuk, nem azért mivel az orthodox tanokkal szakítottunk, a symbolikus könyveket nyíltabb szemekkel olvassuk — mit törődnének ők az effélékkel ! — hauem mivel szerintük mozgalmat támasztunk a gyülekezetben, s megzavarjuk a papok kényelmét, s meg akarjuk zavarni a zsákból előszedegetett predikátiók sorrendét. Nem jámbor atyánkfiai ! nem mi zavarjuk meg, hanem az uj idők, melyeknek elérkezésén épen a mi prot. apáink munkálkodtak legbuzgóbban, — áldva legyen érte emlékük. Mi csak kiáltjuk, hogy tűz van, de nem mi gyujtottuk fel a várost; mi csak kongatjuk a vészharangot, s hirdetjük, hogy fel férfiak a gátakra, mert jön az ár, a kor szellem , s a modern eszmék árja, mely örvendetes ugyan, mert hiszen ez ár egy hosszas tél jégkérgeinek, — embertelen hideg intézményeinek — felolvadásából keletkezett, s egyszersmind hirdeti a tavasz közeledését, de vészessé, pusztítóvá vállhatik, ha kellő erélylyel s gondossággal korlátok közé nem szorittatik. Ne véld jámbor atyánkfia, hogy az ár azért fenyeget, mert mi jajveszékelünk , sőt épen azért óhajtanánk idejekorán édes semmit nem tevésedből felzavarnunk, hogy megmentsünk a pusztító elem elől. FARKAS JÓZSEF. (Vége köv.)