Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1876 (19. évfolyam, 1-53. szám)

1876-03-12 / 11. szám

a hogy csakugyan nem is képes koronként vezetni kellőleg a tanácskozást organicus fulbaja miatt, az nem az ő hibája! Honnan veszi tehát ő a bátorságot másnak becsületében gázolni ? Erre feleljen meg ön magának ! És Ítéljen elfogulatlanul a közönség! De én kijelentem, hegy érzett igazságom mellett, melyben ez alkalommal ez ujabb megtámadás még inkább megerősített, megállok míg eszemet bírom és míg kezemet felbirom emelni, tekintet nélkül bizonyos szenvedély által vezérlett emberek kegyvesztésére LUKÁCS ÖDÖN, egyházmegyei ülnök. Külföldi egyház és iskola. A grande-chartreusc-i zárda. — Uti naplómból. — Azt gondolod, hogy kolostorban jobbá, boldogabbá válik az ember ? Oh ne hidd azt ; sok bánat lakik e falak között, melye ti nem sejdítetek a külvilág, ban, s annyi fájó szívből, mely itt menedéket keresett, azokon kívül, melyek künn a temetőn pihennek talán egynek sem gyógyultak meg sebjei. Eötvös Karthausijában a szerzet generálisa. Csak az önösnek nincs vigasztalás e földön. U. o. Az a tradito, mely a legnagyobb önmegtagadásnak tartja a zárdaéletet, csalódás volt a régi korban, s most méginkább az, s hogy e lemondás az emberi lélek balzsama volna, hasonlóan, aligha több ábrándos csalódásnál. Mennyien kerestek megnyugvást a rengeteg csöndjében, s mennyinek vezetett örök gyötrelemre a zárda folyosója. Szomorú élettapasztalatok után, a kolostor sokak előtt tűnhetik föl egyetlen révpartúl, melyen még hajótörést nem szenvedtek. Csak mikor kikötöttek, s látják az örök veszteglésre kényszerítő iszapot, csák akkor tudják meg, hogy éltük sajkájával célt tévesztettek, kerülték a vihart, s zátonyra jutottak. Gyógyit-e a világ kerülése, a férevonulás ? — Még a kérdést is csak a megszokott bal vélemény igazolja. A seb jiem annyira a sebzés pillanatában, mint inkább a rákövetkező nyugodt percekben sajog. A kötés felszakad a sebről, leesik a szemről, mely lát, de látása borzasztó ... a zárda, e végremények temetője, a multak kisérteteivel népesülten. Ember! mementó mori, de azért nem szabad élve temetkezned. De ilyen gyönge, azonban lehet, hogy egyszerű és kegyesszivü szerzetesek minél kevesebben vannak, mi a dolog természetében fekszik: mert az önzés jobban el van terjedve, mint a túlérzékenység, kivált napjainkban. A szerzetesek nagy része, kiknek száma a haladó idővel növekszik, oly egyénekből áll, kik érezve, hogy az élet viharaiban munkátlanságuk, tanulatlanságuk miatt meg nem állhatnak, ide menekülnek a sötét falak közé: abban bizakodva, hogy a gazdag kolostorban jó legelőre találnak, melyen elrágódhatnak éltök végeiglen. S ettől kezdve, életük örökös képmutatás, mely nem szenvedély, hanem valamennyi szenvedély álarca A képmutatással a bűn áldozik az erénynek — mert szükségét látja. Ki nek a sors a honoratiorok közt juttatott helyet, s fekete lelket adott belé, legyen bár legaljasabb, gazságaira ürügyet keres, és aljas szenvedélyeire tiszta leplet kiván borítani. Utoljára is, legyen bár valamennyi barát igaz hitében, szilárd meggyőződésében, legyen kegyes szívű, mint János evangyelista, — ma már mind ez nem elég, a mai korban nem elég érezni és szeretni, mindenekfölött gondolkodni s tenni kell, a mai kor munkát kiván az embertől, s minden, az élet nagy munkájára nézve elveszett erő, vétkes önzés, melyet embertársaink ellen követtünk el, kiknek munkájából élünk, viszontszolgálat nélkül. Önzővé válik a nemzet, melyet a sors keze súlyosan látogatott meg. Önzővé a világ, melyet ferde elvek a szerencsétlenség örvényébe taszítottak. Van-e szerencsétlenebb, sötétebb kora az egész emberiségnek, mint a melyet középkornak szoktunk nevezni ? S elszaporodtak az önzők, mint ronda testen az élődi férgek. A keresztyén vallás eltiltá az öngyilkosságot, helyébe a zárdát adta, s benépesité a vadont. Franciaországot századok óta nem érte oly csapás, mint a közelmúlt években, s az az állítás, melyet az önzésről kifejeztünk, teljesült. Ismét megszaporodtak a cellák lakói, ismét hajtják századok szentesitette üzelmei -ket a jezsuiták.. — Elég ok arra, hogy Franciaország a politikai mozgalmak nagy birodalma, vallásilag is ma : gára vonja a világ figyelmét. A vallási rajongás keleti-túlzóan ébredt föl százados álmából, s az utazó ki e vidékre vetődik, bámulva látja a legszellemesebb népfajt a keresztes háborúkra, sőt a mongolokra emlékeztetőleg zarándokolni a csodák | fokhelyeihez. Paradoxonnak látszik s mé^is igaz, hogy mai napság, a vadon lakói, a csöndes szerzetesek tartják kezökben a világ legélénkebb népét. Mennyi ok arra, hogy amennyire egy utazás felü| letességével tehetjük, megismerni törekedjünk a római katholicismus székhelyeit, hogy fölkeressük a búcsujáróhelyeket, zárdákat stb. Ez vitt engem Orleans, Paray-le-Monial, Avignonba, ezért másztam meg a lyoni Notre-Dame de Fourviére (Forum vetus), a viennei N. D. de la Salette, a marseillei N. D. de la Garde hegycsúcsait. A Grande-Chartreusehöz Grenoble piacáról indultam. Megkerültük a várhegyet, átmentünk a Roiseon, s a hegyoldalon folytonosan fölfelé menve, végignézhettünk